Három kérdés felvetésével érkeztek a köztársasági elnökhöz

Létrehozás: 2010. november 22., 12:33 Legutolsó módosítás: 2010. november 22., 12:35

Budapest – Schmitt Pál pénteken hivatalában fogadta az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőit, akik beszámoltak a szervezet aktuális tevékenységéről. Forrás: mno.hu

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán, a tanács elnöke azt mondta: három kérdést vetettek fel a találkozón. Tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök véleményezni fogja az új alkotmány tervezetét, arra kérték, hogy az emberi méltóságot véleményében emelje ki, és ezt a legfontosabb jogok között tartsa számon. Mint mondta, Schmitt Pál ezzel egyetértett, és hangsúlyozta, hogy a legfontosabb jognak tekinti az emberi méltósághoz való jogot.

Beszámoltak arról, hogy az emberi jogok napján megemlékeznek azokról a huszadik századi mártírokról, akiknek az emberi méltóságát megsértették, akiket megöltek. Azért, hogy a nemzet egységét erősítsék, közösen emlékeznek az első és a második világháború, a holokauszt, Recsk és 1956 áldozataira.

Arról is tájékoztatták a köztársasági elnököt, hogy egy zarándokúton decemberben visszavisznek az olaszországi Doberdóba egy Krisztus-szobrot, amelyet 93 évvel ezelőtt egy honvéd alezredes hozott Magyarországra egy porig rombolt templomból. A márványszobrot egy ökumenikus kápolnába viszik, ami azért fontos, mert Doberdó környékén a legkülönbözőbb vallású hősi halottak nyugszanak. A szobor visszavitelével a népek barátságát szeretnék erősíteni. Lomnici Zoltán azt mondta: ezt a zarándokutat Schmitt Pál is támogatja.

Mindemellett kérték a köztársasági elnök támogatását ahhoz is, hogy a szellemi világörökség részévé nyilvánítsák Doberdót, hiszen a katonák sorsa a halálukban eggyé vált. Tájékoztatták arról is, hogy pár hete a szlovén köztársasági elnök fogadta őket, ő támogatta a javaslatot, és jelezte, hogy a tárgyalásain támogatni fogja az ötletet. Schmitt Pál ugyanezt ígérte – mondta Lomnici Zoltán, aki korábban a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt.

Az Emberi Méltóság Tanácsa 2010 márciusában alakult az emberi jogok és méltóság védelme érdekében. A tanács működésének alapjául szolgáló felhívást ezt megelőzően valamennyi parlamenti párt, illetve a történelmi egyházak képviselői is aláírták, ezzel is deklarálva, hogy egy széles körű politikamentes szervezet jön létre.

A Lomnici Zoltán által vezetett szervezet elnökségében foglal helyet Oláh György Nobel-díjas kémikus, Kányádi Sándor író, Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke, valamint Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke.

Az első világháborúban a Doberdó-fennsík legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül döntően a Magyarország területéről származó ezredek harcoltak, és a legnehezebb körülmények között védték az Osztrák–Magyar Monarchiát.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben