Határon átnyúló felújítás – Gyulafehérvár műemlékvédelmi példáját mutatja be egy új kiállítás

Az együttműködés a kilencvenes évek végén kezdődött: akkor született egy tízéves program, mely azt célozta, hogy az érsekség alapításának ezredik évfordulójára, 2009-re újuljon meg a székesegyház és a palota. A határon túli magyar műemlékmentés egyik jó példája a kapcsán kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban, és konferencia zajlott az Országos Széchényi Könyvtárban.

Gyulafehérvár székesegyházáról érdemes tudni, hogy Árpád-kori főtemplomaink közül az egyetlen, mely máig állva maradt. Igaz, már nem az alapításkori, 1009-ben emelt falak állnak, azoknak csak az alapjai látszanak az 1200-as években emelt mai templomban. Oldalához épült gyönyörű reneszánsz emlékünk, az 1512-ből való Lázói-kápolna, mely Lázói Miklós püspök számára készült. A templomban található Hunyadi János és Hunyadi László, valamint Szapolyai János király és több nagy erdélyi fejedelem, köztük Bethlen Gábor síremléke. A mellette álló püspöki palota pedig valamikor az erdélyi fejedelmek palotája volt, ma részben érseki székhely, részben laktanya.

A magyar műemlékvédelem már kibontakozása idején, a XIX. században kutatni kezdte a székesegyházat, Steindl Imre és Storno Ferenc rajzolta a részleteit, Möller István és Pósta Béla pedig 1908 körül ásatásokat végzett a templomban. Ekkor kerültek elő például az István kori falak, melyekből egy rotunda alapjai ma is láthatóak. Mindezekről remek rajzokat, maketteket láthatunk a BTM-beli kiállításon, sőt Bécsből előkerült egy Mária Terézia korabeli tervrajz, melyről az olvasható le, hogy a szentélyt a barokk korban, de a gótikus stílust követve újították meg, ami igen különös, tekintve hogy épp akkoriban épültek át barokká a középkori templomaink.

Trianon 1920-ban elszakította Magyarországtól Gyulafehérvárt, és sokáig nem lehetett vele kapcsolatuk a magyar műemlékeseknek: az utóbbi tíz évben volt a legintenzívebb a magyar részvétel a templom kutatásában és megmentésében. Ennek kapcsán történt az a régészeti feltárás is a templom körül, melynek eredményeiről a BTM-kiállítás második részében láthatunk ízelítőt. A feltárásokat Daniela Marcu Istrate vezette: a leletanyagban a legértékesebb darab egy arany Szent Katalinszobrocska, amely 1440 körül készülhetett. De szép fegyver-, pénz- és kerámialeletek is előkerültek, például egy Bethlen-címeres cserépkályhadísz, vagy jó néhány azok közül a török csempék közül, melyek valaha a fejedelmi fogadószobát díszítették. A templom körül a XI–XII. századból találtak temetkezéseket.

A felújítások a templomban a Lázói-kápolnát, a főtornyot, a barokk sekrestyét érintették, valamint a püspöki palota homlokzatát és földszintjét. A szentélyfelújítást jövőre ütemezték be. Káldi Gyula a támogatásokról elmondta, hogy 1999 és 2003 között 60 millió forintot juttattak Gyulafehérvárnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán keresztül. A határon túli örökségvédelem finanszírozását 2005-től a Miniszterelnöki Hivatal alá rendelt Szülőföld Alapból oldották meg, ahol a műemlékeknek a kultúra egyéb területeivel kellett osztozniuk a pénzen. Így a támogatás lelassult. A felújításhoz azonban pluszsegítséget tudott adni például az egyházügyi titkárság és néhány alapítvány. Így jött öszsze mostanáig a már említett 120 milliós magyar támogatás. Természetesen a román állam is segítette anyagilag a megújulást, amely 2009-re ugyan nem fejeződött be, de már túl van a felén.

Az anyagi támogatással szinte egyenrangú, hogy a rendszerváltás óta magyarországi műemlékesek is dolgozhattak a helyszínen, és hazai segítséggel sikerült kinevelni, illetve megerősíteni nemcsak az erdélyi, de a határokon túli magyar restaurátor- és műemlékesgárdát is. Sebestyén József, a KÖH határon túli emlékek osztályának vezetője 2007-ben megjelent tanulmányában azt írja, a rendszerváltás óta beindított támogatási programok keretében közel háromszáz határon túli műemlékünk újult meg.