Jónak tartja a katolikus egyház, ha Istenre utalnak

Létrehozás: 2010. június 04., 08:59 Legutolsó módosítás: 2010. június 04., 08:59

Az egyház jónak tartja, ha Isten nevére utalnak egy törvényben, de arra is figyelemmel kell lenni, hogy mindez milyen körülmények között történik – mondta a Népszavának Mohos Gábor. Forrás: nepszava.hu / N.G.M.

A katolikus püspöki kar titkárától azt kérdezte a lap, miképp vélekedik arról, hogy az elmúlt hetekben több jobboldali politikus hivatkozott Istenre, sőt, a hétfőn elfogadott Trianon-törvénybe bekerült Isten neve is. Vona Gábor Jobbik-elnök szerint ugyanakkor „a választási eredményben Isten kezét kell látni”. Mohos leszögezte: fontos az, hogy a hivatkozás „a mi hitünkkel ne legyen ellentétes." Elmondta azt is, a püspöki kar örül annak, hogy az új kormányzat elfogadja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) számításait, ezáltal a törvénynek megfelelően várhatóan egyenlő megítélés alá esik az egyházi és az önkormányzati közoktatási intézmények fenntartása. Az ÁSZ korábban megállapította: az állam mintegy 4 milliárd forint kiegészítő normatívával tartozik az egyházi iskoláknak és óvodáknak.
Az esedékes népszámlálási kérdőívről szólva kifejtette: a hagyománnyal való szakítás az lenne, ha a vallási hovatartozásra vonatkozót kihagyták volna a kérdések közül. Az MKPK titkára ez ügyben megemlítette, hogy ezt a véleményt korábban Sólyom László köztársasági elnök is megfogalmazta. Hozzátette: jó az egyháznak, ha olyan személy képviseli ügyeiket, akinek súlya van a kormányban.
Ma, a trianoni békekötés 90. évfordulóján délután fél ötkor egyszerre szólalnak meg a református és az evangélikus templomok harangjai – erről a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége közös közleményt adott ki. A katolikus egyház azonban nem rendelkezik hasonlóképp, itt – ahogy Mohos Gábor elmondta – az egyes plébánosok fakultatív döntést hozhatnak.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben