Halálközeli élmények: nincs semmi az alagút végén

Kevin Nelson, a Kentucky Egyetem neurológusa új könyvében (The Spiritual Doorway in Brain, magyarul eddig nem jelent meg) a halálközeli élmények kutatásával kapcsolatos eddigi eredményeit tette közzé ismeretterjesztő formában. Elmélete szerint a halálközeli tapasztalatként leírt esetek tudatállapotunk hirtelen változásaihoz köthetők: az extrém élmény az adott helyzetre adott válasz. Így ugyan közhelyszerű, hogy például egy szívleállás túlélője halálközeli élményről számol be, ám ugyanez kevésbé szélsőséges helyzetekben is megtörténhet – számolt be róla a NewScientist.

Nelson – aki több évtizede kutatja a kérdéskört – a fentieket hétköznapi példával illusztrálja: a halálközeli élményekhez hasonló érzések egyik táptalaja lehet az alvás, amely különböző tudatállapotok váltakozása. A tudomány jelenleg három különböző állapotot különböztet meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire vagyunk tudatunknál; az amerikai kutató teóriája ezekhez kapcsolódik. Az ébrenlét során – amennyiben ennek semmilyen egészségügyi akadálya nincs – teljes tudatunknál vagyunk, emellett pedig létezik az NREM- és a REM-típusú alvás. Az NREM, azaz gyorsszemmozgás-nélküli alvás során az ébrenléttel bizonyos hasonlóságokat mutató állapot, azonban a szívverés lassú, az izmok elernyednek. Ettől élesen elkülöníthető a REM, vagyis gyors szemmozgású alvás, amikor abszolút nem vagyunk tudatunknál, végtagjaink izmai egyáltalán nem tudnak mozogni, és ekkor álmodunk.

A neurológus elmondása szerint sok esetben érzékelhetjük a fázisok közötti átmenetet, s a kutatásaiból kiderül: azok között, akik „emlékeznek" ezekre az átmenetekre, nagobb számban vannak olyanak, akik a halálközeli élményekhez hasonló tapasztalatokról megéléséről számoltak be. Vagyis a „halálközeliként" ismert élmény átéléséhez nem kell feltétlenül élet-halál határára kerülnünk, elég egy, a fentihez hasonló fázisváltás, vagy éppen egy hirtelen ájulás – véli a kutató, akik szerint a tudati állapotok közötti átmenetek során is felléphetnek ilyen jellegű, éber álomhoz hasonló élmények.

A beszámolókból ismert tipikus emlékekre pedig kevéssé spirituális magyarázattal szolgál: az „alagút-jelenség" könnyen magyarázható azzal, hogy például egy ájulás esetén – legyen az súlyos, valóban halálközeli állapotban – a szemünk hamarabb kapcsol ki az agyunknál és mivel a látásvesztés a látószerv szélétől indulva történik, ez eredményezheti az, hogy agyunk egy alagútszerű jelenséget érzékel – magyarázza a kutató. Aki szerint hasonló módon a beszámolók között gyakori testenkívüliség érzésére is megvan a neurológia válasza: kutatók korábban felfigyeltek arra, hogy az agy bizonyos részének elektródákkal történő stimulálása ébren levő kísérleti alanyoknál ehhez hasonló érzéki csalódásokat eredményez. Egy svájci kísérletben részt vevő páciens például úgy érezte, mintha egy árnyékszerű személy állna a háta mögött, aki minden mozdulatát utánozza, vagyis kvázi a saját testét érzékelte a térben „tévesen". Nelson elmondta: akár alvás közben, akár egy szívleállás esetén az agyunk bizonyos régiói kikapcsolhatnak, és hasonló érzéseket tapasztalhatunk meg.

A neurológus könyvében a terület egyéb aspektusait is részletesen vizsgálja. S hogy elmélete nem ütközik e számos vallás nézeteivel? Saját bevallása szerint Nelson egyszerűen csak az agy működését térképezi fel, a nagy „miért" kutatását meghagyja másnak.

A leggyakoribb halálközeli élmények

Testenkívüliség, a halál tényének tudatosodása, például a baleseti körülmények, a kórházi személyzet, vagy a műtőasztalon fekvő saját testünk kívülről való szemlélése. Általában tiszta tudat, éles érzékelés, anyagtalan állapot és lebegés jellemzi. „Fény az alagút végén"-jelenség: áthaladás egy sötét alagúton, melynek végén egy szikrázóan fénylő lény, entitás vár. Személyét vallástól, kultúrkörtől függően értelmezik. Találkozás elhunyt rokonokkal, ismerősökkel, minden rettegés vagy szorongás nélkül. Életünk lepergése, azaz egyfajta panorámaszerű folyamat, amelyben az illető megtekinthetjük életünk eseményeit, akár mások szemszögéből is