Deák Ferenc húsvétvasárnapja

…Egy nagy szabóműhelyből lépett ki húsvét napján egész Pest, amely műhelyben mindenkit felöltöztettek kedve szerint.” Amikor Deák Ferenc híres cikkét a Pesti Hírlap 1865 húsvétvasárnapján lehozta, már gazdagodóban volt az ország: kukoricatermelésben csak az Egyesült Államok előzött meg bennünket, s valódi iparággá fejlődött a sertéshizlalás. S hogy a gazdagodáshoz öntudatot is adjon, a haza bölcse „húsvéti cikkében” kifejtette, az alkotmány visszaállítása nem zárja ki Ausztriával bizonyos ügyek közösségét, mert a magyarok „készek törvényeiket a Monarchia biztonságával összeegyeztetni.” Elválási törekvéseinket mindig csak az uralkodó rossz tanácsadói idézték elő azzal, hogy egészen be akartak olvasztani Ausztriába. S mintha a Rómából visszatért harangok egy ország feltámadásának hangját hozták volna, Ferenc József elhatározta a közeledést a magyarok felé. Az osztrákoknak a poroszoktól elszenvedett veresége után sem kért többet Deák, mint a húsvéti cikkben. Tudta, mint minden egyezkedés, ez sem lesz mentes a gyarlóságoktól, de a rendezett együttélés a nyugodt hétköznapokat fogja jelenteni, míg Kossuth Lajos Duna-medencei föderációja a délibábot. Bölcs méltányosságának köszönhetően született meg a kiegyezés: Ferenc József az Anjouk korát idéző lovagi pompával fehér ménen, a Szent Koronával lovagolt végig Pest-Budán.

Ha az ember erre a kiegyezésre gondol, érzi, mennyire más volt a 19. század szellemisége, mint a rá következő, két világháborús századé. Megtanultuk, a politikus veszélyes ragadozó. Herczeg Ferenc joggal írta, hogy „a jeruzsálemi csőcselék nem csúfolta meg úgy a Megváltót, mint a világháború győztesei, midőn a Golgotára küldték a testvériséget. …Tizenkilenc századdal azután, hogy Krisztus megmosta a szegény halászok és mesteremberek lábát, a párizsi farizeusok és írástudók kiváltságos és rab népekre osztályozták Európát; úri népekre, amelyeknek csak jogaik, és megbélyegzettekre, amelyeknek csak kötelességeik vannak.” 1945-ben Jaltában ugyanez a pogányszellem győzedelmeskedett. S a jaltai rend bukása után húsz évvel enyhe nehezteléssel kell megállapítanunk, hogy a deáki bölcsességre egy hatalmasság sem vevő. Pedig a harangok az idén is Rómába mentek…

Nagy dicsőség legyen az égi Fölségnek,
Ki a gyászhalálnak álmából fölébredt.
Tőled, ó, sír, már nem félünk,
Nem hiú a mi reményünk,
Jézus a tanúja,
Alle, alleluja!

Népének, Jasura József (54) közlése, Csóka, 1998