Görög húsvét

Főleg Nyugat-Magyarország fehér folt, ahol egy-egy fordítva, jobbról balra vetett keresztre még ma is összenéznek a templomokban – s akkor még szót sem ejtettünk a hármas meghajlással kombinált tiszteletadásról, a két szín alatti áldozatról és számos furcsa énekről. Ugyancsak eltérő a hiszekegy és a többi ima szövege: rakoncátlan emberként a negyedik x-en túl is olykor elkövetem azt a gyermeki tréfát, hogy a miatyánkot vagy a hitvallást a „mi módunkon,” hangosan citálva összezavarom a körülöttem állókat, ha római rítusú misére sodor az élet. (Ennyi pajkosságot remélhetőleg elnéz nekem az Úristen egy istentiszteleten.)

De térjünk rá a húsvétra, amely gyökeresen más, mint a római katolikusoknál. S a különbség miben rejlik? Ezt a csodás és felemelő ünnepet a pap hívei lelki közösségében, de ráadá­sul felesége és gyermekei körében éli át, lévén, a „mi” tisztelen­dőink beöltözésük előtt megnősülhetnek, ha úgy hozza kedvük. S higgyék el, akad partnerjelölt gazdagon: amikor a kispapok kórusa gregorián módiban és mély hangon belebúg a pesti Rózsák terei vagy a budai Szent Flórián-kápolna levegőjébe, nagyon sok ifjú leány érzi, hogy neki pont egy ilyen szép szál legényre van szüksége az életben. S tegyük rögvest hozzá, jószerével sose fordul elő, hogy csalódnak választottjukban.

Az sem utolsó élmény, amikor tisztelendőnk úgy prédikál a családról a misén, hogy pontosan tudja, miféle problémák édesítik, nyomasztják, feszítik és keserítik a házas­párok mindennapjait. Talán ezért tűnt számomra kamaszként hitelesebbnek a szeretetről, a szerelemről és – horribile dictu – a szexualitásról is szóló József, Miklós vagy Levente atya, mint a szomszéd templomban a szószékről mennydörgő szerzetes, Kázmér testvér. Annak ellenére, hogy utóbbit is ugyan az a szeretet hatotta át, mint az előbbieket.

A húsvéthoz visszatérve, az éjféli szertartás talán leglátványosabb része a kézben tartott gyertyákkal zajló körmenet, amelynek orra előtt bezárják a templom kapuit. Amikor a processzió a lépcső aljára ér, a pap fölmegy, a kezében tartott hármas kereszttel háromszor ráüt a zárt szárnyra, s közben fennhangon énekli: keljen föl az Isten, széledjenek szét az ő ellenségei, és fussanak orcája elől, kik őt gyűlölik. Mindezt háromszor, s olyan, semmihez sem hasonlítható, furcsa, kele­ties dallammal, amely annyira idegenül csengene egy római katolikus közegben. Utána megnyílik az egyház, a nép betódul, kinyitják az oltár előtt lévő ikonosztáz úgynevezett Királyi-ajtaját.

Ez előtt állva hirdetik, kiáltva, Jézus föltámadt.

Valóban föltámadt.