Kapitalizmus és kereszténység II. – Mi legyen szabad: a piac vagy az ember?

A népszerű amerikai dokumentumfilmes Michael Moore által is ostorozott, kisebb államot, a szociális kiadások lefaragását, és a piac lehető legkisebb mértékű szabályozását hirdető radikális kapitalista ideológiát szokás neoliberalizmusnak is nevezni. Ennek újbóli térnyerése konzervatív politikusok, így Ronald Reagan és Margaret Thatcher kormányzásához köthető. Igaz, az angolszász világban fordított a helyzet: a társadalmi különbségeket természetesnek tartó gazdasági liberalizmus jelenti azt a régi rendet, amit a konzervatív politikai erők képviselnek. 

A neoliberálisok bibliája

Friedrich August von Hayek fő műve, az Út a szolgasághoz (The Road to Serfdom) központi gondolata, hogy az állami beavatkozás politikája az első lépés a diktatúrák, a szolgaság felé. Hayek szabadelvű „konzervatív” álláspontról kárhoztatta a totalitarizmusokat, a kommunizmust és fasizmust egyaránt, ám a szociáldemokrata és keresztényszocialista ideológiai talajon felépülő jóléti államot is csak ezek mérsékelt, álarc mögé bújt változatainak tartotta. Épp ezért – bár ő maga bécsi születésű volt – gondolatai a konzervatív-liberális gyökerű angolszász jobboldalon hullottak először termékeny talajra, nem pedig a keresztényszocialista és népi hagyományra is építkező kontinentális jobboldalon.

Az amerikai konzervativizmus igen közel áll az alapító atyák puritán gyökerű klasszikus liberális értékrendjéhez, amelyben a vallás társadalomformáló szerepe szervesen kapcsolódik a kis állam koncepciójához, a magántulajdon szentségéhez és a vállalkozás szabadságához. Az amerikai liberálisok ezzel szemben kulturális értelemben valóban ellenpontjai a vallásos konzervatív jobboldalnak, miközben nyitottabbak az állami beavatkozás kiterjesztésére, a szociális programok bevezetésére.

Az amerikai liberalizmus ugyanakkor nem magántulajdon-ellenes. Sőt, a társadalmi különbségek csökkentését épp a magántulajdon védelmének liberális elvéből vezeti le, amely szerint a magántulajdon a polgári és politikai szabadságjogok gyakorlásának anyagi feltétele. Az amerikai liberálisok szerint a vagyoni háttér hiánya korlátozza az egyént abban, hogy valóban szabad döntéseket hozhasson a saját életéről. Ez a felfogás érhető tetten a Lyndon B. Johnson amerikai elnök nevéhez köthető Great Society programban, amely a szegénység és a faji megkülönböztetés felszámolását célozta meg azzal, hogy szélesebb körben tette elérhetővé a színvonalas oktatást és az egészségügyet. 

Az amerikai neokonzervativizmus és az evangelikálok

A  leegyszerűsítő közfelfogás szerint az 1950-es években születő neokonzervativizmus a radikális kapitalizmus, a eoliberális gazdaságpolitika és a kulturális értelemben vett konzervativizmus együtt. Szokás még a neokonzervativizmust azonosítani az Egyesült Államok offenzív és Izrael-barát külpolitikájával; sokan nem mulasztják el felemlegetni a meghatározó „neokon” gondolkodók zsidó származását sem. A helyzet azonban még ennél is bonyolultabb. Az amerikai jobboldal Izrael-barátsága részben a republikánusokat támogató és a neokonzervatívokkal több kérdésben – így a kulturális konzervativizmusban és az állam kisebb gazdasági szerepvállalásában – egyetértő neoprotestáns, keresztény fundamentalista csoportok vallásos meggyőződéséből vezethető le.

– Az első generációs, többnyire zsidó származású neokonzervatívok beilleszkedtek az amerikai társadalomba, elfogadták a protestáns etikát, de inkább a XVIII. századi brit moralistára, Adam Smith-re hivatkoztak, mint Weberre – hívja fel a figyelmet Békés Márton. – A protestáns munkaerkölcs e ilági változatát hirdették. A közvélekedéssel szemben a neokonzervatívok első generációja nem azonosult maradéktalanul a neoliberalizmus elveivel; egyik meghatározó személyiségük, Irving Kristol például leszögezte, hogy nem osztja Hayek nézeteit a piac szabályozásáról. Daniel Bell pedig azt állítja A kapitalizmus kulturális ellentmondásairól szóló művében, hogy a féktelen szabadpiac felszámolja a polgári erkölcsöt, az általános keresztény elveket, és vagy szélsőséges individualizmushoz, vagy arra adott reakcióként szocializmushoz vezet, mivel az erkölcsi szabályok nélküli kapitalizmus elgyökértelenítheti a társadalmat. Igaz, a neokonzervatívok ettől még kritikusak voltak a jóléti állammodellel, a kvóták bevezetésével és a nagy társadalmi átalakító programokkal. 

A Tea Party

A republikánusok politikáját mindig befolyásolták különböző csoportok, a neokonzervatív agytrösztök és az előválasztásokat befolyásoló civil – köztük vallásos – mozgalmak is. Ezek között – bár sok kérdésben párhuzamos álláspontot képviseltek – nem feltétlenül mutatható ki átfedés, inkább mondható, hogy az amerikai jobboldal összes árnyalata szívesen hivatkozik az alapító atyák protestáns és klasszikus liberális értékrendjére.

Hasonló mozgalom a bostoni teadélután után elnevezett ultrakonzervatív és több szempontból államellenes populista Tea Party, amelyik azért bírálja az Obama-adminisztráció reformjait, mert azok a szövetségi kormány hatalmának erősödésével járnak. A Tea Party ellenzi a magas adókat, a bankok és autógyárak megsegítésére szánt pénzügyi mentőcsomagokat és Obama egészségügyi reformját, a kötelező társadalombiztosítást, a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Azaz nyugodtan nevezhető a szabadpiaci liberális kapitalizmus védelmezőjének, miközben bázisa jelentős részben a vallásos jobboldal.

Sarah Palin a 2008-as elnökválasztás republikánus alelnök-jelöltje „új amerikai forradalomnak” nevezte a Tea Party mozgalmat. Palint annak idején pedig épp a több szempontból – így a melegházasság vagy a széndioxid-kibocsátás terén – túl liberálisnak tartott McCain ellensúlyozása végett választották alelnök-jelöltnek. Az abortuszellenes, nagycsaládos, a fegyvertartáshoz való jogot védelmező volt alaszkai kormányzó személye kiválóan alkalmasnak bizonyult arra, hogy megszólítsa a republikánusok középnyugati, neoprotestáns hátországát.

– A politikai elemzők szerint a 30 milliós neoporotestáns közösségnek volt köszönhető George W. Bush újraválasztása – ismerteti Békés. – A vallásos jobboldal az ezredfordulóra átvette az irányítást a Republikánus Pártban, ám a vallási ébredés lecsengése után kiszorultak a központból. Igaz, meghatározók maradtak a szavazótáborban. Elsősorban erős konzervativizmus jellemezte őket, és ebben ugyan benne van a jóléti programoktól való félelem és a központi hatalommal szembeni ellenérzés is, ami levezethető az amerikai hagyományból, de a kulturális elemek – az abortusz és a melegházasság elutasítása – fontosabbak voltak. Ugyanakkor érdemes őket elválasztani a neokonzervatívoktól, annak ellenére, hogy azok második generációja a '90-es évektől, Reagan második ciklusától, mind jobban szólt bele a republikánusok politikájába és George W. Bush idején már egyértelműen meghatározó szerepük volt az adminisztrációban.

A Tea Party már tényleg szuperkapitalista, erősen hagyományelvű, patrióta mozgalom és használ vallásos retorikát is, de az inkább annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban a hazafiság és a vallásosság erősen összefonódik, akárcsak a lengyeleknél. A Tea Party azonban inkább az életszínvonalra reagál, mint a kulturális kérdésekre. Gazdasági válság idején az amerikai politikai élet általában balra vagy jobbra tolódással reagál, és ez utóbbira példa a Tea Party, amiben sokkal több a potenciál, mint a neokonzervatívok harmadik generációjában, amely mára teljesen visszavonult. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a neokonzervatívok ideológiai jobboldalon belüli ellenfelei, az úgy nevezett paleokonzervatívok – például Pat Buchanan, Nixon volt szövegírója – felsorakoztak a Tea Party mögött.

Békés Márton szerint létezik kapcsolat a kálvini reformáció és a kisebb állam gazdasági liberalizmushoz is vezető ideológiája között, ám többszörös áttéttel. 

– Az angol és skót kálvinizmusban mindig központi szerepe volt annak a gondolatnak, hogy az ember bűnös, megváltásra szoruló lény. Ebből pedig könnyen levezethető, hogy egy olyan emberi kreálmány, mint az állam és a kormány nem ruházható fel túlzott hatalommal. Ez a felfogás az amerikai alkotmányban is tetten érhető, erre pedig előszeretettel hivatkozik az amerikai jobboldal.