Bolond, aki gyereket szül?

„Egyáltalán nem tapasztalom, hogy a gyerek érték lenne Magyarországon. Három évvel a fiam születése után estem újra teherbe. 33 éves vagyok, van férjem és jó állásom. A környezetem nagy része mégis értetlenül fogadta, hogy újra gyerekünk lesz. Sokan megjegyezték, hogy milyen keveset vártunk a következő gyerekkel. A végén már úgy éreztem magam, mint aki valami hatalmas felelőtlenségre vállalkozik” – meséli Sára, határozottan cáfolva a magyarok gyerekszeretetéről szóló közvélekedést.

Azonban nem csak az anyák érzik úgy, hogy a gyerekvállalás megítélése megváltozott, a jelenség a demográfusoknak is feltűnt. 2000-ben azzal az állítással, hogy nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyermeke, még a magyarok 59 százaléka értett egyet, Németország nyugati felében csak a megkérdezettek 32, Finnországban 22, Hollandiában pedig 5 százaléka gondolta így. A legújabb, tavalyi kutatások azonban fordulatról tanúskodnak: a magyarok értékrendje lassan változik, az ideális családról alkotott elképzelések idomulni kezdtek a realitásokhoz – derül ki S. Molnár Edit demográfus tanulmányából.

Arra a kérdésre, hogy „Általánosságban hány gyerek ideális egy családban?” 2001-ben még csak a megkérdezettek 12 százaléka válaszolta, hogy egy gyerek, tavaly már közel 17 százalék. A két gyereket ideálisnak tartók aránya nem változott számottevően (65, illetve 63 százalék), a három gyereket javaslók aránya viszont 18-ról 14 százalékra csökkent.

Ezt a kérdést másképp is fel szokták tenni a kutatók: „Menynyire jó, ha egy házaspárnak nincs gyermeke, vagy egy, kettő, három vagy több gyermeke van?” Ekkor ugyanis a válaszadók nem egy ideális helyzeten gondolkoznak, hanem azon, hogy a már meglévő gyerekek mennyire tudják biztosítani egy pár érzelmi egyensúlyát, jó közérzetét. A háromgyerekesek megítélése e szerint is jelentősen megváltozott. Ezt az állapotot 1988-ban a megkérdezettek 62 százaléka nevezte jónak vagy nagyon jónak, 1997-ben 53 százalékuk gondolta így, tavaly már csak 43 százalékuk.

Számottevően megnőtt azok aránya, akik szerint három gyereket nevelni rossz vagy nagyon rossz: 1988-ban csak 13 százalék, 1997-ben 21 százalék, tavaly már 25 százalék vélekedett így. Húsz év alatt tehát megkétszereződött azok száma, akik szerint ha egy pár három gyereket vállal, akkor rosszul dönt.

A magyarok nagy része változatlanul rossznak vagy nagyon rossznak tartja, ha egy párnak egyáltalán nincs gyereke, de megnőtt azok aránya, akik jónak vagy nagyon jónak nevezték a gyerek nélküli életet. 1988-ban még csak a válaszadók egy százaléka nyilatkozott így, 1997-ben már 3,8 százalékuk, tavaly pedig több mint 6 százalékuk. (A többiek a „se nem jó, se nem rossz” választ jelölték be.)

– A gyermektelenség elfogadottabbá válása nagyon veszélyes út – állítja Pongrácz Tiborné demográfus. Hozzáteszi: a tudatos gyerektelenség még nem, a halogatás viszont annál inkább jellemző a magyar fiatalokra. Ebből viszont könnyen lesz gyermektelenség. A 30 és 35 év közötti nők negyven százalékának még nincs gyereke, egy részüknek valószínűleg soha nem is lesz.

Pongráczné szerint mindezek hatására változik az értékrend. Ha pedig a gondolkodás megváltozik, akkor már hiába változtatnak a családpolitikán, a családtámogatási rendszeren, a termékenység nem fog nőni – hangsúlyozza.

A gyermektelenségről alkotott képet tovább árnyalják a tavalyi kutatásban megkérdezettek kommentárjai. Harminc százalékuk szerint a gyerek érték, örömforrás, aki a gyerektelenséget választja, a párkapcsolat, a család igazi értelmétől fosztja meg magát. További harminc százalék szerint ez magánügy, senkire nem tartozik, hogy ki hogy dönt. Tizenöt százalék szerint a mai világban, tekintettel a gazdasági helyzetre, meg lehet érteni, ha valaki nem akar gyereket. Hét százalék az ország és a jövő generációk miatt ítéli el a tudatos gyermektelenséget, további hét százalék pedig önzéssel és karrierizmussal vádolja az így élőket. Alig két százalék véli úgy, hogy igazuk van, nem is kell gyereket vállalni, további két százalék pedig azt mondta, hogy egyáltalán nem érdekli ez a téma.

Változóban a gondolkodás a tekintetben is, hogy egy gyerek gátol vagy segít bizonyos célok (megfelelő jövedelem, lakás, nyaralás, hobbik, elismertség, harmónia) elérésében. 2000-ben még szinte valamennyi célról úgy nyilatkoztak a megkérdezettek, hogy nem függ a gyerekek számától, hogy valaki eléri-e. Különösen az úgynevezett posztmateriális célokról, a harmonikus életről, az elismertségről, a barátokról, a hobbiról gondolták így.

Azonban 2009-re minden célt tekintve elterjedt az a nézet, hogy nagyon is függ a gyerekek számától. Az olyan célokhoz, értékekhez, mint a szórakozás, a saját magunkra, hobbi jainkra fordított idő vagy időtöl tés barátokkal, a válaszadók alacsonyabb gyerekszámot rendeltek, mint korábban.

– Úgy tűnik, hogy ma meglehetős támogatottságot élvez az a felfogás, hogy az életcélok bővülő kínálatából szinte kizárólag a gyerekszám mérséklése árán lehet szabadon válogatni – összegzi S. Molnár Edit az eredményeket.