Holokauszt-megemlékezés hajón

Létrehozás: 2010. június 11., 07:51 Legutolsó módosítás: 2010. június 11., 07:53

Hajón emlékeznek meg vasárnap az Éjféli Kiáltás Misszió szervezésében arról, hogy 65 évvel ezelőtt ért véget a holokauszt – közölte a vallási szervezet. Forrás: MTI

A misszió második alkalommal szervez ilyen megemlékezést, a hajó a fővárosi Vigadó elől indul. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet arra: egységesen ki kell állni a szabadság, az emberi méltóság védelme mellett, és minden törvényes eszközzel küzdeni kell az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formája ellen.

A hajóúton részt vevők „kinyilvánítják egyetértésüket azzal, miszerint Magyarországon származásától és vallásától függetlenül minden magyar embernek biztonságban kell éreznie magát" – áll a közleményben.

A megemlékezésen beszédet mond Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete, Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke és Lazarovits Ernő, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) külügyi vezetője, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnökhelyettese.

A szervezők közlése szerint a rendezvényen részt vesz továbbá Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Cecilia Björner svéd nagykövet, Michal Andrukonis, a lengyel nagykövetség ideiglenes ügyvivője, Dorothee Janetzke-Wenzel, Németország magyarországi nagykövete és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.

Az Éjféli Kiáltás Misszió közleményében azt írta: az idén, a holokauszt utáni 65. évben sok százezer honfitársunkat gyászoljuk, s osztozunk a túlélők fájdalmában. Mint hozzátette, az emberiség – egyben Magyarország – történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, és „mindannyiunk felelőssége megakadályozni, hogy bárki újból elkövesse a múlt bűneit".

A missziót a hollandiai születésű Wim Malgo lelkipásztor alapította 1956-ban. Az Éjféli Kiáltás és a Hírek Izraelből című folyóirataik 1972-ben jelentek meg először, 1990 óta ezeket kiadják magyar nyelven is.

Az Éjféli Kiáltás Misszió felekezetektől független missziós társaság, céljuk, hogy erősítsék a keresztény erkölcsöt, az emberek egymás iránti szeretetét, erkölcsileg támogassák a zsidóságot és felszámolják az antiszemitizmust.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben