Elkészült Magyarország egyházleltára

Létrehozás: 2011. január 28., 08:38 Legutolsó módosítás: 2011. január 28., 08:39

Jó üzlet egyházat alapítani, ám a kezdeti lelkesedést követően a legtöbb, regisztrált vallási intézmény a margóra kerül. Máté-Tóth András egyetemi tanárral beszégetett a mindennapi.hu az egyházak mai, magyarországi helyzetéről. Forrás: mindennapi.hu / Kis Ferenc Balázs

– Miért jó egy szervezetnek egyházként működni?

– Ennek több oka van. Egyházként működni a gazdasági életben számos adó- és vámkedvezményt jelent, illetve elszámolási könnyebbségekkel jár. Ez is oka lehet annak, hogy valaki egyházat alapít. Természetesen valóban hitéleti tevékenységet folytató közösségek vezetése is dönthet így, ugyanis ennek megfelelően akarja magát a társadalomban feltüntetni. A valós helyzet feltérképezésére a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke egyházleltárt készített a magyarországi egyházakról. A 307 bejegyzett közösség kevesebb, mint fele nyilatkozott, az adatok összesítésének egyik meghatározó eredménye: a fiatalabb vallási közösségek megszűnésének sokkal nagyobb az esélye, mint a nagyobb hagyományokkal rendelkezőknek.

– Milyen gazdasági előnyöket lovagolhat meg egy „szemfüles üzletember”?

– Ha egy egyház például könyvterjesztéssel is foglalkozik, mint a szcientológusok, a Krisna tudatú közösség és a Jehova tanúi, akkor ők az országba behozott könyvekre vámmentességet kapnak. Egy kizárólag könyvterjesztéssel foglalkozó üzleti vállalkozásra ez nem lenne igaz. Társadalombiztosítási járulékok terén is vannak könnyebbségek, és az egyházi regisztráció lehetőséget ad a szervezeten belül jelen levő pénzeszközök „szürke”, de legalábbis kevésbé ellenőrzött mozgására.

A decemberben megjelent, kutatásuk eredményeit összegző tanulmány összefoglalójában azt írja, hogy számos, több mint fél évszázada alapított egyház ma már nem létezik. Ha azt feltételezzük, hogy egy szervezet ténylegesen vallási közösségként jön létre, akkor milyen életciklusokat él meg?

– A szervezetekkel foglalkozó kutatások, amelyek akár egyházakra is alkalmazhatóak, alapvetően négy ciklust különítenek el. Az első ciklusban jelenik meg a próféta, aki új örömhírt hirdet. Hozzá csatlakoznak az első tanítványok. Itt a vízió, a prófétai látomás az érdekes, amiért a próféta és a követők egyaránt lelkesednek. A második ciklusban válik a vízióból program: mi tartozik a vízióhoz, és mi nem. Harmadik lépés a bürokrácia kiépítése és az expanzió. Ebben a ciklusban a közvetlen, személyes kapcsolatok jelentőségét háttérbe szorítják az intézményes kapcsolatok, az újabb tagok már nem az alapítóhoz, hanem a szervezethez csatlakoznak. Az idő elteltével az eredeti inspiráció helyébe szokások lépnek, a misszionáló program is gyengül. Helyette a megtartásra koncentrálnak, és az egyre nagyobb szervezet működtetése egyre több energiát emészt fel. Az eredeti inspirációt keresők gyakran a peremre szorulnak, idegesítik az intézményt működtetőket, esetenként leválnak, és új közösséget hoznak létre. Amennyiben az intézményesedés a külvilággal is szövevényes hálót eredményez, gazdasági, politikai szálak is kialakulnak, akkor ez az állapot nagyon sokáig fenntartható. A negyedik szakasz a leszálló ág, amikor már kizárólag a bürokrácia marad, a követők pedig lemorzsolódnak. Ezt új lendülettel, az eredeti vízióhoz való visszatéréssel, vagy egy új vízióval lehet megelőzni, esetleg orvosolni.

Vannak gyorsan felívelő és leszálló aktivitást mutató közösségek is. Ezekkel kapcsolatban milyen dinamizmusok figyelhetőek meg?

– A fő kérdés az, hogy készül-e a vízióból program. A „gyorsan felívelő és alászálló” vallási közösségek története legtöbbször a programalkotás szakaszában siklik ki. Vagy azért, mert túl erős egyéniségek akadályt jelentenek egymás számára, vagy, mert a programalkotás úgynevezett civil technikáiban nem tudnak megegyezni. Ezt az első, felívelő szakaszt sokszor csak az alapító személyes lelkesedése hajtja, és ennek elmúlásával nem képesek tovább lépni.

– Mi kell a hosszú távú fenntarthatósághoz?

– Tömören az, hogy a vallási közösség vezetői képesek legyenek az eredeti víziót úgy közvetíteni, hogy az találkozzon a közösség igényeivel. Ha a spirituális kínálat és kereslet eltér egymástól, akkor ez a közösség szempontjából fenntarthatatlan, és a kereslet más kínálat után fog nézni. Neoprotestáns közösségek esetében gyakorta tapasztalható, hogy az ifjú próféta elér a családalapítás korába, így egyéb felelősségei is megjelennek, és már nem képes kielégíteni a keresletet. Ez nem feltétlenül vezet a közösség megszűnéséhez, hanem sokszor emiatt szippantja be egy nagyobb, professzionálisabb szervezet. A Hit Gyülekezete is erősen építkezett a sok kicsi, lendületét vesztett pünkösdi jellegű csoport beépüléséből.

– Hogy helyezné el a magyar történelmi egyházakat ebben az az életciklus-modellben?

– Mielőtt erre válaszolnék, fontos leszögezni, hogy ezek a hatalmas egyházak vallástudományi szempontból inkább csak jogi értelemben tekinthetők egységes intézménynek. Valójában a jogi státusz mögött sokszor alintézmények egész sora működik, melyek sok szempontból önálló történettel és karakterrel rendelkeznek. Az egyházakra vonatkozó általános kijelentések mindig torzítanak. Ami biztosan elmondható, hogy mindegyikük küzd a szervezeti kultúra újjáépítésével: ez hatalmas feladat, és minden alintézményre igaz. Minél nagyobb egy intézmény, és a vezetőik minél inkább az intézmény működtetésének terheit hordozzák, annál kevesebb idejük marad az emberek közé menni, és megtanulni a mai társadalom nyelvezetét, szabályait, abban tájékozódni. Éppen ezért ezeket egy kicsit a tanácstalanság jellemzi, víziójuk sokszor hiányos... Ezzel szemben viszont nagyon erős az intézményes beágyazottságuk és ezer meg ezer szállal kötődnek a társadalomhoz, amelyben számottevő szociális támaszt jelentenek, főleg a nagy átalakulások veszteseinek. Egyben pont ez jelenti a nehézséget is, mert egy „pünkösdi vihar”, vagy más szóval a Biblia izzó tüzébe való beletekintés az ő számukra járna a legnagyobb presztízsveszteséggel, hiszen könnyen megkérdőjelezné kialakult szokásaik sorát, esetleg számos intézményük puszta létét. Mindezek mellett, amikor Jelenics István tanár úrtól még a piaristáknál azt kérdeztük, hogy miért nem hajlandó a katolikus egyház tudomásul venni a II. Vatikáni Zsinatot, és egyébként is miért olyan lassú, ő azt válaszolta: „Uraim, egy 2000 éves intézmény nem siet”.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben