Együtt a szolgálat és a szeretet világáért – Beszélgetés Haitiről Kurian Vayalunkallal

Létrehozás: 2010. július 07., 14:59 Legutolsó módosítás: 2010. július 07., 15:00

Ez év elején az egész világ Haitira figyelt, amikor január 12-én nagy erejű földrengés rombolta porig az ország fővárosát, Port-au-Prince-t. Százezrek haltak meg és több millió ember vesztette el mindenét a katasztrófában. A Vatikán megbízásából az ekkor Magyarországon szolgálatot teljesítő Kurian Vayalunkal azonnal a térségbe utazott, hogy ott segítse a katolikus egyház felhívására érkező adományok elosztását. Több hónapos küldetéséről, élményeiről és a további segélylehetőségekről beszélgetettünk. Forrás: Magyar Kurír / Török Viktória

– Közel három hónapig volt Santo Domingóban. Az első megrázó látogatásáról Port-au-Prince-ben olvashattunk a Magyar Kuríron. Ezt követően melyek voltak a legsürgetőbb feladatok?
– Mielőtt a kérdésre válaszolnék, szeretnék néhány szót szólni küldetésem részleteiről. Mindenekelőtt ez a Szentszék küldetése volt. A Szentatya külön kérése volt, hogy a helyszínen segítse valaki a katasztrófa áldozatait. Január 13-án, a földrengést követő napon a Szentatya felhívást intézett az egész világhoz, hogy támogassák nagylelkűen Haiti népét, nyissák meg szívüket és kezüket a szenvedők felé. A Szentszék ekkor döntött úgy, hogy Santo Domingo és Port-au-Prince nunciatúrájára egy-egy embert küld segítségül. Én 2005 és 2007 között Santo Domingóban dolgoztam, ismertem az ottani embereket, a területet, így megkértek, hogy menjek az ottani nunciatúrára segíteni. Port-au-Prince-be szintén küldtek egy korábban ott szolgáló papot. Juliusz Janusz érsek, Magyarország nunciusa is támogatta, hogy jelenlegi szolgálati helyemről egy időre eltávozzak.

Itt szeretném kifejezni hálámat Erdő Péter bíborosnak és a magyar híveknek nagylelkű támogatásukért, hiszen elutazásomkor tudtam: a magyar egyház első adománya már a helyszínen vár, így nem üres kézzel kell elkezdenem a munkát.

Megérkezésemkor azonnal átmentem Haitire. Soha nem számítottam ilyesmire: beér az ember egy fővárosba…, ahol minden romokban. Az emberek remény vesztve bolyonganak az utcákon … nincs hová menniük. Kétségbeesettek, zavarodottak. Miként lehet itt elkezdeni a munkát? Hogyan és hol kezdjem? … Senki sem tudta. Szemben találtam magam a valósággal. Látva a pusztítást és az emberek szenvedését, nem tudtam visszatartani könnyeimet.

– Rémisztő szembenézni ennyi szenvedéssel…
– Az volt. Ezrek tragédiája. Haiti nunciusa egy energikus fiatalember. A földrengést követően körbejárt és azonnal elkezdte az első mentőakciók szervezését. Később táborokat, menedékhelyeket szervezett, összegyűjtötte az embereket, hogy legyen legalább egy biztos hely, ahol alhatnak, kapnak enni és inni. A misszionáriusok segítségével lelkileg is támogatták az embereket: közös imádságokat, énekléseket szerveztek, hogy segítsenek – ha csak pillanatokra is – feledni a tragédiát s felébresszék bennük a jövő reményét.

Első utam alatt a haiti nuncius rádöbbentett: ételt, italt és orvosságot kell szerezni, ez a legfontosabb. Visszatértem hát Santo Domingóba és azonnal adománygyűjtési akcióba kezdtünk a helybeli katolikus közösségekben. Döbbenetes volt! A plébániák, szerzetesközösségek és az iskolások azonnal segítségünkre siettek. Tejet, rizst, ruhát, cipőt és egyéb dolgokat gyűjtöttek, amelyeket teherautókon küldtünk Port-au-Prince-be.

A Dominikai Püspöki Konferencia segítségével telemaratont szerveztünk, ahol helyi hírességek tévéműsorokban gyűjtöttek Haitinek. Koncertek, zenés rendezvények segítették az adományozást. Az ebből származó bevételből a haiti gyermekkórház felépítését támogatjuk.

Az én feladatom volt az ideérkező katolikus delegációk és önkéntesek fogadása, illetve továbbutazásuk megszervezése Haitire. Az első két hónapban Santo Domingo volt az egyetlen lehetséges út Haiti felé, hiszen a reptér és a kikötő is jó időre használhatatlanná vált.

– Haitin bizonyára sok emberrel találkozott. Hogyan lehet ennyi szenvedést látva nem az egyes embereknek segíteni, hanem egy egész város megmentésén dolgozni?
– Tudtam, a küldetésem nem az, hogy egy-két embernek segítsek, hanem a helyzet javításán dolgozzam Haiti és a Dominikai Köztársaság nunciatúrájával együttműködve. Mindent e szerint kellett hát nézni. A három hónap alatt öt alkalommal jártam Port-au-Prince-ben. Hogy miért? Mert csak így lehetett felmérni a helyzetet, így lehetett beszélni a helyiekkel, és megtudni, mire van a legnagyobb szükség. Persze rengeteg fotó jelent meg a sajtóban, televízióban, de csak akkor tudhatjuk meg, mi történt és mi történik, ha az emberekkel beszélünk. Ezért látogattam el újra és újra a kórházakba, a táborokba, a plébániákra. Néha az emberek nem is várnak semmi tárgyi adományt, csak érezni akarják, hogy valaki vagy valakik törődnek velük. Megkönnyebbülés, ha beszélhetnek valakivel.

De mint tudják, sokan súlyosan megsérültek a földrengésben. Legtöbbjüket átmeneti kórházi sátrakba szállították, de néhány súlyos sérültet a lehető leggyorsabban el kellett szállítani. Megismertem egy 21 éves fiatalembert, Renót, aki súlyos gerincsérülést szenvedett. Megszerveztem, hogy repülőgéppel őt és néhány más komoly sérültet Santo Domingóba szállítsanak műtétre. Néhány hete, már Magyarországon hallottam, hogy a kerekesszékével jár körbe-körbe a folyosón és az orvosok szerint egy éven belül ismét járni fog. Örömteli hír! Jó tudni, hogy hozzájárulhattam felépüléséhez.

A gyógyszerek hiánya komoly gondot jelentett. Volt, hogy a legalapvetőbb gyógyszerek is elfogytak, sőt, injekcióstű sem volt. Felhívtunk gyógyszergyárakat, gyógyszereket gyűjtöttünk és annyit vásároltunk, amennyit csak tudtunk. Néhány cég külön nekünk kezdett gyártani készítményeket.

Abból a 100 000 dollárból, amely gyorssegélyként érkezett a magyar egyháztól, nagyrészt gyógyszereket vásároltunk. Az azonnali feladatok mellett pedig el kellett kezdenünk az újjáépítés tervezését is.

– Úgy hiszem, el sem tudjuk képzelni itthon, hogy mit jelent kevesebb mint két dollárból élni naponta… És Port-au-Prince lakosai még ezt is elvesztették. Lehetséges mégis újra nekivágni a mindennapoknak, új életet kezdeni?
– El kell ismernünk, Haiti népének hatalmas ereje van szembeszállni a nehézségekkel. Egyike a legszegényebb országoknak, tízmillió lakosának kétharmada munkanélküli. A földrengés után a munkanélküliség 80%-ra emelkedett.

A katolikus egyház világszerte azonnal megmozdult Haitiért. Püspökök, papok, plébániák küldtek tárgyi és anyagi segítséget. Ez megmutatta az ott élőknek, hogy nincsenek egyedül és van jövőjük!

De még mindig nehéz visszatalálni életükhöz. Még mindig szükségük van a segítségünkre, mert enélkül nem élik túl ezt a tragédiát. Semmijük sem maradt! Elpusztult a főváros, a kormány megbénult. Tudniuk kell, hogy a világ törődik velük. A nemzetközi támogatáson múlik a legtöbb. Lassan el kell kezdeniük dolgozni. A nemzetközi közösség tervezi, hogy munkát hoz Haitire, új utat nyitva ezzel a munkaerőpiacon és bátorítva a nemzetközi befektetéseket.

Hogyan kezdődjék az újjáépítés? Nagyon nehéz eldönteni. Biztonságos-e újra felépíteni a fővárost vagy egy másik helyen kell elkezdeni a munkálatokat? Építsék újjá a történelmi városrészt és szélesítsék ki a városhatár felé? Ha az újjáépítés a megoldás, hogyan lehet eltakarítani egy egész város romjait? Nehéz kérdések, amelyekre még ma sincs válasz.

Több hónap után az emberek még mindig táborokban élnek, rendes ellátás nélkül. A higiéniai lehetőségek igen szegényesek. A közelgő esős évszak komoly nehézséget fog jelenteni. Ezrek és ezrek élnek még sátrakban. Tragikus és szívszorító.

– Santo Domingóban Ön koordinálta a beérkező adományokat, beleérte a magyar hívek 130 millió forintos gyűjtését is. Milyen folyamatok tudtak elindulni ezekből?
– A gyűjtés hatalmas segítséget jelentett! A pénzből a teljesen megsemmisült Szent Teréz-templomot és plébániát építik fel. Ez látható gyümölcse lesz a magyar hívek nagylelkűségének, s ennek az ottani hívek is tudatában lesznek.

Különböző szervezetekkel vettük fel a kapcsolatot, hogy megkezdjük az újjáépítés tervezését és egy nagy lehetőségre bukkantunk. Egy spanyol szervezet felajánlotta, hogy felépít egy ötszáz házból álló önellátó lakóparkot Port-au-Prince közelében. Sikerült egy erre alkalmas területet is találnunk, ahol iskola, játszótér, boltok, irodák, öntözőrendszer és mezőgazdasági tevékenység egyaránt kiépíthető. Azt reméljük, hogy ez a kezdeményezés megsokszorozódik majd, és több ilyen városrész tud felépülni. Ehhez azonban szükség van még további nagylelkű felajánlásokra és adományokra. Bízunk az emberek segítőkészségében és Isten útmutatásában.

A konkrét vészhelyzet mintegy négy hónap múltán elmúlt. Megnyílt a repülőtér és a kikötő egy része a segélyszállítmányok fogadására. Haiti népe elfogadta a helyzetet, és próbálja újrakezdeni életét. De szükségük van a segítségre. Bármilyen segítségre!

– Mit tehetünk értük most?
– Ebből a távolságból is bőven van lehetőség, még ha a személyes odautazásra kevésbé is. Az egyházon keresztül továbbra is van mód az anyagi támogatásra, de egyéb gyűjtésekre, sőt „örökbefogadásra" is. Egy-egy magyar egyházközség örökbe fogadhatna egy közösséget Haitiról vagy egy itteni iskola testvérkapcsolatot építhetne ki egy ottanival. Így például szervezett gyűjtésekkel konkrét célokat, közösségeket lehetne támogatni. Diákok gyűjthetnének ceruzákat, színes papírt, füzeteket vagy felajánlva egy uzsonnájuk költségét biztosíthatnák egy egész haiti osztály egy napi étkezését.

Ezzel megteremthetnénk az adakozás és a megosztás kultúráját. Önző világunkban senki sem gondol a másikra. A mi felelősségünk, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, hogyan kell megosztani, feláldozni dolgokat, hogy másokat segítsünk. Segítsünk tudásunk, munkánk, szolgálatunk által, megosztva velük ismereteinket vagy akár vagyonunkat. Talán nincs lehetőségünk óriási dolgokat véghezvinni, de tehetünk kis dolgokat, hatalmas szeretettel. Ha nem tudsz megetetni száz embert, etess meg csak egyet! Ez emberi kötelességünk és keresztény felelősségünk!

Nagylelkűen kell cselekednünk. Isten minden lehetőséget megad ehhez, megáld minket számos dologgal, amelyekből fel kell áldoznunk valamit. Energiát, szakértelmet, pénzt, tudást. Bármit megoszthatunk másokkal. Ezzel új világot teremthetünk, a szolgálat, az együttélés és a szeretet megosztásának világát.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben