Házi segítségnyújtás: simán lopás?

Létrehozás: 2009. július 02., 09:41 Legutolsó módosítás: 2009. július 02., 09:42

„Simán lopás, szebben mondva pénzmaximalizálás” – az egyik legnagyobb magyarországi egyházi segélyszervezet vezetője kommentálta így a HVG-nek azt a hírt, miszerint a közelmúltban egyházi fenntartásúvá alakult a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás piacának legnagyobb szereplője, a 2006-ban létrejött Megmentő Kht. Forrás: hvg.hu (a teljes cikk a nyomtatott hvg-ben olvasható.)

A mindössze hároméves, de igen dinamikusan fejlődő társaságtól az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat május végén vette át a 750 településen jelen lévő kht csaknem 20 ezer ügyfelét. A szeretetszolgálat mögött a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház áll, amely 2005-ben szociális célokra megalapította a magyarországi Kálvin János Presbiteri Missziót.

Háborgást azért keltett a Megmentő átalakulása, mert az egyházi fenntartó vagyonáért a szolgáltatásért 70 százalékkal több állami támogatást kaphat, mint a versenytársai.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

házi segítségnyújtás és a lopás

Elküldte Szentendre Böbe idő 2009. szeptember 10., 17:26
Sikeres a negatív kampány, mert a MÁK már vizsgálódik a cégnél.

De amit nem árt tudni:

Ebben a cégben rengeteg jószándékú "kis ember" dolgozik, akik kapcsolatban vannak a gondozottakkal, és maximálisan ellátják jó lelkülettel a feladatukat, alaposan és szívesen dolgoznak, komolyan veszik a lehetőséget, hogyha riasztást kapnak, akkor rohannak éjjel és nappal egyaránt, hogy ellássák a segítséget kérőt.

Arról a kis dolgozók nem tehetnek, hogy a magyarországi törvények lehetőséget adnak a "lopásra", nem ők lopnak. A sofőrök heti 5 napot dolgoznak 0-24 órás szolgálatban, éhbérért, úgy bekorlátozva, hogy még a lakhelyüket sem hagyhatják el,5 napon keresztül éjjel-nappal bekötik a készület, riasztásra mennek, stb. folyamatosan. A gondozónők saját munkájuk mellett vállalják felváltva a szolgálatot, szintén minimális jövedelemért. Próbáljuk végig gondolni ezt a munkaterhet, és feszültséget, amelyet a teljes bekorlátozás okoz. Ez igazán az áldozatvállalás, vagy valaki ezt irigyeli?

Viszont hála a sok "éhesnek", akik nem jutottak hozzá ehhez a közpénzhez, most a vizsgálat miatt pont ezek a dolgozók és családjaik nem kapnak fizetést, a gyerekeik nem kapnak emiatt enni, a családok nem tudják fizetni a számlákat hiteleket stb. GRATULÁLOK. csak pont nem azokra csapnak le, akik lopnak.

Ez a cég kapott egy lehetőséget amivel élt, a lehetőség tálcán lett kínálva, csak nem más jutott hozzá hanem ők. Ki gondolná, hogy sajnos a törvény adta lehetőséggel éltek. Magyarországon ilyenek a törvények. És az is sajnos, hogy a közpénzeket így használják fel, de még egyszer mondom, hogy ismét a vétlenek bűnhődnek, sőt esetleg maradnak munka nélkül. Úgy látszik ez ilyen jó magyar szokás.

Még egyszer: a dolgozók és gyermekeik nevében köszönjük mindazoknak, akik így állnak hozzá a céghez, de el kell gondolkodni, hogy ki lop, és milyen indulatok vezérelik a háborgókat. Mert az is jellemző Magyarországon, hogy nemcsak a közpénzeket lopják el, hanem aki nem jut hozzá, de élhetne a lehetőséggel, az igen fel van háborodva. Viszont ahogy megszerzi ilyen-olyan úton majd ő is ellopja.

Egyébként elnézést kérek a dühöm miatt, de én is pont érintve vagyok a történetben. Nekem három gyermekem van, akiknek most hogy nézek a szemébe? Hogy mondom nekik, hogy hónap végén már nem lesz mit enni, mert a család egyik fizetése kiesett??? Vagy ha nem tudjuk fizetni a hitelünket, hova menjünk? Azok segítenek majd, akik feljelentették a céget??? Kötve hiszem.

Hát a tanulság, hogy valóban vizsgálni kell a cégeket, de a magyar törvények nem védik a dolgozókat,nem szabályozzák a közpénzek felhasználását, mint ahogy számomra az sem világos, hogy a külföldi bejegyzett egyház hogyan kaphat magasabb támogatást. Minek? Amíg ezeken nem változtatunk, addig mindig lesz aki meglovagolja a helyzetet. Mindezek mellett viszont, hogyan fordulhat elő, hogy egy vizsgálat úgy sújtja a vétleneket, hogy pont ők nem kapnak fizetést. És kérdezem, hogy Magyarországon melyik minimálbérből élő családnak vannak tartalékai? Lehet gondolni, hogy minden ilyennek a végén nem azon csattan az ostor, akin kellene, pl. a magyar törvényhozáson, vagy a közpénzt elosztókon, vagy azokon akik rosszul használják fel, ez egy lavina, és higgyék el nem a fejesek járnak pórul, hanem a dolgozók. Ez szomorú.

Indulataim ellenére a Jó Isten áldását kívánom mindenkinek, még azoknak is akik ilyen mérhetetlen bajba sodortak minket is.

Házi segítségnyújtás

Elküldte Varga Kata idő 2009. szeptember 26., 18:26
A negatív kampány olyan jól sikeredett, hogy fizetést még nem kaptunk!! Annak ellenére elvannak látva a rászorultak!!
Hogy fizetés mikor lesz azt nem tudom ??? de azért dolgozunk !!!
 

meddig?

Elküldte Takácsné Hujber Gabriella idő 2009. szeptember 30., 07:43
Kedves Kata!

Igazad van, dolgozunk tovább. De valyon meddig? Meddig lehet úgy ellátni a feladatunkat, hogy közben nem tudjuk, egyáltalán kapunk-e valaha fizetést?
Semmilyen hivatalos tájékoztatás nincs, hetek óta "egy kis türelmet" kér a főnökség, és ennyi.
Ha nem lesz semmi változás, lassan már orvosi ellátásra sem leszünk jogosultak, hisz a járulékokat sem fizetik utánunk! Arról nem is beszélek, hogy feladatlan csekkek állnak sorba mindannyiunknál.

Meddig?

Elküldte Zelenák Zoltán Mihály idő 2009. szeptember 30., 09:14
Kedves Gabriella!

Tudomásom szerint a Szeretetszolgálat az utolsó 3 hétben hetente levélben és telefonon bármikor, az érdeklődőknek folyamatosan tájékoztatást adott az aktuális állapotról.

Az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat jogerős határozattal rendelkezik arról, hogy jogosult a finanszírozásra. A MÁK legutolsó álláspontja szerint legkésőbb október 10.-én visszamenőlegesen is folyósításra kerül a megigényelt és megítélt összeg.

Biztos vagyok benne, hogy mint ahogy eddig is, ezután is mindent megtesznek dolgozóikért.
Tegnap demonstráció volt a Pénzügyminisztérium előtt, ahol a 700 településen dolgozó, több mint 1.000 dolgozó közül kb. 200 fő képviselte az időseket és a dolgozókat. Sokan több száz kilométert utaztak.
Nem egyedi esetről van szó, bármely szociális és/vagy egészségügyi intézménnyel előfordulhat ez az eset!

Az Ön munkatársai mindent megtesznek a helyzet rendezésére, higgye el nekem. Számos beadvány, kérelem, jogi nyilatkozat áll rendelkezésre ebben az ügyben.

A fenntartó váltására az eddigi tulajdonosok szerint pedig egyértelműen szükség volt.

Sajnos, ha valaki vagy valakik egy kicsit többet szeretnének tenni ebben az országban, arra vagy azokra furcsa szemmel néznek. Kérem őrizzék meg hitüket abban amit eddig csináltak.

Amennyiben úgy érzik, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást ügyükkel kapcsolatban, kérem forduljanak bizalommal területi vezetőikhez.

A HVG írására nem reagálnék semmit, mert szerintem egyértelmű, hogy miért született. A baj az, hogy ezt minden következmény nélkül meg lehet rendelni magyarországon.

Köszönettel,

Zelenák Zoltán

  

Cikk

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2009. szeptember 30., 10:15
Tisztelt érintettek!
Mint látható honlapunkon egy lapszemlés anyag jelent meg a szeretetszolgálati üggyel kapcsolatban. Bár itt az oldalon a cikkek kommentálására fórumlehetőséget is nyújtunk, mégis arra kérnék mindenkit, hogy személyes sérelmeit, gondjait a továbbiakban inkább az illetékes személyekkel beszélje meg.
Üdvözlettel. Bolla Zsuzsanna, szerkesztő

új hír

Elküldte Takácsné Hujber Gabriella idő 2009. szeptember 30., 08:19
Most olyan információt kaptam, hogy orvosi ellátásra jogosultak leszünk mindaddig, amíg a munkaviszonyunk fenáll.
Tehát, talán ez a veszély nem áll fenn.
Legálabbis bízom benne!

szerkesztő asszony

Elküldte Takácsné Hujber Gabriella idő 2009. szeptember 30., 12:00
Tisztelt Bolla Zsuzsanna!

Kérését természetesen tiszteletben tartom, mindössze annyit fűznék hozzá, hogy nem nevezhető " személyes sérelemnek, gondnak" az, amikor közel kétezer ember nem kapja meg a munkabérét az elvégzett munka után.

Fórum

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2009. szeptember 30., 14:43
Kedves Asszonyom!
Azt hiszem, hogy az evangélikus honlapnak ehhez a dologhoz vajmi kevés köze van. Nem fognak hamarabb a pénzükhöz jutni, ha itt, ezen a felületen sérelmezik ezt...
Üdvözlettel: Bolla Zsuzsanna

?

Elküldte Varga Kata idő 2009. október 14., 15:47
Kedves Z. Zoltán
Mivel más fórumon nem láttam írni, ezért itt kérdezném. Elmúlt okt. 10. Ha jogerős határozat van, akkor miért nem utalt az áll.kincstár, és mikorra várható az utalás? Van még olyan fórum ahol megtalálható ön a kérdésekkel?