Budapest új díszei - Saját halott lehet a díszpolgár

Létrehozás: 2010. augusztus 27., 15:11 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 27., 15:12

Demjén Ferenc zeneszerző, Donáth László evangélikus lelkész, a XIV. dalai láma - ők hárman is Budapest díszpolgárai lesznek, mivel a fővárosi közgyűlés csütörtökön konszenzussal fogadta el jelölésüket a címre. A látszólag politikamentes döntés szempontjairól a jelölőbizottság elnökét kérdezte a STOP. Forrás: stop.hu / Bencsik Gyula

Budapest új díszei - Saját halott lehet a díszpolgár

Donáth László

A fentieken kívül Nádas Péter író, Szörényi Levente zeneszerző, előadóművész, Miklósa Erika és Polgár László operaénekesek, Snétberger Ferenc gitárművész, Albert Flórián labdarúgó, Török Ferenc öttusázó, Lázár Egon, a Vígszínház gazdasági igazgatója, Ungvári Tamás író, műfordító, Zsámbéki Gábor színházigazgató szerepel a díjazottak között.

A névsor meglehetősen vegyes, szerepelnek rajta szinte valamennyi politikai oldalhoz köthető személyek, aminek az üzenete, hogy talán idén először próbált a főváros konszenzusos döntést hozni a díjazottakról. Ezt erősíti meg az ideiglenes jelölőbizottság elnöke, Devánszkiné dr. Molnár Katalin is, indoklása szerint azért, mert "egy leköszönő testület dönt arról, hogy egy leendő testület kiknek adja át a díjakat".

A grémium mindjárt a kezdetekkor megállapodott, hogy csak teljes egyetértés esetén jelölnek bárkit a címre, és ezt a listát viszik a képviselőtestület elé. A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy az eredeti listát áttekintve első lépésben eldöntötték, hogy ki maradhat rajta, ki nem, tehát akik feltehetően sokak érzékenységét sértették volna a díjazással, eleve lekerültek a listáról.

Mint az elnökasszony mondja, kevés ilyen név volt, ellenben akadtak olyan jelöltek, akiket mindkét fő politikai oldal javasolt. A fennmaradókról a két tábor külön-külön eldöntötte, kiket tart meg, így rövid idő alatt sikerült teljes konszenzussal megszavazni a listát a rajta szereplő 13 névvel, ezt a névsort terjesztették a testület elé. "Büszke vagyok a megegyezésen alapuló listaállítási munkánkra, remélem, minden díjazott átveszi ősszel a kitüntetését."

Devánszkiné nem árulta el, kinek a javaslatára került a listára Tendzin Gyaconak, a XIV. dalai láma, aki egyébként már több európai nagyvárosnak, például Varsónak is a díszpolgára. "Úgy döntöttünk, hogy a főváros elismerheti a láma tibeti hagyományokért, kultúráért, a békéért és erőszakmentességért folytatott tevékenységét" - fejtette ki az elnök, aki bízik benne, hogy a döntéssel nem okoznak diplomáciai konfliktust Kínával.

Ugyancsak említésre méltó a régóta Berlinben élő, de Budapesten gyakran vendégszereplő gitárművész, Snétberger Ferenc kitüntetése. "Nagyon jó üzenet, hogy lehet hátrányos helyzetből indulva is csodát tenni, amit jól példáz a világhírű roma muzsikus életútja" - indokol Devánszkyné, aki reményét fejezi ki, hogy a jövőben hangsúlyosabbá válik a sikereket elérő roma művészeink megbecsülése.

Az elnökasszony úgy véli, talán Donáth László kitüntetése jelképezi leginkább a fővárosi konszenzust, aki evangélikus lelkészként és szocialista országgyűlési képviselőként egyaránt a saját hitének és meggyőződésének megfelelően tevékenykedett hosszú éveken keresztül, segítette és támogatta az embereket "tiszteletreméltó, nagyszerű módon".

A jelentős anyagi díjazással is járó elismerésnek elsősorban erkölcsi üzenete van, a díszpolgárokat meghívják a fővárosi testületi ülésekre, ünnepségekre, aktuális esetben saját halottjuknak tekintik. Szintén nagyfokú megbecsülésnek örvendenek a Pro Urbe díj kitüntetettjei is, akiknek kilétéről szintén most döntött a fővárosi közgyűlés. Mindkét cím díjazottjai november 17-én, a Főváros Napján vehetik át kitüntetéseiket.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben