Kiosztották a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Létrehozás: 2009. január 24., 19:17 Legutolsó módosítás: 2009. január 24., 19:21

Budapest - Diós Judit, az MR1-Kossuth rádió munkatársa és Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap újságírója kapta az idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a testület elnöke adta át pénteken Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. Forrás: MTI

Erdő Péter az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a remény közvetítésében a médiának óriási szerepe van. Örömét fejezte ki, hogy van olyan új nemzedék, amely megtalálja a helyes hangot a média világában.

Az elektronikus sajtó kategóriában díjazott Diós Judit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett szociológusi és újságírói diplomát. Szakmai gyakorlaton a Szent István Rádióban és a Magyar Rádióban vett részt, ez utóbbi Krónika című műsorában 2004 óta rendszeresen tudósít a többi között egyházi eseményekről, szociális ügyekről - hangzott el a méltatásban.

Kacsoh Dániel, aki az írott sajtó kategóriában nyerte el a beérkezett jelölések alapján az elismerést, a Károli Gáspár Református Egyetemen tanult történelem-kommunikáció szakon. A Magyar Rádiónál volt gyakornok, a Magyar Hírlaphoz 2007-ben került. Újságíróként kiemelt céljának tekinti a történelmi keresztény felekezetekkel kapcsolatos hírek, az egyházak üzenetének hiteles megjelenítését a világi médiában.

Mohos Gábor, az MKPK titkára az ünnepségen elmondta: a püspöki konferencia 2001-ben hozta létre a díjat azoknak az újságíróknak az elismerésére, akik komoly szakmai háttérrel rendelkeznek és "keresztény hitelvek mentén végzik hivatásukat" az elektronikus és az írott sajtóban. A sajtóösztöndíj nyertesei egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak. Az év elteltével műsoraik, illetve cikkeik jegyzékével kiegészített írásos beszámolót kell készíteniük munkájukról a püspöki konferenciának.

Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban kerülte a dagályosságot és a mesterkéltséget, egyszerűen, közérthetően fogalmazott. Stílusát a francia akadémia is mintaszerűnek ítélte. Legfőbb elve az volt, hogy több legyet lehet fogni egy kanál mézzel, mint egy akó ecettel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben