Homoszexualitás és gender, avagy ki szüli majd a gyerekeket?

Létrehozás: 2009. november 24., 11:39 Legutolsó módosítás: 2009. november 24., 11:47

Az egyneműek kapcsolatából hiányzik a házasság természetes antropológiai struktúrája, a család intézményét a gender ideológiája igyekszik marginalizálni. Olyan családpolitikára van szükség, amely értékként ismeri el a gyermeket, kiemelten védi a család intézményét. A munkahelyeket akár retorziók árán is rá kell kényszeríteni a családbarát kultúra elsajátítására. Az MNO Farkas Péter szociológust, egyetemi tanárt kérdezte. Forrás: MNO / Lippai Roland

– Értelmezhető a 21. század Magyarországán a család fogalma? Számtalan támadás éri ezt a társadalmi intézményt.
– Nemhogy értelmezhető, hanem csak ennek a fogalomnak van értelme, mert ha létezik valami, ami ezt a nagyon nehéz demográfiai és morális válsággal küzdő országot kihúzhatja a gödörből, akkor az egyedül a család intézménye. Ez egy olyan erőforrás, amelynek ereje a szeretetből fakad, s minden közösségnek a szíve. Nem a család intézménye, hanem a társadalom van válságban. Maga a család pedig olyan szellemi, etikai, szociális értékeket képvisel, amely az egyén jóllétének, kibontakozásának, a társadalom fejlődésének jelenti az alapját. Ha ma Magyarország bajban van, akkor az a legalapvetőbb feladat, hogy a családokat meg tudjuk erősíteni kötelékeikben. Akkor pedig egészen biztos, hogy megfelelő családtámogatási rendszerrel, részben az individualizmussal szembehaladó és nemzetmegtartó programmal sikereket is elérhetünk.

– Kinek lenne a feladata, hogy egy ilyen családerősítő „politikát” elkezdjen, majd folytasson? Azt látni az elmúlt közel nyolc évben, hogy ennek semmi jele, sőt mintha a család értékének relativizálása egyre erősebb lenne. Honnan várható ilyen pozitív megerősítés?
– Egyrészt nem elég önmagában egy hiteles család-, illetve ettől elválasztva szociálpolitika. Ehhez szükséges a talán a leginkább stratégiai fontosságú oktatáspolitika átszervezése is. A családi életre nevelésre lenne szükség már az óvodától egészen az egyetemig. Mindemellett az oktatásnak vissza kell adni a rangját is. A manapság megfigyelhető, az individualizmussal megjelenő emberképtorzulás súlyos problémákat okoz. Az egyik ilyen tényező a homoszexualitás világa, míg a másik a genderizmus ideológiája, a két tényező össze is függ egymással. A homoszexualitás azért kap nagyobb teret, mert az elmúlt időszak jogilag nem emelte ugyan a házastársi kapcsolatok rangjára az egynemű kapcsolatot, de az élettársi kapcsolati rangot mégis megkapta. Úgy tudom, eddig 37 ilyen pár jegyeztette be magát. Ez azért is érdekes, mert szerzett jogokat elvileg már nem lehet csonkítani, s ebből következik – illetve a tendencia is az –, hogy tovább kívánják erősíteni a jogosítványokat, és nyilván küzdeni fognak az örökbefogadás jogáért is.

Több ok miatt sem elfogadható ez az egyenrangú párkapcsolat, amely a közvéleményben is, a jogalkotásban is azonos pozícióba akarja állítani az egyneműek kapcsolatát. Azért sem támogatható, mert az Alkotmány a magyar társadalom alapintézményének tekinti a férfi és a nő kapcsolatán alapuló házasságot és családot. Ezért a priori jogokkal kell védelmeznie ezen intézményeket, és az Alkotmánybíróság határozata is rögzíti, hogy a házasság és a család megelőzi az államot, így az úgynevezett „külső” állami jogalkotással szemben előnyt élvez.

– Keveredtem már vitába amiatt, hogy a homoszexuális „párok” fogadhassanak-e örökbe gyereket vagy sem. Egy gyerek normálisnak nevezhető szocializációjához a családban egy nőre és egy férfira van szükség, illetve az általuk mutatott, humánetológiailag meglévő sajátságos és teljesen eltérő szerepek – ideértve a szexuális szerepeket is – megnyilvánulására. Azt szokták válaszolni: nincs bizonyítva, hogy ha egyneműek alkotnak „családot”, akkor az rossz szocializációt eredményezne.
– A heteroszexuális kapcsolatok követhető értékmintái meghatározóak a nemi identitás szempontjából. Részben genetikai okai is lehetnek az azonos nemű identitásnak, de sokkal inkább – és amit befolyásolni is lehet – a szocializáció az, ami kifejti a hatását. Genetikai szempontból – amelynek ezen a téren sokkal kisebb a hatása a szocializációval szemben – ha ilyen irányultsága lenne valakinek, egy olyan értelemben normálisnak vett szocializációs folyamat esetén, amely a heteroszexuális párkapcsolat, a jogos házasság irányába tereli az egyént, még a homoszexuális identitású egyén is élhet tartós és jó heteroszexuális házasságban. Egy demokratikus jogalkotásnak meg kell semmisítenie azokat az állami jogi aktusokat, amelyek a család alkotmányos védelmével szemben ezeket a jogokat biztosította. Egyszerűen azért, mert az egyneműek kapcsolatából hiányzik a házasság természetes antropológiai struktúrája.

Nagyon fontos kiegészítője lenne ennek az is, amit a minap hallottam egy családkongresszuson. Itt felvetődött: korábban a kiskorúak szexuális védelménél a beleegyezési korhatárt levitték 14 éves korra, ezt minimumprogramként fel kellene emelni 16 évre annak érdekében, hogy ne lehessen ilyen kapcsolatokat létesíteni. Családbarát jogalkotásra van szükség, amely kimondja: a gyermekvállalás nemzetmegtartó cselekedet, ezért a gyermek születésén túl a felneveléséhez is hozzá kell járulnia az államnak.

Az Európai Unióban 2006-ban folyt egy olyan vizsgálat, amelynek az a konklúziója: minden megszületett uniós állampolgár 60 ezer euró értéket jelent, s ha erről lehántjuk az állam nevelési költségét, akkor 38-40 ezer euró értéket jelent az egyén mint humántőke. Hiszen később nem csak adóalany lesz az illető, a munkát végző humánerőforrás értékét is bele kell ebbe az „összegbe” számítani.

– Az agresszíven nyomuló gender ideológiája miképpen bonyolítja ezt az egyénként is komplex problémakört?
– A gender ideológia – amely a biológiai, a szexuális és a társadalmi nemet mint kulturálisan konstruált nemi szerepet határozza meg – egyfajta radikális követelés, amely éles ellentétben áll a biológiai és az antropológiai tényekkel.

– Mi lehet ennek a törekvésnek a mozgatórugója, amely igencsak bontogatja a szárnyát Európa-szerte?
– Talán egy szélsőséges individualizáló állhat a folyamat mögött. A szingli mint ideális fogyasztó sokkal hasznosabb a fogyasztói társadalomban, mint egy közösségi tudattal bíró ember. A gender szempontjából kijelenthető, hogy ennek ellentmond az összes, családdal végzett kutatás. A magyar társadalom az összes kutatás szerint kiemelkedő abból a szempontból, hogy több gyereket kíván, és tagjai házasságban szeretnének élni. Az utólagos kutatásokból kiderült: ahol nem született meg minden gyerek, ott is egy vagy több gyerekkel többet szerettek volna. Ebből is következik: a nők gyermekvállalási kedvét három tényező határozza meg Magyarországon, amelyek a genderizmusnak ellentmondanak.

– Melyek ezek a tényezők?
– Három kulturális változóról van szó, ám egyik sem az, amelyet a gender hívei emlegetnek: a vallásosság, a családi munkamegosztás, a harmadik pedig egy ideálisnak tartott társadalomban az ideálisnak tartott gyerekszám. Ebből a szempontból szignifikánsan látszik, hogy a vallásos embereknél lényegesen nagyobb a gyermekvállalási kedv. Tehát az az antropológiailag téves szemlélet, amit a gender maga is jelent, egy megkonstruált, részben téves feminista felfogásnak az eredménye. Maga a feminizmus is alapvető antropológiai tévedésben szenved. Abban támadják a férfi nemet, amiben bizonyítottan túlterhelt: a mértéktelenül felfokozott versenyben haladó világban mindig győzni kell, mindig győztesnek kell lenni. Ez meg is látszik a középkorú férfiak halálozási arányszámain. A nők önmagukat nem a munkateljesítményben vagy a ranglétrán való előrelépésben identifikálják, hanem a családban és a közösségeikben meglévő viszonyban. Egy nő nem amiatt lesz depressziós Kopp Máriáék kutatásai szerint, mint a férfi – vagyis hogy nem elég a jövedelme, vagy elveszti az állását –, hanem mert egy nő számára fontosabb tényező az, hogy tud-e a házastársára mint erőforrásra támaszkodni, illetve hogy a család és a közösség megtartó ereje milyen fokú és minőségű. Ez tökéletesen ellentmond a feminizmus logikájának. Tehát a nők önmagukat nem hivatali szempontból, hanem a nemük szerint identifikálják, s emellett a kulturális változóban megjelenik a már említett hármas tényező is. A gender olyan múló divat, amit az individualizált fogyasztói társadalom kap fel.

– Említette, hogy a gyermek a nemzet önmegtartó képességét foglalja magába. Az MNO is megírta, hogy a következő esztendőben 10 millió fő alá csökkenhet a lélekszám Magyarországon. Mit gondol arról, hogy a KSH folyamatosan hozza a szomorú adatokat a népességcsökkenésről, ugyanakkor a döntéshozóknak egy árva szavuk nincs erről?
– Nemcsak a jelenlegi, de az összes eddig kormányzó erő kapcsán is pesszimista vagyok. A ciklusa elején minden kormány nekirugaszkodik egy új népesedéspolitikának, de aztán az egész program írott papíranyag marad. Immár 1981 óta fogy a lélekszám, körülbelül 823 ezer emberrel többen haltak meg, mint ahányan születtek ezen idő alatt. Ha nem jött volna be mintegy 180 ezer külföldi állampolgár az országba, akkor már most 9,8 millióan lennénk, negyven év múlva 8,8 milliós lélekszám várható. Számítások szerint addigra a társadalom minimálisan 17 százaléka roma lesz. Nem az a baj, hogy magasabb a gyerekszám. A rendszerváltás idején a roma gyerekek 13 százaléka nem fejezte be a nyolc általánost, míg most ez az arány negyven százalék, tovább egyharmaduk nem is tanul tovább. Ennek nagyon komoly gazdasági kihatásai vannak. Tehát új család- és egyben népesedési politikára – és ettől elkülönítve szociálpolitikára – van szükség. A családpolitika esetében érdemes lenne megnézni, részben másolni a sikeres külföldi mintákat, európai programokat. Ennek elemei a választható családi adózás, illetve a nők számára a részmunkaidős foglakoztatás annak érdekében, hogy a nők egyharmada dolgozhasson részmunkaidőben is. S amikor a legkisebb gyerek nyolcéves lesz, az anyák visszatérhessenek a teljes munkaidős foglalkoztatásba.

Fontos lenne az is, hogy a nagyszülőket a nyugdíjtól függetlenül támogatni lehessen az adó meghatározott százalékával. Ez egyrészt erősítené a nemzedékek közötti kapcsolatot és szolidaritást, másrészt a gyermekvállalásra is ösztönzőleg hatna. Mindez csak akkor érhet el eredményeket, ha megvalósulna az oktatásban a már szóba hozott családi életre való nevelés. Összefoglalva: minden családban legyen még egy gyerek.

– A nyolc általánost nem végzett csoportok magas aránya nemcsak gazdasági, hanem társadalmi problémákat is rejthet magában.
– Csak a nyolcadik általánost be nem fejezett családoknál éri el a 2,1-es egy családra eső gyermekszámot a demográfiai mutató. Többségük azonban olyan állásnélküli, akiknél a segélyből élés generációk óta eltanult minta, életforma. Ez a szegregációt is átörökíti.

– Állásinterjúk alkalmával gyakori kérdésként kapják a nők, mikor akarnak, egyáltalán akarnak-e gyereket. Mivel lehetne rábírni a munkáltatókat arra, hogy ezt a diszkriminációt hagyják el, és legyen több úgynevezett családbarát munkahely?
– Nem lenne szabad szó nélkül hagyni ezt a nagyon rossz és káros gyakorlatot. A korábban létrehozott esélyegyenlőségi hivatalnak lett volna feladata jogi perek tömegét elindítani az ilyen munkaadókkal szemben, hiszen ez a gyakorlat ellentétes a magyar munkajoggal, és az Európai Unióban a hetvenes évek óta létező kifejezetten pozitív megkülönböztetéssel is. Például nem lehet azért kirúgni valakit a munkahelyéről, mert várandós. Magyarországon ennek semmi akadálya, és az illető később nem is tud visszamenni a munkahelyére. Legalább a meglévő jogi kereteket ki kellene használni, s keményen fel kellene lépni az ilyen munkáltatói viselkedéssel szemben. Ehhez pedig egy országnak joga van. Nem igaz, hogy feltartott kezekkel kell a multinacionális tőkét várni.

Ha kiszámítható család- és adópolitika működik, akkor nekik is megéri itt megtelepedni, még szigorúbb feltételek mellett is. Nem lehet probléma akkor, ha tudják, mire számíthatnak, a magyar munkaerő még most is jól képzett. Ezek a cégek a saját hazájukban nem így bánnak a nőkkel. Biztos, hogy van lehetőség egy új megegyezés megkötésére a mindenkori nemzetközi tőkével, minden eszközt mozgósítani kellene a helyzet javítása érdekében. Ezen a téren nagyon gyenge a magyar érdekérvényesítés. Már akár Romániában is jobb a helyzet, mint nálunk. Vannak feladatai mind a törvényalkotó, mind a végrehajtó hatalomnak. Meg kellene valósítani végre a közigazgatási bíróságok tervét is.

Persze járható út lenne az is, ha a munkaáltatókat érdekeltté tenné a kormányzat ebben az ügyben. Aki például várandós anyukákat részmunkaidőben foglalkoztat bizonyos ideig, annak az állam fizesse a társadalombiztosítási díját. Ez nagy segítség lenne a kis- és közepes vállalkozásoknak is.

– A napokban megalakult a Népesedési Kerekasztal rendkívül nagy formátumú és elismert kutatók gondozása alatt. Ez a problémákra reagálva jelzésértékű esemény?
– Ez még annál is több. És nemcsak azért, mert a társadalom ismeri ezeknek a tiszteletre méltó kutatóknak a szívós elhatározottságát, küzdelmét a jó ügyekért, hanem azért is, mert nagyon komplex munkára vállalkoznak. Többek között megnézik azt is, hogy miképpen lehetne javítani a lakásmobilitási helyzeten a gyermekvállalási kedv javítása érdekében. A jövőben elkészülő szakmai anyagokkal szemben biztos, hogy nem lehet majd kifogásokat támasztani. Kérdés, hogy lesz-e a magyar politikai osztályban annyi tisztesség és etika, hogy ezeket a döntéshozók elé tárt hiteles szakmai anyagokat átformálják normaszövegekké, vagy ha normaszöveget kapnak, mint a családi adózásról is, akkor azt megvalósítsák. Ha ezt nem vállalják, akkor hosszú ideig sem ez, sem egy következő kormányzat nem menetelhet szembe a társadalommal.

Az értelmiségnek is az a feladata, hogy a döntéshozók elé kerüljenek megfelelő szakmai anyagok, és egyben erősítsék a civil társadalmat is. Ha pedig szükséges, civil összefogással rákényszerítsék a pártokat arra, hogy új, hiteles oktatás- és családpolitika legyen Magyarországon.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

család,társadalom

Elküldte Szabó-Pap Gabriella idő 2009. november 24., 14:52
Azt hiszem, hogy ebben a témakörben is túl gyakran emlegetnek olyan fogalmakat és elméleteket, amelyek inkább a nyugati társadalmakra jellemző, nálunk íróasztal mellett kitaláltnak tűnnek: pl. a gender, a szingli és a homoszexualitás, mint a család nagy veszedelme.
Oktatással, kötelezettségekkel nehéz szaporodásra biztatni az embereket. Sokkal fontosabb lenne a családalapítás megkönnyítése: a frissen végzettekre túl sok szakmai és anyagi teher zúdul. Meg kell érteni, hogy elhalasztják a családalapítást. Még a madás is előbb fészket rak, és aztén költ fiókákat. Egy mai fiatal erejét kiszívja a lakhatás és az egzisztencia megteremtése. Ezzel szemben pl. a protestáns lelkészcsaládokban, akik szolgálati lakásban és gyenge, de biztos fizetéssel indulnak az életnek, 3-4 gyerek születik, sőt gyakran több is, és nagyon jól nevelik is őket. - Probléma a felsőfokú túlképzés is: szociológiai vizsgálatok szerint a szakmunkás-középréteg hajlandó leginkább a gyerekvállalásra, az a réteg, amely viszont keresete alapján képtelen saját tulajdonú otthont teremteni. A szociális bérlakásépítés sok gondot megoldana. Tudni kellene azt is, hogy a szinglik túlnyomó többsége kényszerből vállalja ezt az életformát, tehát nem őket kell hibáztatni. Megrendült a férfi hagyományos önképe is, tehát nem a "gender" a hibás, hanem a megváltozott életforma, amivel képtelen az ember lépést tartani, mert túl gyorsan következett be. Megrázkódtatások nélkül az életformaváltást nem tudja túlélni egy társadalom. A család az első védő kisközösség, de kell több is, más is, pl. egyház, hobbiklub, sportklub, stb., mert ezek a legfőbb támaszok a felgyorsultéletforma-változások idején, l. Kopp Máriánál.