Épített örökségünk: Szügy barokk temploma – Interjú Blatniczky János Dániel evangélikus lelkésszel
Szügy – Sorozatunkban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengelyének sikeres pályázóival, vállalkozókkal, polgármesterekkel, intézményvezetőkkel beszélgetünk, bemutatva őket, s nyertes pályázatukat. Ez alkalommal Blatniczky János Dánielt, a Szügyi Evangélikus Egyházközség kerületi missziós lelkészét kérdeztük. Forrás: palocok.com
Blatniczky János Dániel Budapesten született 1971-ben, lelkészi diplomát is itt szerzett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Hogy lelkész lett, ahhoz jelentősen hozzájárult a családi indíttatás, édesapjának is ez a hivatása.
− Hogy került Szügybe, Budapestről egy kis, nógrádi faluba?
− Noha Pesten születtem, csupán az egyetem idején éltem ott. Édesapám lelkészként Maglódon dolgozott, aztán Cinkotán, szóval a vidéki élet közel áll hozzám. Másfelől Nógrádot már korábban megismertem és a szívembe zártam, ugyanis nyaranta Ősagárdra jártam egy keresztény ifjúsági táborba, mivel keresztapám ott volt lelkész. Egyébként másodikos gimnazistaként épp ezeknek az összejöveteleknek a hatására döntöttem úgy, hogy én is ezt a hivatást választom. Aztán mikor diplomát szereztem Tótkomlósra kerültem, a püspökség oda osztott be segédlelkésznek, s csak két év elteltével jöttem Szügybe. Egy véletlen folytán tudtam meg, hogy megüresedett az itteni lelkészi hivatal. Tótkomlósról épp el szerettem volna jönni, úgyhogy gondolkodás nélkül megpályáztam az itteni állást.
− Vagyis önállóan itt kezdett először dolgozni.
− Így van. Nagy várakozással és izgalommal érkeztem a faluba. Hogy önállóságot kaptunk a feleségemmel, egyszerre jelentett szabadságot és nagy felelősséget. A meggyőződésem szerint prédikálhattam, ugyanakkor nagy súly, hogy felelősen, támogatás nélkül kell végiggondolni, mit mond, milyen teológiai megfontolásokból az ember. De nem volt ismeretlen a vidék, sem a zömében szlovák nemzetiségű evangélikus lelkület.
− Milyen ez a lelkület?
− Nagyon ragaszkodnak a hívek ahhoz, ami az övék. A hagyományaikhoz. És persze a templomukhoz. Most már jó néhány történetét begyűjtöttem az itt élőknek. Mikor a II. világháború idején bombáztak, igyekeztek olyan helyekre menekülni, ahonnan jól ráláthattak a toronyra. „Áll-e még az ő templomuk?” Ez volt az első gondolatuk, mikor előjöttek a menedékből. Jellemző ez a szlovák gyökerű közösségekre, a vallási hovatartozás nem pusztán felekezeti, hanem identitásbeli kérdés is.
− Hogyan fogadták Önöket?
− Nagy szeretettel. Tényleg nagyon vendégszeretőek a helybéliek. És ezt szeretik is megmutatni, szuplikációs szolgálatok alkalmával, szeretetvendégség idején, vagy gyűjtésekkor büszkén tették ki az asztalra a szügyiek, amijük volt. Ez a vallásos, közösségi összefogás mutatkozott meg a templom létrehívásakor is.
− Ez nem az első temploma a gyülekezetnek.
− Nem, volt egy korábban is, úgy véljük, valahol az iskola udvarán állhatott. Tudni kell, hogy Mohács után az ország jelentősebb része protestáns hitre tért át. Errefelé is ez volt jellemző. A török dúlások idején elmenekült a falu, de bárhová is bujdokoltak a helyiek, összetarthattak, mert 1774-re már új templom építésébe fogtak. Aztán az építőmesterrel összevesztek, még majd húsz év eltelt, mire annak a kontár munkáját helyreállították. A legenda szerint 1781-re készült el végül a templom. Aztán rá tíz évre leégett a tető, meg még vagy kétszer, de szerencsére a falak megmaradtak, így ma az istentiszteletek helyszíne értékes műemlék is egyben.
− Úgy tudom, a harangnak is története van.
− Igen, ez az ország egyik legrégibb harangja, a XVI. század végéből való. Egy 1620-as török támadás alkalmával elásták a helyiek, aztán vagy negyven évig nem térhettek vissza, s idő közben elfeledték, hová rejtették. Jó háromszáz év múltán mosta ki egy eső a földből a régi mozi utcájában. Átvészelt minden háborút. Úgyhogy az akkor új templom méltó harangot kapott.
− Most pedig ennek e méltó harangnak lesz újra szép a lakhelye.
− Hát igen, megérett a templom a renoválásra. Utoljára 1944-ben nyúltak hozzá, korábban pedig 1927-ben. Ezt onnan tudjuk, hogy mikor 2008-ban a toronysisakot javították, előkerült egy lezárt borosüveg, amelyben ott volt a renoválások története. Többször megnézettük statikussal a falakat, szerencsére nagy gond nincs vele, de már sok helyről omlik a vakolás. Ugyanakkor tudtuk, hogy esély sincs a felújításra, hisz a közösség és az egyház sem tud előteremteni ekkora összeget. Aztán jött a pályázat lehetősége. Először a plébániát gondoltuk helyrehozni, de kiderült, hogy a pályázatkiírása szerint arra nincs mód, így az egyház úgy döntött, a templom felújítását célozza meg, egy hivatásos céggel íratta meg a pályázatot. Sikerrel.
− Mikor kezdődnek a munkák?
− Mivel a vállalkozók vélhetőleg nyárra már lekötötték magukat, a vakolás csak jövőre. De amúgy is a tetővel kell majd kezdeni, s arra jó esély van, hogy még idén belevághatunk.
− Milyen színű lesz a fal?
− Eredetileg tört fehér volt, most is ilyet szeretnénk. Régebben sárgára festették, a fáma szerint okkerbányái voltak az Esterházyaknak, ezért lett az ország templomainak sárga a színe egy időben. De az eredeti szín törtfehér volt.
− Mikorra készülhet el?
− Úgy gondoljuk, 2011-re már megújult templomban tarthatjuk az istentiszteletet. Legalábbis nagyon remélem, ha eddig így mentek a dolgok, ezután sem lesz másként, ha eddig így alakította az Úristen. Ekkora ajándékot adott nekünk, ami rajtunk múlik, azt meg mi megtesszük.
További képek a templomról:
