Hogyan konfrontálódjunk azzal, akit szeretünk?

Minden kapcsolat bővelkedik konfliktusokban. Az együttélés buktatóinak elkerülése külön művészet;  hosszú távon, az egyenletesebb időszakok után mindig fordulóponthoz ér a viszony. Ilyenkor kell sort kerítenünk arra, hogy leüljünk egymással szemben, és tisztázzuk álláspontjainkat. Minden esetben számtalan szempontot kell figyelemben tartanunk, hogy a tisztázó beszélgetés megmaradjon a maga medrében, és a nagy beszélgetésből ne váljon egetverő veszekedés. A tisztázó beszélgetés hozadéka a tisztánlátás, a probléma megoldása, és nem utolsó sorban a személyes fejlődés lehetősége. Az amerikai pszichológus szerzőpár ebben a könyvében a konfrontáció (odafordulás, szembenézés) technikáját mutatja be. Számos példával szemléltetik az eredményes konfrontáció gyakorlatát, de rámutatnak a lehetséges nehézségekre és a sikertelenség mögöttes okaira is. 

Ha már nem megy tovább

A tisztázó beszélgetés sokszor nem kellemes, de sokkal jobb, mint csendben eltávolodni egymástól. A konfrontációnak nem célja a másik fél megváltoztatása vagy megjavítása. Változás pedig akkor kezdődik, amikor az egyik fél rászánja magát a cselekvésre.  Ha úgy érezzük, nem megy egyedül, kérjünk segítséget szakembertől – buzdít a szerzőpáros. Jobb belátni, hogy a problémák nem múlnak el attól, ha nem beszélünk róluk, legföljebb tovább mélyülnek. Ha halogatjuk a konfrontációt, saját magunkat tartjuk az áldozat szerepében. Így hozzájárulva a problémához, csak magunkat okolhatjuk a helyzetért. 

Szembenézni a félelmekkel 

A pszichológusok szerint fontos tudatosítani, hogy saját vágyainkért magunk vagyunk a felelősek. Vágyaink kifejezésekor tiszteletben kell tartanunk a másik szabadságát, tehát el kell fogadnunk, ha nemet mond kérésünkre. Tisztázzuk, mi a célunk és szándékunk a beszélgetéssel, vállaljunk felelősséget indítékainkért. Mindenkivel előfordul, hogy ellenséges indulatai vezérlik. Valljuk meg érzéseinket, és kérjük Isten segítségét, hogy továbbléphessünk. Akkor érünk el sikert, ha a pozitív változás előmozdítása, a kapcsolat helyreállítása vagy vágyaink kifejezése a célunk, nem pedig akkor, ha a bosszú, a büntetés, a bűntudat vagy szégyenkeltés, az irányítani akarás vezérel. Ne zúdítsuk sérelmeinket a másik nyakába!

A könyv szerint, amikor konfrontációra készülünk, fel kell ismernünk, hogy mitől félünk. Jellemző, hogy tartunk  az elutasítástól, a visszavágástól, a fájdalom okozásától, a veszteségektől, a kiszámíthatatlan reakcióktól vagy a konfrontáció kudarcától. Ha sikerül félelmeinket tudatosítani, akkor kevésbé tudnak rajtunk uralkodni. Ebben segít a támogató háttér (barátok), mondanivalónk leírása a konfrontációt megelőzően, szerepjátékban gyakorlás és elvárásunk megvizsgálása (határokat nem a másik félnek, hanem magunknak húzunk).  Mérlegeljük, mikor kezdünk konfrontációba. Ha valaki depressziós, akkor nem várhatok tőle együttműködést. Ha mi magunk éppen érzelmi viharokat élünk át, akkor várjuk meg, amíg lecsendesülnek háborgó érzelmeink, és csak utána kezdjük a beszélgetést.

A szerzők azt javasolják, hogy szeretetünk és együttérzésünk kifejezésével teremtsük meg a feltételeket a probléma őszinte közléséhez. Sok esetben annak hiteles megerősítése, hogy szeretettel, jószándékkal közeledünk, már önmagában elég a probléma feloldásához. A konfrontáció három alappillére: az igazságosság, az irgalmasság és az alázat. Ezért közeledjünk empátiával a másik félhez. Konfrontáció előtt dolgozzuk fel indulatainkat – mutat rá a szerzőpáros. Ne ott keressük a gyógyulást, ahol a sebeket kaptuk, hanem előbb dolgozzuk fel a fájdalmakat, akár segítséggel is. Keressük a gyógyulást barátok, könyvek, szakemberek segítségével. Vállaljuk fel érzéseinket még akkor is, ha ezzel sebezhetőkké válunk. Így éreztetjük, hogy fontos számunkra a kapcsolat. A másik fél érzéseit pedig nyitott füllel és szívvel figyeljük.

Jó, ha tudjuk, hogy a megbocsátás és bizalom között az a különbség, hogy a megbocsátás a múltra és a jelenre vonatkozik, a bizalom pedig a jövőre. E két fogalom nem függvénye egymásnak, tehát nem feltétlenül szavazunk bizalmat annak, akinek már megbocsátottunk.  

A konfrontáció gyakorlati eleme

A probléma tisztázása érdekében egyszerre csak egy problémát vegyünk terítékre. A konkrét fogalmazást segíti, ha bemutatunk egy megtörtént esetet. A probléma pontos meghatározását kövesse érzéseink kifejezése, mely a szituációra vonatkozik. Végül, tegyünk javaslatot a megoldásra, nehogy partnerünk reménytelennek lássa a helyzetet. Csak a saját nevünkben beszéljünk. Ne azt mondjuk, mit tegyen a másik, hanem fejezzük ki, hogy mi mit szeretnénk kérni tőle. A tisztázó beszélgetés során mindig konkrétumokat mondjunk, és használjunk egyes szám első személyt.

Ha valaki nincs tisztában problémás viselkedésével, segítsük őt, hogy változtatni tudjon. Közlendőnket alázattal és együttérzéssel tegyük, nehogy sértésnek élje meg segítő szándékunkat. Ha partnerünk eltereli a szót, akkor hallgassuk meg mondanivalóját, majd kitartóan tereljük vissza az eredeti témára. A konfrontáció nem egyoldalú monológ, hanem párbeszéd.  Kérjük ki partnerünk véleményét pl. ilyen kérdéssel: „Te hogyan látod a helyzetet?”

Kerüljük a „kellene” szó használatát, mert az a legtöbb esetben negatív érzéseket kelt, kioktató jellege pedig nem a megoldást szolgálja. A „beszélnünk kell” helyett pedig inkább úgy kérjük társunkat, hogy „beszélni szeretnék veled”. Ha szükséges, helyezzük kilátásba a következményeket is. Például tegyük egyértelművé, hogy ha párunk nem tölt velünk elég időt, akkor el fogunk tőle távolodni. Ez szeretetünk kifejezése mellett nem fenyegetés, hanem tényközlés. Lehet a következmény pozitív is, amikor megerősítést adunk és elmondjuk, hogy milyen előnyök várhatóak a beszélgetésből.

Tervezzük meg előre, hogy mi történik, ha újra visszatér a hibás viselkedés. Kérjünk visszajelzést, hogy megértette-e partnerünk a mondanivalónkat. Türelemmel viseltessünk a probléma megbeszélését követően, a változás nem megy azonnal, de tartsunk ebben is határokat. „A türelem nem azt jelenti, hogy feladjuk a határokat és a védelmet.” 

Védekezési stílusok és az ellenállás leszerelése

A konfrontációra adott válasz lehet pozitív, védekező vagy támadó. Előnyünkre válik, ha ismerjük a legjellemzőbb hárító technikáinkat: a racionalizálás (megmagyarázás), a bagatellizálás, a tagadás (nincs is probléma), a kivetítés (saját problémáját másban véli felfedezni) és maga a hárítás (nem én tehetek róla). Nehezítő körülmény, amikor valaki ezek közül egyszerre többet is használ. A védekezés hátterében általában sebezhetőség, félelem és betöltetlen szükségletek állnak.

Ha szeretnénk a védekezés bástyáját megtörni, akkor elsőként gyakoroljunk irgalmat és fejezzük ki szeretetünket. Ezek nélkül nincs eredményes konfrontáció. Mi magunk ne kezdjünk védekezésbe, és ne vágjunk vissza. Ezzel csak csatát nyerhetünk, de a végső győzelem távolabb kerül. Jelezzük vissza, ha védekező reakcióval állunk szembe. Kérdezzük meg partnerünket, mi zavarja és mi kellene ahhoz, hogy végighallgasson. 

Értő figyelemmel hallgassunk. Nyitott füllel halljuk meg a mögöttes tartalmakat is. Sokszor a bántó szavak mögött szeretethiány, vagy valamilyen félelem áll. Tisztázzuk saját szerepünket a konfliktus létrejöttében. Önvizsgálatunk eredménye lelki fejlődésünk lesz – ígérik a szerzők, hiszen a helyes hozzáállás az, ha elsőként saját felelősségünket (cselekedeteinket vagy mulasztásainkat) látjuk be, magunk próbálunk változni, és csak aztán próbálunk a másiknak segíteni a változásban.

Mondjuk el, milyen hatással van ránk a probléma. Ismerjük el tehetetlenségünket is, ezzel leszereljük a hatalmi játszmát. Ne bizonygassuk igazunkat akkor sem, ha nem értünk egyet. Fejezzük ki sajnálatunkat, és tegyük egyértelművé a következményeket. Ha partnerünk tudja mire számíthat – és közben biztosítjuk, hogy nem mondtunk le róla –, akkor övé a döntés, hogy akar-e változtatni.  Kitartás, türelem. „A türelem a kemény szívet is megpuhítja.” A megfelelő visszajelzések a könyv szertint idővel ráébresztik az illetőt, hogy mit tesz szeretteivel.