Kifürkészhetetlen utak – Pillanatfények címmel nyílt fotókiállítás az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Létrehozás: 2009. december 04., 12:05 Legutolsó módosítás: 2009. december 04., 12:06

Budapest – Pillanatfények címmel nyílt fotókiállítás az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, ahol három végzős hallgató, Galambos Ádám, Kondella Mihály és Magyari Márton enged bepillantást életképeibe. Forrás: kultura.hu / Kelemen Éva. Fotó: Kováts Dániel

Magányosan ringó csónak, sejtelmes templombelső, vagy éppen egy imádkozó kisgyerek: megannyi apró részlet, tovatűnő pillanat, különleges benyomás szólal meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem három hallgatójának fotókiállításán. A kiállítótér kissé szerencsétlen – kiállításra tulajdonképpen meglehetősen alkalmatlan – elrendezését a rendezők egy stílusos huszárvágással küszöbölik ki: alkalmazható falfelület hiányában, mint egy furcsa szárítókötélen függenek a damilon a bekeretezett felvételek. Szinte már csak a vörös fény hiányzik az előhívott felvételek műtermi illúziójához, azzal a különbséggel, hogy itt fakeretbe ágyazva vizslathatjuk a többnyire az emberi létre csupán utaló felvételeket. Emberi alak ugyanis csak elvétve jelenik meg a fotókon, mintegy ezzel is az Istenre és az ő művére, kifürkészhetetlen útjaira irányítva a figyelmet.

Az egyes képeken leleményes módon apró cédulák függenek, amelyek hol bibliai, hol „világi” idézetek révén kommentálják, egészítik ki a felvételeket. Címmel ellátott alkotások helyett így sokkal inkább egyfajta képeslapsorozatot kapunk, amilyenekkel például kegytárgyboltokban fut össze az ember.

Mózes és az Apostolok cselekedetei mellett zsoltárrészletek színesítik az összképet, olykor viszont Saint-Exupéry gondolatára, vagy éppen egy közszájon forgó szállóigére is rábukkanhatunk („Eszközök vagyunk Isten kezében”).

A három alkotó közül Kondella Mihály az, aki a legtudatosabban igyekszik megkonstruálni fotóit, esetében a tárgykompozíciók és a rövid idézetek teremtenek viszonylagos összhangot, míg Magyari Márton kicsit közelebb evez az emberhez.

Galambos Ádám döntően a templombelsőt, az isteni jelenlétet, az átszellemülés pillanatait helyezi fókuszba, elmosódó felvételei inkább vélhető szándékukat tekintve lehetnek érdekesek. Nyomokat láthatunk, amelyek helyenként vezetnek valahova, helyenként viszont éppen céltalanságukkal irányítanak addig számunkra talán ismeretlen tájakra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben