Bözödújfaluban az idén elmaradt a Kádis – A Ceausescu-diktatúra vízzel árasztatta el a sokvallású székelyföldi községet

Bözödújfalu népe szétszéledt Erdély minden tájára, s olyan is volt, aki végleg elhagyta az országot. A módosabbak Székelykeresztúrra, Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre költöztek, mások Csókfalvára vagy Bözödre hurcolkodtak, a szegényebbeknek be kellett érniük az erdőszentgyörgyi panellakásokkal. A 180-ból csupán 14 család maradt helyben, olyanok, akiknek a háza a hegyoldalon állt. Később azután ők is feladták, és elmentek.

Az emlékezés kényszere és a honvágy legtöbbjüket ma is visszacsalogatta. A kilencvenes évek közepén alakult ki, hogy az elűzött családok augusztus első szombatján elzarándokolnak az egykori falu helyén álló víztározó partjára, s ott megemlékeznek arról, hogy egykor sokvallású és többnemzetiségű, de békés közösséget alkottak. Megnézik a tóban álló katolikus és unitárius templomromot, a víz tükrén megáll a tekintetük, körülbelül ott, ahol a tó mélyén egykori házaik lehetnek, felkeresik a falut körülvevő négy temetőben őseik sírjait, majd letörölik a le nem nyelt könnyeiket, és egy évre visszatérnek új lakhelyeikre, feledni próbálva a sors kegyetlenségét, de megőrizve emlékét a régi faluközösségnek.

Együtt laktak ebben a székelyföldi faluban magyarok, cigányok meg néhány román is, békében megfértek egymással római és görög katolikusok, reformátusok, unitáriusok, zsidók és székely szombatosok. A nemzeti és vallási sokszínűségről, 1850-ig visszamenően, egymást követő népszámlálások adatait böngészve oszlathatja el az ember a későbbi mítoszokat. Már 1850-ben 224 görög katolikus lakott Bözödújfaluban, s a cigány közösség már akkoriban is jelentős lélekszámú volt. Persze a többséget mindig a székely magyarok adták, de élt itt például néhány ortodox román is, akiknek felmenői már 1857-ben felbukkannak az összeírásokban.

Ha a többi magyar történelmi vallás szinte mindenhol jelen van Erdélyben, a Bethlen Gábor fejedelem kancellárja, Péchi Simon által alapított szombatos vagy "magyar zsidó" vallásnak a transzszilván földön Bözödújfalu volt az utolsó bástyája. A kancellárnak az volt a meggyőződése, hogy Dávid Ferenc sem vitte végig a vallásreformációt, s bár az unitárius tanítás már csak egy istent ismert el, mégsem tért vissza oda, ahova kellett volna: a Krisztus előtti Ószövetséghez, Mózes törvényeihez.

Így születtek az erdélyi "zsidózók", akiket aztán a vallási türelmességéről híres Erdélyben később tűzzel-vassal irtottak. Orbán Balázs még számos székelyföldi településen találkozott híveikkel, a XX. századra azonban már csak a Küsmöd völgyének néhány falvában éltek, Erdőszentgyörgyön, Bözödön és Bözödújfaluban, hogy aztán végül már csak utóbbiban tartsák meg a régi hitet.

Az augusztusi hőségben a bözödújfalusi találkozó színhelyére igyekvő riporternek a történtekkel kapcsolatos gondolatait, amint Erdőszentgyörgyön letérek a bözödi útra, azonnal elhessegeti az élet. A tavat megkerülő út rendkívül rossz és poros, de megdöbbentő a déli parton az utóbbi években felépített kacsalábon forgó víkendházak pompája és a pazar vízi járgányok sokasága. Önmagát adja a párhuzam. A víztározó északi oldalán Bözödújfalu romjai, elárasztott régmúlt világával és emlékeivel, a régi rendszer veszteseinek könnyeivel és átkaival, itt pedig, a déli oldalon, az új élet, a felvirágzás, az új rendszer nyerteseinek mérhetetlen öröme és önfeledt szórakozása. Végül is rádöbben az ember: ma is békés ez a világ, hiszen megtűri a tó egymással farkasszemet néző két partszakaszán ezt a két ellentétes világot, a virágzó jólétet és a totális enyészetet.

Mintegy kétszázötvenen jöttek el az idén a találkozóra. Öregek, akik itt születtek és éltek Bözödújfaluban, meg fiatalok, akik már csak szülők vagy nagyszülők egyre veretesebbé váló meséiből, történeteiből ismerik a helyet. Az idén is annál az emlékhelynél gyűltek össze, amelyet 1995-ben állíttatott a falu egyik elszármazottja, a Bécsben élő Sükösd Árpád (ő hozatta ki a tó mélyéről az első világháborús emlékművet is). Félig lerombolt háznak néz ki ez az emlékhely, ha az ember a tó felől nézi, a másik oldala viszont oltárra emlékeztet.

Falán márványtábla, rajta a római és a görög katolikus kereszt, a protestáns pohár és a Dávid-csillag, továbbá a szöveg: "A tó fenekében Bözödújfalu nyugszik. 180 házának lakói szétszóródva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma." Az emlékmű tó felőli oldalfalába az egyik falusi ház megmentett ablakát építették bele. Miközben az összegyűlt falubeliekkel beszélgetek, tábláit a szél fújdogálja. Aztán egyszer csak becsapódnak, mintha az ablak sem akarna már ránézni a tóra.

A "szombatos Athén" egyik utolsó zsidóját, a 82 éves, Marosvásárhelyen élő Kovács Pál Samut 1944 tavaszán Ráduly István néhai katolikus pap hozta ki mintegy hatvan másik szombatossal és zsidóval a marosvásárhelyi Koronkai úti gettóból. Édesanyját és lánytestvérét azonban a plébánosnak nem sikerült megmentenie.

- Elvitték Auschwitzba és elégették őket. Nem jöttek vissza. Én is ott voltam a koronkai téglagyárban, Rá-duly István plébános hozott ki onnan, mert ő leventeparancsnok is volt. Anyám, Vulkovics Róza, született zsidó volt, apám Oroszországból hozta őt ide az első világháború végén - meséli az öreg.

Apja, Tóni, a falu szabója volt, mindenki ismeri a fiát is. Az apa családjának egy része eredetileg katolikus volt, de aztán, mivel az egyik katolikus pap nem volt kedvükre való, átálltak szombatosnak. - Később szombatosokból zsidók lettek, mert jött a faluba egy rabbi, aki átvette őket. Akkor építettek zsidó templomot is, de azt 1943-ban a magyarok lebontották. Elvitték az anyagokat Bözödre, abból csináltak ott községházat. Ma is azt mondom: a zsidó templomot lebontották, de Újfalu is elveszett - véli a sorsszerűséget a történtekben Samu bácsi felfedezni.

Az öreg bevallotta: Kovács András újságíró egyik testvéréhez hasonlóan maga is kivándorolt volna 1947-ben Palesztinába. - De mégis: az Isten fent van, nem engedett. Azok, akik akkor kimentek, mind lágerbe kerültek, nehezen éltek - magyarázza.

Záli Péter már 1959-ben elkerült innen, de minden évben eljön a találkozóra. - Itt ringatták a bölcsőnket, itt tudunk beszélni minden fával, ide vágyik vissza a szívünk, itt érezzük jól magunkat. Mi azt mondjuk, a legszebb falu a világon Bözödújfalu - érvel, amikor az egykori falustársak összetartásának okairól kérdezem.

Hasonlóképpen vélekedik a keresztúri Kinda Ferenc is: - Itt születtem, a tónak majdnem a közepében, mert ott állt a házunk, s innen mentem katonának is. Heten vagyunk testvérek, ketten Székelykeresztúron, hárman Segesváron, egyik Sepsiszentgyörgyön, egyik meg Székelyudvarhelyen él. Egyre fogyunk, de azért messzi földről is jönnek a találkozóra. Sükösd Árpád az idén nem tudott jönni. De eljött Pálfi József Csornáról, meg a Rosentz lány Palesztinából, ő ugyanis minden évben eljön a találkozóra.

Sükösd nem jött el ugyan az idén, de levelet küldött, amelyben felszólította a földieket, hogy október 23-25-e között vegyenek részt az általa szervezett, nagyszabású temetőtakarítási munkán. Jövőre pedig, az első augusztusi szombatot megelőző szerdán reggel táborozásra várja az elszármazottak gyermekeit, unokáit.

Mózes Ilona Erdőszentgyörgyön él. Eljött a testvére is Hídvégről, a sepsiszentgyörgyi unokatestvérrel együtt. Toplicai testvére és annak Hollandiából érkezett lánya sajnos lekéste az ünnepséget. Mi a gyermekekkel könnyebben éltük át, de a szüleim nem tudták túltenni magukat a történteken. Ma már három gyermekem Magyarországon él, egyik pedig Erdőszentgyörgyön - foglalja össze tömöre a sorsát Ilus néni.

Azt mondja, az ő idejében románok már alig éltek a faluban. Korábban, szüleinek idején, többen voltak, főleg görög katolikusok, nekik templomot is kezdtek építeni a két világháború között, de soha nem fejezték be. A szombatosokat viszont jobban ismerte.

- Ti is szombatosok voltatok, nemde? - kérdi a Sófalvi lánytól. - Anyai nagyanyám volt az - válaszolja szűkszavúan a nő, és ezzel más témára tér. Afelől érdeklődik, hogy a tó vizében álló katolikus templom tornyával mi történt. - A torony sisakja a tavasszal bebukott a tóba - világosítja fel Ilus néni.

A "bebukott" toronysisak ösztönözte a helyi elöljárókat arra, hogy megpróbálják megmenteni, ami még menthető. Evégett délután az erdőszentgyörgyi unitárius templomban zajlott megbeszélés. Támogatás megszerzése érdekében a budapesti Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által létrehozott szórványtanács elé vinnék azt a tervet, hogy a még álló egyházi épületeken, illetve a temetőkben állagmegőrző munkálatokat végezzenek, és megfelelő emlékhelyet alakítsanak ki. A megbeszélésen a MeH munkatársai, Törzsök Erika és Rajnai Gábor fejtették ki véleményüket a körvonalazódó tervről. Kiderült, hogy Demeter Erika erdőszentgyörgyi unitárius lelkész, Tar András erdőszentgyörgyi polgármester, Vetési László református lelkész, aki sok éve foglalkozik szórványközösségi munkával, ugyancsak támogatja a gondolatot.

Szombatfalvi néni, az unitárius esperes édesanyja is a faluromboláskor hagyta el a települést. - Férjhez jöttem Bözödújfaluba 1951 karácsonyán, és végig itt laktunk. Innen 1989-ben Csókfalvára költöztünk, mert csak ott tudtunk házat venni. Oda mentünk mindannyian, de a család később szétszéledt - meséli.

A faluban a tragédia idején Anderkó Ferenc volt az unitárius lelkész. Tíz évig szolgált a faluban annak felszámolása előtt, jelenleg Vargyason él, és ő is eljött emlékezni. Nehezen bírom szóra. - 1989 őszén kezdtek a családok elköltözni. A korábbi évek nyomása akkorra világossá tette, hogy nincs maradás, innen menni kell. Voltak, akik lebontották házaikat, elvitték az anyagot, és abból más helységekben építkeztek. Másoknak erre nem volt lehetőségük, azoknak az állam kárpótlást adott, olyan 20-30 ezer lejeket, egy fél Dacia árát. Tőle tudom, hogy itt vannak Marosvásárhelyről Geréb Endréék, hogy mások Udvarhelyről vagy Keresztúrról jöttek, Pálfiék pedig a Nyárád mentéről érkeztek. - Kovács Katiék, a volt gondnokomnak, Kovács Pali bácsinak a lánya és családja Vácról jöttek haza. Ezt a köteléket nem lehet eltépni. Ezért buzdítottam arra volt híveimet, adják tovább utódaiknak, hogy ők is el tudják majd mondani az utánuk jövőknek, mindazt, ami volt. Hogy volt egyszer egy Bözödújfalu, ahol békességes és tisztességes emberi élet zajlott mindaddig, amíg a kommunizmus tönkre nem tette ezt az életet - mondja ki az ítéletet a tiszteletes.

Amikor Balázs Pista bácsi két unokájával megérkezik, tisztelettudóan emeli kalapját falustársai előtt, azok pedig ugyanolyan tisztelettel köszönnek vissza neki. A nagy bajszú cigány öregembert mindenki tisztelte a faluban, mondja Mózes Ilus néni, mert becsületes ember volt. Ma egyféle vezetője az innen elszármazott, s azóta Hármasfaluban élő roma közösségnek, amelynek színes szoknyákba öltözött nőtagjai az egyházi szertartást tisztes távolságból követik.

Mert még ölelkeznek az egykori falustársak a hegyoldalon, örülnek a viszontlátásnak, egymás sorsa felől érdeklődnek, amikor kezdetét veszi a Ferenc István erdőszentgyörgyi plébános és Szombatfalvi József újfalusi születésű székelykeresztúri unitárius esperes által koncelebrált szertartás.

Az Erdőszentgyörgyről érkezett, és szinte mindegyik résztvevőt ismerő Jenei Jóska bácsi mellett állva hallgatom végig az unitárius és a katolikus imát "azokért, akiket itt temettek el, azokért, akiknek el kellett menniük innen, és ma már máshol élnek, a bözödújfalusiak leszármazottaiért és valamennyi jelenlévőért". Eszembe jut Kovács Bözödújfaluról szóló egyik könyvének a címe: Mondjatok Kádist egy székely faluért. Kádist, zsidó halotti imádságot azonban az egykor itt élő zsidókért és "zsidózókért" az idén senki nem mondott.

Erdőszentgyörgy-Bözödújfalu, 2009. augusztus