Jövő márciusra készülhet el a kormány szórványstratégiája

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. november 30., 14:05 Legutolsó módosítás: 2010. november 30., 14:09

Budapest – Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányításával, egyházi és civil szereplők bevonásával megkezdődött az egyeztetés a kormány szórványstratégiájáról. Az első, november 27-ei temesvári tárgyalási fordulón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár is jelen volt. Forrás: fidesz.hu

Magyarország kormánya szakít az elmúlt nyolc év határon túli magyar politikájával, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kiemelt helyet foglal el a nemzetközpontú szemlélet. Ennek jegyében készül Magyarország Nemzetpolitikai Stratégiája, amelynek része a KIM Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által összeállított részstratégia a határon túli szórványközösségek helyzetéről, jövőjéről. A dokumentum megállapítja, hogy a határon túli szórványközösségek helyzete drámai és azonnali cselekvést kíván. A Trianon óta eltelt évtizedek komoly veszteségeket okoztak közösségeink számára, sokuk – amelyeket 1990-ben még szórványként tartottak számon –, mára szinte eltűnt, míg a korábban „tömbmagyarként" számon tartott közösségek szórvánnyá zsugorodtak.
Jövő év elejére készül el a végleges Szórványstratégia

A tanácskozáson részt vevő egyházi és civil szereplők nagyra értékelték a kormányzat nyitottságát a téma iránt, és készséggel vesznek részt a részstratégia alkotásában, hiszen csaknem teljes egészében egyetértettek a Kormányzat helyzetértékelésében és a cselekvés irányaiban.

Az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság folytatja az egyeztetéseket más helyszínen és más partnerekkel, és várja az észrevételeket annak érdekében, hogy a Nemzetpolitikai Stratégia részét képező Szórványstratégiát 2011. március 15-ig véglegesítve elkészíthesse – tájékoztat közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben