Karácsonyi készülődés a Benkában

Létrehozás: 2010. december 28., 09:15 Legutolsó módosítás: 2010. december 28., 09:17

Szarvas – Gálával készülődtek az ünnepre a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola alsós diákjai. Miután ők a héten már nem jártak iskolába, pénteken a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében mutatták be karácsonyi műsorukat. Forrás: newjsag.hu / Babák Zé

A felszabadult színpadi játék Jókai Mór „Melyiket a kilenc közül?" című meséjére épült, csak itt az öreg cipésznek, János mesternek nem gyerekek, hanem osztályok közül kellett volna kiválasztania, hogy melyiket is adja oda a némi anyagi juttatás fejében a házban lakó gazdag úrnak, akinek se gyereke, se osztálya, és aki egy kis színt akart csempészni sivár életébe. János mester, a döntést megkönnyítendő, rögtönzött „ki mit tud"-on próbált legalább egy olyan utódot találni, ami kicsit távolabb áll a szívétől, de még ez sem segített, pedig itt még csak olyan előnnyel sem indult osztály, hogy a nevét viselte volna. Már az is szép teljesítmény volt az öreg cipésztől, hogy tudta, a kilencből melyik az 1. b. Persze mindegyik osztály ki is tett magáért, hogy ne könnyítse meg János mester dolgát, így a gazdag úr, csakúgy mint a mesében, egyedül szivarozhatott tovább sokszobás lakásában.

Az iskola ezúton kívánt boldog karácsonyi ünnepeket diákjainak, nevelőinek, a szülőknek és minden szarvasinak.

További képek:

http://www.newjsag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2751%3Akaracsonyi-keszueldes-a-benkaban&catid=62%3Arendezveny&Itemid=146&lang=hu

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben