Hogyan lett egy katolikus pap kommunista ügynök? – Könyv jelent meg a katolikus egyház és a kommunista állam kapcsolatáról

„Hálás" téma mifelénk a katolikus egyház és a kommunista állam kapcsolata. A katolikusoktól – miként a többi egyháztól – máig sokan várják, hogy elszámoljanak saját múltjukkal, a rendszerrel, főleg az állambiztonsági szervekkel való kapcsolatukkal. Míg zajlanak a sokszor politikailag terhelt viták, a háttérben történészek fejtegetik fel a múlt rendszerben történtek részleteit.

Ebből a munkából időről-időre az asztalra kerül valami, néha kisebb, máskor nagyobb visszhangot kiváltva. Ilyen a Csapdában - Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945-1989 című könyv, melyet június elején mutattak be Budapesten, és tizenegy tanulmányt tartalmaz a katolikusok és a szocialista állam viszonyát boncolgató kutatóktól.

A Csapdában messze nem csak a katolikusokról szól. Tartalmának több olvasata is lehetséges. Az egyik maga a máig feszítő kérdés: hogyan próbáltak a klérus tagjai testületileg és egyénileg megbirkózni a vallásosság felszámolására törekedő kommunistákkal. A könyvet bemutató Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerint a mű erénye, hogy nem minél több ügynök lebuktatása a célja, hanem a közeg feltárása, melyekben egyesek ügynökké, mások mártírrá váltak.

A könyvből a hatalmi kontrollt megvalósító és fenntartó gépezet szerkezeti rajza is kiolvasható. Részletes információkat, neveket, beosztásokat és módszereket ismerhetünk meg a belügy, és kisebb részben a hadügy és a külügy hatáskörébe tartozó hírszerzők, nyomozók, elhárítók, operatív vezetők munkájáról, akik a teljes magyar egyházi szervezet behálózása mellett külföldi egyházi körökig is kiépítették hálózatukat. Még a Vatikánig is, mely a magyar hírszerzés szakterülete volt.

Hol vannak a dossziék?

A Csapdában harmadik olvasata az állambiztonsági iratok máig lezáratlan sorsáról szól. A mindenről és mindenkiről készített dossziék anyagai adták nagyrészt a tanulmányok alapját. Ám a szövegek sokszor utalnak hiányzó, vagy a mai napig titkosított dokumentumokra. Emiatt az igazság minden szelete továbbra sem bontható ki teljesen, és a tudat, hogy a hiányzó iratok örökre eltűntek, vagy ismeretlen helyeken, esetleg a titkosítás feloldását várva lapulnak valahol újabb információkkal, sajátos balladai homályt ad a történeteknek.

A Csapdában tudományos munka, képek helyett tömérdek lábjegyzettel, és kevésbé olvasmányosan, mint például a Hírszerzőn nemrég bemutatott K-vonal – uralmi elit és luxus a szocializmusban. Egyes történetek mégis krimiszerűen izgalmasak és érdekesek, csak nehéz eltekinteni attól, hogy a WC-papírra írt börtönlevél, a zárkába telepített besúgó, az erdőkben és titkos lakásokban gyűlésező ellenálló papok, vagy a Rómában ténykedő magyar kémek a szocializmus negyven évének valóságos – olykor máig élő – szereplői.

E sorok írójának gyerekkori emléke a hittanórák és más egyházi események hátterében feltűnő kedves-idős megyéspüspök, Konkoly István. Ő teljesen más, megrázó szerepben, az állambiztonság „Mátrai" fedőnevű ügynökeként tűnik fel e könyvben. Soós Viktor Attila írása az erőszakkal beszervezett egykori szombathelyi püspök ügynöki tevékenységét mutatja be, részben a fennmaradt iratok, részben az a lepleződött idős főpap saját ügynökségével szembenéző visszaemlékezése alapján.

Már nem annyira szigorúan titkos tisztek

Voltak olyanok is, akik esetenként a saját egyházuk elöljáróival is szembefordulva próbáltak ellenállni a rendszernek. Bertalan Péter és Fejérdy András munkáiból nem csak az tűnik ki, hogy milyen lehetőségeik voltak az ellenállást választóknak, hanem az is, hogy a külső nyomás egyházon belül milyen konfliktusokat okozott a kommunistákkal lojálisak, a békepapok és azok között, akik az elveikhez való ragaszkodásuk miatt megbüntettek, kizártak, fizikai munkásként kellett dolgozniuk, titokban viselve papi címüket, állandó megfigyelés alatt kellett élniük, vagy folyamatosan zaklatta őket az állambiztonság.

A népszerű ügynök-téma mellett máig homályban vannak az állambiztonsági szervezet működtetői és szerepük. Bandi István, Szabó Csaba és Stefano Bottoni írásaiból az ő neveikre, valódi és álpozícióikra, a különféle hírszerzési csoportfőnökségek, rezidentúrák, hálózatok felépülésére és munkájára is ráláthatunk.

A Csapdában bemutatóján  elhangzott, hogy ez a könyv is nagyrészt az újabb történész-generáció munkája, akiknek már kevés személyes kapcsolatuk van az elmúlt korszakkal. Ugyanerről írtunk nemrég a Hírszerzőn is a K-vonal ajánlójában. A fiatal kutatók lelkesedése és távolságtartása – ami mégsem jelent teljes érzelem-mentességet - remélhetőleg jó hatással lesz arra, hogy minél pontosabb válaszokat kapjunk a múlt még feltáratlan sötét foltjaira és lezáratlan kérdéseire.