Illegális őssejt-beültetést végeztek egy magánklinikán – Négy embert elfogtak

Létrehozás: 2009. július 29., 10:58 Legutolsó módosítás: 2009. július 29., 11:01

Budapest – Nem Kaposváron, hanem egy budapesti egészségügyi intézmény területén fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai azt a négy embert, akiket emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítanak a rendőrök – közölte az NNI helyettes szóvivője szerdán. Forrás: MTI / HVG

A Sonline hírportál kedd este azt adta hírül, hogy illegális őssejt-beültetéseket hajtottak végre a kaposvári Seffer-klinikán. A hírportál információja szerint egy amerikai, egy ukrán és két magyar orvos éppen egy műtéthez készülődött, amikor a rendőrök tetten érték őket.    

Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője az elmondta: a rendőrök két magyar, egy amerikai és egy ukrán állampolgárral szemben folytatnak eljárást emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt. 

Adataik szerint egy amerikai állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007-től egészen napjainkig őssejtkezeléseket végzett a magánklinika épületében – mondta a helyettes szóvivő. Hozzátette: a kezelésekhez szükséges adagokat egy ukrán állampolgárságú nő készítette el, az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer USA dollárt vagy 5 millió forintot fizettek.

Az ukrán gyanúsított abortumokból nyerte ki az őssejteket, amelyeket a kezelés során amerikai állampolgárságú társa a betegeknek beinjekciózót, vagy infúziós oldatban adagolt be. A pácienseknek beadott készítményeket korábban nem tesztelték sem embereken, sem állatokon, hatásuk ismeretlen volt - mondta. Ehhez a két intézmény sem a szükséges szakhatóság, sem pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának engedélyével nem rendelkezett.

A tevékenységet egy magyar állampolgárságú férfi is segítette, aki az őssejteket tartalmazó hűtőedények szállításában, illetve a vérminták hatósági bevizsgáltatásában, valamint a kezelendő betegek szállításában segédkezett. A rendőrség szerint mindezek alkalmasak az üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetése megalapozott gyanújának megállapítására.  

Az elkövetőket július 27-én, hétfőn egy budapesti egészségügyi intézmény területén fogták el az NNI munkatársai éppen akkor, amikor egy újabb beteggel kapcsolatos beavatkozásra készültek.

A tettenérés helyszínén szemlét, majd az elkövetők lakó- és tartózkodási helyén házkutatást tartottak Budapesten és Dél-Magyarországon. A házkutatások során különféle, a két érintett cég tevékenységével kapcsolatos okiratokat, számítástechnikai adathordozókat, számítógépeket és egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során részben beismerő vallomást tettek. Az NNI mind a négy gyanúsított esetében kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezést.

A Seffer-klinika ügyvezető igazgatója, Seffer Tibor kedd este cáfolta az internetes újság értesülését. Közölte, július 13-tól augusztus 3-ig zárva tart a klinika, ahol nem folyik őssejt-kutatás. Mint kifejtette, az intézmény egyik laboratóriumát bérelte az az IRM Magyarország Zrt., amely cég egy ideig a terápiás célú őssejt-gyűjtésre és -tárolásra szóló engedély birtokában foglalkozott ezzel a területtel. Az IRM engedélyét azonban tavaly tavasszal visszavonták, gyakorlatilag azóta ez a cég sem folytat őssejt-kutatást Kaposváron, és a napokban hivatalosan is felhagyott ezzel a tevékenységével.

Seffer Tibor hangsúlyozta, a klinika és az IRM két különböző cég. A klinikán plasztikai sebészet folyik, és annak dolgozói be sem tehették a lábukat a bérelt laboratóriumba, amelynek szabályos működését a tisztiorvosi szolgálat több tucatszor is ellenőrizte.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben