Köszönet a köszöntésért!

Létrehozás: 2010. június 10., 11:15 Legutolsó módosítás: 2010. június 10., 11:17

Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott (Paulo Coelho) Forrás: newjsag.hu / Molnár Istvánné

A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda nevelői közössége nevében szeretnénk köszönetet mondani tanítványainknak és szüleinknek, akik munkánk elismeréseként igazán emlékezetessé tették számunkra a pedagógus napot.

A gyerekek reggeltől virággal érkeztek, kedves köszöntő szavakkal illettek bennünket. A délután folyamán fenntartó gyülekezetünk képviseletében Lázár Zsolt igazgató lelkész méltatta 10 éves oktató-nevelő munkánkat.

A gyermekek vidám műsorral örvendeztettek meg bennünket, és átnyújtották a szeretet virágait. A szülői munkaközösség nevében Fabó Polett és Mojzsisné Lapatinszki Erzsébet 10 éves születésnapi tortával lepett meg minket, melyet  iskolánk fényképe díszített.

További képek:

http://www.newjsag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2051:koeszoenet-a-koeszoentesert&catid=62:rendezveny&Itemid=39

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben