Ittzés: az egyházak szolidaritásból elfogadták a finanszírozás csökkentését

Létrehozás: 2009. szeptember 29., 18:43 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 29., 18:50

A történelmi egyházak vezetői az ország, illetve a nemzet iránti szolidaritásból elfogadták az eddigi finanszírozási rendszer egy évre szóló felfüggesztését, amely szerint az egyházak jövőre kevesebb költségvetési támogatást kapnak – közölte a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI megkeresésére. Forrás: MTI

Ittzés János azt követően nyilatkozott, hogy a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet vezetői és Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben egyeztettek az érintettek 2010. évi finanszírozásáról.

Ittzés János elmondta, „beletörődéssel”", de tudomásul vették az egyébként a „mindkét oldal által helyesnek tartott status quo”, az eddigi 1+1 forint alapú támogatási rendszer felfüggesztését.

Jelezte: nem tudják pontosan, hogy a kormány jövőre mennyi pénzt ad az egyházaknak.

Elmondta, ígéretet kaptak arra, hogy a támogatási rendszer felfüggesztése csak a jövő évi költségvetésre vonatkozik, és utána vissza lehet majd térni az 1+1-es rendszerre.

Közölte, jelezték azt is, hogy az egyszázalékos szja-felajánlásokkal kapcsolatban kritikus észrevételeik vannak. Mint fogalmazott, valószínűleg rendszerhiba miatt érthetetlenül megnőtt az érvénytelennek minősített felajánlások száma, ezért ígéretet kaptak arra, hogy ennek „utánanéznek”.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben