Legkevésbé az újságírókban és a politikusokban bízunk – felmérés

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2010. június 25., 13:28 Legutolsó módosítás: 2010. június 25., 13:30

Továbbra is rendületlenül bízunk a tűzoltókban, postásokban, tanítókban, ám az újságírókban és a politikusokban annál kevésbé – derül ki a GfK Csoport tavaszi felméréséből. Mi a helyzet az ügyvédekkel, bankárokkal, köztisztviselőkkel? Forrás: hvg.hu

Magyarországon továbbra is kiemelkedően magas a bizalom a tűzoltók iránt (a megkérdezettek 97 százaléka véli így), őket követik a postások, majd a tanítók, tanárok. Az orvosok a negyedik, a katonák pedig az ötödik helyen állnak a listán, csakúgy, mint tavaly – derül ki a GfK Csoport 2010-es Bizalom Index felméréséből.

A piackutatókban a lakosság 79 százaléka bízik, övék a lista 6. helye. (Hazai megítélésük jóval kedvezőbb, mint a felmérésben részt vett többi országban.) A környezetvédő szervezetek, rendőrök és a bírák megőrizték helyüket az első tízben. A jótékonysági szervezetek képviselői a lista 10. helyére  ugrottak a tavalyi 14. helyről, a válaszadók 57 százaléka szavazott bizalmat nekik.

A marketingszakemberek – két helyet javítva – a 11. helyre kerültek, míg az ügyvédek, köztisztviselők, önkormányzati képviselők 2-2 hellyel estek vissza a listán, annak ellenére, hogy megítélésük abszolút értékben alig változott. A papok esetében ugyanez a helyzet, a lista 14. helyén állnak, a megkérdezettek 50 százaléka bízik bennük. Noha Magyarországon a katolikus egyházzal kapcsolatban kirobbant botrányok hatása nem befolyásolta a bizalmi index alakulását, az egyházi elöljárók iránti bizalom mértéke nemzetközi szinten még így is magasabb, mint hazánkban. A lista 15. helyén a szakszervezetek állnak, a 16. helyen pedig a bankárok. A vállalatvezetőkben a lakosság 43 százaléka, a reklámszakemberekben viszont már csak egyharmada bízik. A 20-as lista végén az újságírók állnak, tízből három ember bízik bennük, míg a politikusoknak tízből csak egy ember szavazott bizalmat.

A Wall Street Journal Europe megbízásából készült 2010-es Bizalom Index felmérésnek az volt a célja, hogy a megkérdezettek húsz szakma képviselőit rangsorolják aszerint, hogy mennyire bíznak munkájukban, szakértelmükben. A felmérés során 15 európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kolumbiában és Indiában összesen 18 800 embert kérdeztek meg a  GfK Csoport kutatói a 2010. február-március időszakban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben