Kívülről már idén elkészülhet a Mátyás-templom

Létrehozás: 2010. április 26., 10:47 Legutolsó módosítás: 2010. április 26., 10:49

A városkép szempontjából már idén elkészülhet a Mátyás-templom, azonban a felújítás során számos nehézséggel szembesült a plébánia. A templomot az állam újítatja fel, a közbeszerzési szerződéseket elavultságuk ellenére sem lehet módosítani. A tornyot a kulturális miniszter már akkor felállványoztatta, amikor még csak a tervek készültek. Ettől függetlenül a kivitelező és a plébánia között nincsenek nagy konfliktusok. Hamarosan a belső felújítással folytatódnak a munkálatok, amelyekről Mátéffy Balázs, a Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteményének igazgatója beszélt a Magyar Kurírnak. Forrás: Magyar Kurír / Szilvay Gergely

– Mikor és miért kezdődött el a felújítás?
– 1998-ban került a templom egyházi tulajdonba, és a híreszteléssel ellentétben nem visszakerült, mert korábban sosem volt egyházi tulajdon, hiszen a kegyúré volt, és az elmúlt 150 évben is királyi, illetve állami építkezések folytak rajta. Amikor megkaptuk a templomot, az akkori plébános, Fábián János kanonok úgy döntött, érdemes megnézetni, milyen állapotban van, amit kaptunk, és elindított egy épületdiagnosztikai vizsgálatot. Ezt csak 2001-ben tudtuk befejezni, pár hónappal azután, hogy bevezettük a belépődíjat, amivel némi anyagi forráshoz jutottunk. A felmérés eredményét át is adtuk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, azonban 2002-től új kormánya volt az országnak, így ez az ügy jó két évig talonban maradt.

– Miért vette át az egyház az épületet, mielőtt az előző tulajdonos felújította volna?
– Tulajdonképpen a mostani beruházás is az előző tulajdonos, az állam szolgáltatása, hiszen az állam állja a költségeket. A minisztérium sajnos úgy döntött, hogy az állam nem támogatást ad a tulajdonosnak, hanem maga dolgoztat az egyház tulajdonán. 2006 tavaszán a Reneszánsz Zrt – Magyar Építő Zrt. konzorciumnak, mint generálkivitelezőnek adta ki a munkát: az orgonaépítés kivételével mindenért ez a konzorcium felel. E döntésekkel négy évvel ezelőtt kijelölték a felújítási munkák kereteit, amelyek ma is érvényesek.

– Szükséges volt a belépő szedése? Sokan róják fel az egyháznak, hogy pénzért lehet belépni a templomaiba, főleg nyugaton.
– Nehéz döntés volt, de korábban gyökeret vert egy olyan gondolkodás, hogy a Mátyás-templom úgy van itt, mint a Gellért-hegy, és bármikor be lehet menni nézelődni. Ekkoriban a Mátyás-templom úgy híresült el, mint ahová lehet ugyan misére járni, de nem biztos, hogy érdemes, mert vásári zaj van. Ez egyébként a templom hagyományosan gazdag és igényes zenei életét is zavarta. A belépő bevezetésének fő eredménye nem az volt, hogy több pénzünk lett, hanem hogy világosak lettek a határok: a turizmus kilenctől ötig tart a templomban – kivételek persze lehetségesek – a templom fő feladata viszont a hitélet szolgálata, a turizmus ennek van alárendelve. A reggeli és esti órákban, valamint vasárnap az istentiszteleti időben így csak a híveké a templom. A templom élete tehát 2001-ben rendeződött, és ez a rend a legnagyobb érték a számunkra. Ugyanakkor a bevételeknek köszönhetően azóta tudjuk rendszeresen karbantartani a templomot. A rekonstrukciós munkák indulása előtt évente kétszer kellett nagy tetőjavítást csinálni, és évente kellett ellenőrizni a kőfaragványainkat, hiszen akkoriban az volt rólunk a fő hír, hogy hullanak a kövek a templomról, és az épületet életveszély miatt körül kellett keríteni.

A turisztikai bevételekre a felújítás után is szükség lesz, mivel az üzemeltetés költségei növekedni fognak. Most bekenték a tornyot egy hidrofobizáló anyaggal, azaz nem fog a víz ki-be járni benne, mint eddig, de az nyolc év múlva már nem sokat véd. Lehet, hogy mire kész lesz a templom, a tornyot és az összes homokzatot már újra kell hidrofobizálni. Továbbá komoly gépészet kerül a templomba, hiszen a jelenlegi igénybevétel mellett például lehetetlen természetes úton kiszellőztetni az épületet, téli időszakban pedig fűteni kell, már csak a zenei élet miatt is: a padban ülni még lehet nagykabátban, de hegedülni már kevésbé. Mindennek bizony megvan az üzemeltetési költsége, és számolni kell azzal is, hogy a berendezéseket idővel le kell majd cserélni. Az utóbbi években egyébként elértük, hogy a turisztikai szakma megbízható partnerként tekint a Mátyás-templomra, tavaly háromszáznál is több utaztató szervezettel volt szerződésünk.

– Mi történt 2002-ben?
– Akkor elfeküdt az ügy. Két évig olyan nyilatkozatok születtek, hogy a minisztérium nem tud és nem is akar segíteni az ügyben, a Mátyás-templom különben is az Egyházé. 2004-ben történt a változás, a plébános meghívására a kulturális miniszter tavasszal meglátogatta a templomot, és ígéretet tett arra, hogy állami forrásból felújítják, valamint hogy „októberben jönnek az ácsok”. Végül is őszintén beszélt, megmondta, hogy októberben állvány lesz a tornyon, ami ugyan nem lenne szükséges, de neki fontos. Végül úgy alakult, hogy épp a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése után három nappal kezdték el fölállványozni a tornyot. Persze ekkor még csak a tervezési folyamat indult el, az állványt kutatóállványnak nevezték, de mi nem sűrűn láttunk rajta embert.

– Az egyháznak van beleszólása a munkálatokba?
– Mint tulajdonosnak, valami kevés igen, de jogilag meglehetősen szűk a mozgástere: a szerződéseket ellenjegyezte, azóta pedig átad vagy nem ad át munkaterületet, illetve átveszi vagy nem veszi át a kész munkát. De hát lehet olyan, hogy nem vesszük át a tornyot? Azonban a plébánia él a templomban, és semmit nem érdemes a tulajdonos ellenére megvalósítani. A felújításban részt vevő felek tehát együttműködésre vannak ítélve. Sajnos a közbeszerzési törvény olyan merev, hogy egy 2006-ban megkötött szerződést 2010-ben is pontosan ugyanúgy kellene végrehajtani, pedig azóta a műszaki területek sokat fejlődtek, már a technológia sem ugyanaz. Hiába lenne meg a rugalmasság minden fél részéről, a törvény szerint nem lehet eltérni a szerződéstől.

– Közös megállapodással sem?
– Nem, mert közbeszerzésről van szó, és nem valósítható meg más műszaki tartalom, mint amire kiírták a pályázatot. Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi közbeszerzési rendszer alkalmatlan az ilyen volumenű műemlékfelújítások kezelésére. De vannak nehézségek az állami finanszírozással is. A beruházó 2009-ig ragaszkodott a 2010-es véghatáridőhöz, habár az már a kezdet kezdetén sem volt reális. 2009 tavaszán módosították a szerződést, a Gyurcsány-kormány bukása előtt öt nappal. Ekkor a véghatáridőt 2012 decemberére módosították. E módosítással a bruttó beruházási összeget hatról majdnem nyolcmilliárdra emelték, amit az ütemezés változásával indokoltak. A szerződésben rögzített fizetési ütemezést a beruházó már a következő évben sem képes teljesíteni: az állam az idei beruházási összeg harmadát, ötszázmillió forintot tud csak folyósítani. Ezzel a 2012-es befejezés reménye elszállt. Mi már most úgy számolunk, hogy 2013 előtt nem lesz kész a templom.

A homlokzatok lassan készen állnak, a tornyon folyik még munka, a tető kész. A városkép szempontjából tehát idén elkészül majd a Mátyás-templom. Ezután jön majd a templombelső felújítása. Abban ugyan még a beruházás kezdete előtt megállapodtunk, hogy a templom hitéleti és turisztikai működése folyamatos lesz, ez a kivitelezési szakasz mégis erősen korlátozhatja a templom életét. A következő időszakban igen összetett munkát kell végezni, sok restaurátori szakág munkáját kell összehangolni, ami a kivitelezőtől rendkívüli erőfeszítést igényel. Ezt a magunk eszközeivel igyekszünk segíteni, de a plébánia nem engedhet a restaurátori alapelvek érvényesítéséből, például a gondos dokumentálásból munka előtt, közben és utána is.– Mi volt a kivitelezés sorrendje, miben áll az egész felújítás?
– Ez egy általános felújítás és korszerűsítés. Felülről lefelé, kívülről befelé haladunk. A kőrestaurátori munkák a célegyenesben tartanak, már csak egy-két belső oszlopfő maradt hátra. Kétféle farestaurátori munka folyik, a szobroké és a bútoroké. Ugyanez a helyzet a festőrestaurátori munkákkal: a templom minden falfelületét díszítőfestés borítja, XIX. századi szakipari jellegű munka; a falképek, szekkók viszont más minőséget jelentenek. Az enteriőr egysége azonban mindkét típusú felület restaurátori szemléletű kezelését követeli meg. Az épület teljes padozata Zsolnay kerámia, amit sajnos nagyobbrészt le kell cserélni, és szobraink is vannak Zsolnay kerámiából. De vannak textilrestaurátori munkák is, mert a Szent Korona országainak zászlói, amelyek a főhajóban függnek, úgyszintén részei a beruházásnak. A fémrestaurátori munkák is kétfelé válnak: kovácsoltvas- és rézdíszekből is sok van az épületen. A gyűjtemény, az ötvösmunkák restaurálása viszont a plébánia terhe marad. Továbbá ott vannak az ólomüveg ablakok. Az ólomsínek, amelyek rögzítik az üvegablakok elemeit, elöregedtek, ezért ki kell őket cserélni. Az összes ablakot ki kell venni, szétbontani az asztalon, és új ólomsínekkel összerakni. Közben természetesen restaurálni kell a törött, sérült festésű üvegeket is.

– És amíg ez zajlik majd, addig befúj a szél?
– Nem, mert a XX. század folyamán az üvegablakok külső védőüvegezést kaptak. Ezeket a felújítás során hőszigetelő üvegre cserélik, és még azelőtt beépítik, hogy az üvegablakokat kivennék. Így legfeljebb az lesz majd furcsa, hogy fehér az ablak és beárad a fény.

– Rábukkantak egy középkori temetőre is...
– A különböző rendszereket – szellőzés, fűtés, vagyonvédelem, elektromos hálózatok stb. – nem lehet egyszerre megcsinálni, mert akkor nem tudna működni a templom. Ugyanakkor e rendszerek központjai nem helyezhetők el történelmi terekben. Ezért a felújítás első ütemében a Hilton és a templom közt a terepszint alatti bővítmény épült meg. Ennek során ásták ki azt a majdhogynem érintetlen középkori temetőt, ami a jelek szerint körülöleli a templomot. Sajnos sokakat kellett kiköltöztetni a végsőnek hitt nyughelyükről. Az itt elkészült létesítmény ad helyet a szellőzőgépháznak, elektromos- és hőközpontnak, raktáraknak és vizesblokkoknak, vagyis azoknak az üzemeltetési helyiségeknek, amelyek elhelyezése lehetetlen volt a műemlék épületen belül. Azonban a nagyközönségnek szánt tereket nem alakítanak ki a föld alatt. Így pár év múlva lesz egy szépen felújított templomunk, amely alapfeladataira alkalmas lesz, ugyanakkor számos funkcióra, amit pedig a gyakorlatban ellát, nem válik alkalmasabbá. Ide sorolom a turizmust és a zenei életet.

A középkori temető elég nagy szenzáció volt, mivel mindenki azt gondolta, hogy a templom környéke a folytonos építkezések miatt agyonbolygatott terület, ahol nem maradt semmilyen régészeti emlék. Pedig a templom körül, arasznyival a talpunk alatt már ott a temető. Ez tényleg szenzáció, mert Budapestnek nincs sok középkori temetője, de mivel keresztény temető lévén nincsenek sírmellékletek, sem aranyszarkofágok, a nyilvánosság alig foglalkozott vele. Szerettük volna elérni, hogy az ide temetettek, akiknek örök álmát az építkezés miatt meg kellett bolygatnunk, visszakerülhessenek a templomba vagy annak közelébe. Azonban kiderült: ezekre a csontokra nem a kegyeleti, hanem a régészeti törvény vonatkozik. Régészeti leletet visszatemetni márpedig tilos, és kizárólag múzeumban helyezhető el, semmiféle kegyeleti szempont nem érvényesíthető. Teljesen mindegy, hogy a templom építőiről, első híveiről van szó, akik a vár felépítésétől a török hódoltságig folyamatosan temetkeztek ide. Így több száz csontváz kerül a Természettudományi Múzeum embertani tárának polcaira, a töredékes csontvázakat pedig bevallottan leselejtezik egy idő után. Márpedig igen sok ilyen van. Teljes épségben fennmaradt csontvázakat kellett „darabolni”, mert például a közművezetékek sajnálatos módon éppen úgy haladnak, hogy az eltemetettek keresztben feküdtek a nyomvonalon. Ilyenkor a jogszabály értelmében a régésznek nincs módja kibővíteni az ásatási területet, azaz kiemelni a teljes csontvázat, hanem ötven centit ki kell szednie a közepéből. Mindjárt két olyan jogszabályba ütköztünk, amely alkalmatlan hasonló helyzetek kezelésére, ráadásul morálisan is elfogadhatatlan. Felmerült az is, hogy szorgalmazzuk a templom környékének teljes feltárását, de ezzel – az említett törvényi rendelkezés miatt – úgy, ahogy van, megszűnt volna a templom körüli temető, mindenki ment volna a raktárba. Mondanom sem kell, ezen az áron nem támogattuk a további feltárás ötletét.

– A toronyban rábukkantak az előző felújításkor otthagyott emlékiratokra, és újabbakat is helyeztek el.
– A belső felújítás során sok emlékiratra bukkantunk: mesteremberek helyezték el például a kislányuk fényképét, de találtunk Népszabadság ünnepi kiadást és a szovjet–magyar-barátság emlékére kiadott bélyeget is. Előkerültek a „hivatalos” emlékiratok is a harangtorony csúcsáról: a Schulek Frigyes-féle átépítés oklevele 1894-ből; aztán a fia, János vezette felújításé 1935-ből; illetve a háború utáni helyreállításé 1956-ból. Az előbbi kettőn érezni, hogy a torony befejezése valódi ünnep volt. 1894-ben például – sok egyéb kiválóság közt – aláírta az emlékokmányt Vaszary Kolos hercegprímás és számos püspök, a teljes kormány Wekerle Sándor miniszterelnökkel az élen, az egyetemek rektorai és dékánjai, közigazgatási és katonai vezetők, és néhány ember, akinek nem a hivatal adott rangot: báró Eötvös Loránd, Steindl Imre, Jókai Mór. 1956-ban viszont Szíjártó építésügyi miniszter egymaga írta alá a száraz ténymegállapításra szorítkozó emlékiratot, miszerint a Mátyás-tornyot a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata értelmében a minisztérium kőfaragó vállalata helyreállította.

– A XIX. század végén Schulek Frigyesék szinte átépítették a templomot.
– 1873 és 1896 között Schulek Frigyes komoly átalakítást vitt végbe a templomon. Az épület ugyanis a XIX. század végére életveszélyes állapotba került. Schulek az akkori műemlék-helyreállítási elvek szerint dolgozott. Amit nem tudott, nem találta nyomát, azt szabadon hozzáálmodta az épülethez. Eredetileg a legelső, IV. Béla korabeli bazilikális elrendezést akarta visszaállítani, de végül csak az alaprajzban érvényesítette ezt a koncepciót. Még így is értékes Zsigmond kori mellékszentélyeket bontott le. Ha a templom homlokzatait nézzük, valóban látszik, hogy a román-gót átmeneti stílus lebegett a szeme előtt. A harangtorony esetében a Mátyás-kori állapot rekonstruálása volt a célja, már csak azért is, mert a korábbi toronyról, amely 1384-ben ledőlt, semmilyen adat nem maradt fenn. A mai torony törzse így a Mátyás korabelinek formailag pontos rekonstrukciója, amelyet Schulek jó érzékkel egészített ki a fölső erkélyekkel és a sisakkal.

Mindezek miatt az építész és művészettörténész szakma úgy tartotta számon a Mátyás-templomot, mint XIX. századi épületet. Most azonban kiderült, hogy az eddig ismert középkori részletek mellett például a hajók boltozata is teljes egészében eredeti, középkori téglaboltozat; Schulek csupán a szentély boltozatát építtette újjá, statikai okokból. Mindemellett tény, hogy a kőfaragványok többségét kicserélte, és sajnos – kora gyermekeként – nem dokumentálta a cseréket. A kiemelt eredeti emlékek megőrzésére sem fordítottak kellő gondot, a Mátyás-templom középkori kövei így széles körben szóródtak szét.

A XIX. század végén Schulek arra utaló nyomokat talált, hogy a középkorban is festett volt a templom, méghozzá nem csak alakos festményekkel, hanem a mostanihoz hasonló ornamentális mintákkal is. És úgy gondolta, hogy ha az épület – Európában szokatlan módon – eredetileg festve volt, akkor most is ki kell festeni. A belső díszítés koncepcióját Székely Bertalannal együtt alkotta meg. Ma ez a festett díszítés a templom legjellegzetesebb sajátossága. Abban a korban az ornamentika szinte külön tudománynak számított, komoly teoretikusai voltak. Olyan tudatosság és alapos tervezettség látszik az egész alkotáson, ami párját ritkítja Európában. Walter Krause, a bécsi egyetem művészettörténész professzora azt mondta nekem, hogy ne sajnáljuk, amiért Schulek mostohán bánt sok középkori elemmel, mert az általa alkotott szecesszió sokkal magasabb színvonalú, mint az a gótika, amit eltakart. Persze a magyar művészettörténet más alapokon áll, mivel abból indul ki, hogy alig van középkori emlékünk, úgyhogy azt a keveset kell nagyon megbecsülni. A bécsi egyetemen a művészettörténészeknek már a második világháború után tanították a Mátyás-templomot, itthon még talán ma sem. Persze a szecesszióhoz Bécsben máshogy állnak hozzá, de lassan talán nálunk is változhat a hozzáállás ebben a kérdésben. Itt egyébként nem egy kozmopolita díszítőművészet valósult meg, pedig ekkoriban már mintakönyvekben adták közre a világ motívumkincsét. Schulekék más kútforrásokat használtak: már voltak régészeti ismereteik az ősmagyarság motívumkincséről, és megkezdődött a tudományos igényű néprajzkutatás is. Így a Mátyás-templomban is felbukkannak a szűrminták, tarsolylemezek által ihletett díszítőelemek, természetesen a kor szecessziós megfogalmazásában. Voltaképpen nemzeti díszítőművészetet akartak alkotni, nagyon magas színvonalon.

– A mai kortárs művészet hagy-e nyomot a templomon?
– Nem tud. A legapróbb részletekig megtervezett, komplex alkotásról van szó, még a monstranciát is úgy tervezték meg, hogy illeszkedjen a templom stílusához. Ráadásul a Mátyás-templom európai pályatársaihoz képest pici templom, de talán még Budapesten sem számít nagynak. Ebben a térben lehetetlen bármilyen idegen elemet elhelyezni. Egy újságos állvány pár éve késhegyre menő vitákat váltott ki. A térnek minden része hangsúlyos, sehova nem lehet eltérő felfogású tárgyat helyezni. Ha egy díszítőelemek nélküli, modern, funkcionalista üvegvitrint behoznánk, az is ordítana. Ugyanakkor lehetetlen az enteriőrbe belesimuló szecessziós tárgyat készíteni a XXI. században. Ez komoly probléma, mert például szükség van egy új karorgonára. Ez egy kisebb hangszer, ami önállóan is működtethető, és a nagy orgona játszóasztaláról is meg lehet szólaltatni. A nyolcvanas években a Műemlékvédelmi Hivatal merev hozzáállása miatt III. Béla király sírkápolnájában, a templom egyik legértékesebb történeti terében helyezték el a karorgonát, egyszerűen azért, mert egyedül az a kápolna volt zárható. Így nem kellett szekrényt építeni a hangszerhez, máig úgy áll ott, mint egy sípraktár. Most a sekrestye feletti nagy ívbe helyezik át, viszont megfelelő szekrényt kell neki készíttetni.

– Hozzányúlnak a szentélyhez, a liturgikus térhez is?
– A liturgikus térrel is vannak teendők. Lassan ötven éve állomásozik nálunk ideiglenesen egy fából ácsolt, mobil szembemiséző oltár, fadobogókkal. Volt, hogy évente ötven-hatvan alkalommal bontották el a koncertek kedvéért – ez persze az állagán is hamar meglátszott. Pedig liturgikus szempontból ez a templom főoltára. Innen ered a nehézség is: nem mondhatom, hogy építészetileg az a főoltár, ami a szentélyben áll, liturgikusan meg ez, mert ez tudathasadásos állapot volna. Komolyan kell vennünk, hogy ha az oltár Krisztust jelenti, és oltár nélkül a templom nem templom. Ezért minden más funkciót ennek kell alárendelni, és ez az oltár minőségében is kifejezésre kell, hogy jusson. Viszont épp a minőség, a művészi kialakítás az, amellyel kapcsolatban még további komoly vitát várok, hiszen ma mégsem készíttethetünk neogót oltárt. A mostani oltár egyetlen előnye ugyanis, hogy megszoktuk – az új éppen ezzel az előnnyel nem fog rendelkezni. Persze ebben az ügyben több évünk van még a kivitelezésig. A jelenlegi tervek szerint az oltár helye nem fog változni: a végleges liturgikus teret a jelenlegi helyén, a főhajó és a kereszthajó metszéspontjában fogjuk kialakítani kőlépcsővel és kőoltárral.

– Az eredeti oltárt szokták használni?
– Igen, bár ez sokáig szinte eretnekségnek tűnt, de most kiderült, hogy mégsem az. Végül is építészetileg az a templom főoltára. Ha a fejem tetejére állok, a mostani szembemiséző oltárt akkor sem fogja senki „fő” oltárnak érezni. Lehet az elmúlt évtizedek közfelfogásának megfelelően azt mondani, hogy az eredeti oltár csupán egy díszítőelem, kulissza, de akkor az egész szentélyt feleslegesnek nyilvánítanák, funkció nélküli térré válna. Egyébként a tabernákulum a főoltáron van, így a nagy miséken is hátra vagy pontosabban előre kell menni az Oltáriszentségért. Van a templomban még tabernákulum, de ennél alkalmatlanabb helyeken. Sosem merült fel, hogy valahova odaszerkesszünk még egy tabernákulumot, a templom plébánosai mindig tiszteletben tartották a történelmi múltat és az építészeti koncepciót, és a főoltár tabernákulumát használták.

A szentély sokkal intimebb tér, mint a szembemiséző oltár előtti rész. Ezért az esküvők, litániák, de néha a hétköznapi plébániai misék is az eredeti főoltárnál zajlanak. Számunkra ez teljesen természetes. Ráadásul a torony földszintjén kialakított Loretói-kápolnában, a budavári hívek legkedvesebb helyén, amely a reggeli misék hagyományos helyszíne, nincs is hely szembemiséző oltár felállítására, az atyák a legtermészetesebb módon miséznek „háttal”. A híveket nem osztotta meg az előző évek talán kicsit mesterséges rítusvitája, de többen mondták, hogy nekik sokkal nagyobb lelki élmény, amikor a pap velük egy irányba nézve misézik. Ugyanakkor a rendkívüli, „tridenti” forma gyakorlásának igényével eddig senki sem kereste meg a plébánost. Meg kell jegyeznem, ugyancsak az oltártervezéshez kapcsolódó kérdés, hogy megengedhető-e, hogy a majdani új szembemiséző oltáron csak a római rítus egyik, a mostani rendes formája legyen gyakorolható.

– Mikor vehetik a hívek teljes egészében birtokba a templomot?
– Legkorábban 2013-ban. 2015-ben lesz a templom és a plébánia alapításának millenniuma, remélem, hogy legkésőbb addigra elkészül minden.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben