Egyházi turizmus! – Szabolcs-Szatmár-Bereg 121 ezer eurót nyert középkori templomok állagának felmérésére.

Létrehozás: 2010. január 14., 12:20 Legutolsó módosítás: 2010. január 14., 12:21

Észak Erdélyi és kelet- magyarországi települések romos templomai végre visszanyerhetik régi pompájukat. Forrás: dunatv.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy, a romániai Szatmár megyével közösen beadott pályázaton 121 ezer eurót nyert középkori templomok állagának felmérésére. A két megyében összesen harminc templomról készítenek a pályázat folyamán teljes felmérést. Ebből húsz templom a magyarországi, míg tíz a romániai részen található. 

„Ezekről a középkori templomokról elmondható, hogy szinte valamennyi felújításra szorul, hiszen az idő folyamán – főleg az elmúlt időszakban, a kommunista éra alatt – , nem fordítottak rájuk az állagmegőrzésen kívül nagyobb figyelmet” – mondta el Kozma Péter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének alelnöke.

Az állapotfelmérés mellett a program keretében kiadványokat készítenek a két szomszédos megye területén található templomokról, és belefoglalják azokat egy közös turisztikai útvonalba.

Csehi Árpád, a szatmár megyei tanács elnöke szerint az egyházi turizmus virágkorát éli Európa-szerte. „Azáltal, hogy a határmenti együttműködés keretében két országot érint, hiszem, hogy a turizmus fejlesztésében sokkal jobb eredményeket tudunk elérni" – jegyezte meg az elnök.

Az együttműködés keretében lehetőség nyílik arra, hogy a helyi lakosság és a turisták körében ismertté tegyék a tájegység épített műemlékeit, valamint azokat a vallástörténeti szempontból is fontos személyeket, akik ebből a két megyéből kerültek ki. Ezen túlmutat azonban az a lehetőség, hogy a turisztikai útvonalon keresztül két megye lakossága közelebb kerülhet egymáshoz.

A tíz Szatmár megyei templom közül az egyik a kaplonyi monostor templom, a Szent Antal plébánia. Ennek alapjai őrzik az eredeti – egyes elméletek szerint az 1080-as években, de egészen biztosan 1200 előtt épült – templom maradványait, amelyet háromszor építették újra. A ma is álló templom építését Ybl Miklós tervei alapján 1844-ben kezdték meg. Ezzel egy időben zajlott a templom alagsorában lévő Károlyi-kripta kialakítása is. Mivel az eredeti templom korai román stílusban épülhetett, Ybl az új templomot neoromán stílusúra tervezte.

Erik testvér, ferences szerzetes elmondta: „A Károlyi család kriptája szintén Ybl Miklós tervei alapján készült. Eredetileg Ybl Miklós három hajósra tervezte a kriptát, de 1904-ben Károlyi Tibor helyszűke miatt a két oldalhajtót beépítette. Így picit veszített a kripta az előkelőségéből, de így sem kell szégyenkeznie a Károlyi családnak."

A kriptában négyféle szarkofág található, és a család harminchat tagja nyugszik itt. Kizárólag a Károlyi család fő ági leszármazottai temetkezhetnek ide. Legutóbb 1943-ban temették itt Károlyi Imrét.

Erik testvér hozzátette: „A kaplonyi monostortemplomot és a Károlyi család kriptáját ma is nagyon sok turista keresi fel, hiszen ennek eszmei értéke van, amit nem is tudunk igazán felbecsülni."

A tizes listán egészen biztosan helyet kap a 800 éves ákosi református templom is, amely amellett, hogy a magyar romantika egyik legjelentősebb épülete, Szatmár megye legrégebb épített műemléke.

A pályázatban szereplő harminc műemlék mindegyike a magyar történelem építészeti remekműve és a kultúránk része, így a ma élőkre hárul az a feladat, hogy azokat megóvják és megismertessék a jövő nemzedékével.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben