Cigányoknak prédikál az egykori bőrfejű

Kis Istvánnak teljesen átlagos gyermekkora volt a dél-alföldi kisvárosban, Békésen. Szerető családban élt, de valami mindig hiányzott az életéből. A nagyobb srácokkal kezdett „bandázni” – innen vezetett az útja az akkor már divatos neonáci eszmékhez. A bűnbakkeresés, a gyűlölködő ideológia könyveinek olvasása, az eszmét hirdető zenék hallgatása kitöltötte napjait. Nem tudni, meddig tartott volna mindez, ha keresztény nővére nem beszél neki arról, hogy Jézus Krisztus szemében ő is értékes, és az ő életének is van értelme. Ekkor kezdett megváltozni az élete.

- Persze korábbi „barátaim” nehezen engedtek el, árulónak, az elvek megtagadójának tartottak és talán tartanak ma is. De akkor ez már nem érdekelt, sokkal nagyobb kincset találtam – nyilatkozta a mindennapi.hu-nak Kis István, aki azt is elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy mára intézményesült, a politikába, sőt a Parlamentbe is bekerült az idegengyűlölet, amely sokakat képes megtéveszteni.

Isten humorérzékének tudja be, hogy jelenlegi munkája a romák közé vezette: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség missziós tevékenysége keretében cigányoknak hirdeti az evangéliumot.

- Próbálom ezt nem vezeklésként felfogni, hiszen azokat a bűnöket Isten már megbocsátotta. Úgy tudnám megfogalmazni: tartozom nekik a szeretetemmel. Olyan sokáig fordultam feléjük gyűlölettel, hogy azt a sok szeretetet, amit én kaptam, most közvetítenem kell feléjük. Fiataloknak, időseknek, mindenféle korosztálynak hirdetem a feltámadott Krisztust. A romák szellemileg nyitottabbak; hamarabb rá tudnak hangolódni a szellemi valóságok megismerésére. Nekik nem azt kell elmondani, hogy van Isten és van Gonosz, hanem azt, hogy mit jelent megtérni, mit jelent Jézus Krisztust választani, mit jelent nem csak szóban, hanem tettekben és gondolkodásban, egész életvitelünkben megváltozott módon létezni.

István másik területe a fiatalok közötti munka. Eltökélt célja, hogy minél többeket érjen el minél fiatalabb korban, hogy őnekik ne kelljen megélni ugyanazokat a mélységeket, amiket egykor a 31 éves fiatalembernek kellett.

Amikor megtértem, egy dolgot eldöntöttem: Istent akarom szolgálni. Nem akarok olyan ember lenni, aki csak „elvan” a keresztényi létben, aki csak beszél Istenről, de igazából hiányzik belőle az ő ereje. A megtérésemkor eldöntöttem: vagy hívő leszek száz százalékig, vagy világi száz százalékig, mert másnak nincs értelme. Nyolc-tíz évvel ezelőtt én őt választottam. Nagyon remélem, hogy a jövőben is ki tudok tartani a döntésem mellett. Hiszem, hogy Isten ilyennek szeretné látni a keresztényeket, ezért továbbra is szolgálni szeretném a Teremtő tervét, és véghezvinni azt, amivel megbíz – biztosít eltökéltségéről az egykori bőrfejű.

Nem ő az egyetlen

Nem Kis István az egyetlen, aki a társadalomban egyre nyilvánvalóbban jelenlévő idegengyűlöletből Isten által szabadult meg. István közösségéhez, a Kegyelem Gyülekezethez tartozik Zsombok István is, aki néhány hónapja merítkezett be. A 33 éves, kétgyermekes ács hasonló közegből érkezett, mint névrokona: sorsa nehézségeire ő is a fajgyűlöletben vélte megtalálni a magyarázatot, itt lelte meg eszmetársait is – egészen addig, amíg rá nem döbbent, hogy a gyűlölködés elszakítja az emberektől, felemészti és elpusztítja őt.

Ki mint vet, úgy arat. Én gyűlölettel voltam mindenki iránt – ezt is kaptam vissza mindenfelől. Nem tudtam egyről a kettőre jutni. Lehúzza az embert az ördög; mindenkit a leggyengébb pontján támad meg. Engem a rasszizmussal tudott, mást az alkohollal vagy a paráznasággal – mondja Zsombok István.

A fiatalember új, keresztény életében igazi örömöt, a valódi közösségben valódi barátokat talált; szavai szerint szívéből egy csapásra eltűnt az értelmetlen gyűlölet.