Bölcskei: A döntéshozóknak nem szabad elfeledniük azokat, akikről döntenek

Létrehozás: 2010. augusztus 22., 21:16 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 22., 21:18

Budapest – A döntéshozók felelőssége abban áll, hogy soha ne feledjék azokat, akikről döntenek – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön Budapesten az augusztus 20-ai állami ünnep előestéjén tartott ökumenikus istentiszteleten. Forrás: MTI

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén jelen volt mások mellett Schmitt Pál köztársasági elnök, Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára.

Bölcskei Gusztáv igehirdetésében a MEÖT kápolnájában tartott szertartáson rámutatott: mindig tudatában kell lenniük a döntéshozóknak annak, milyen következményei vannak egy-egy elfogadott határozatnak, meghozott döntésnek.

A református püspök utalt arra: I. István király „tisztában volt vele, hogy a tudatos döntés, amellyel a magyarságot integrálta az európai keresztény népek közösségébe, következményekkel járt". Ez jelent meg „az általa alkotott törvényekben, a beilleszkedést és a megmaradást segítő döntésekben. (...) Értékek ezek, amelyeket becsülni, őrizni és továbbadni közös felelősségünk" – tette hozzá.

Bölcskei Gusztáv hangsúlyozta: „a keresztények úgy tartják, hogy az állam az emberek önszerveződésének nélkülözhetetlen eszköze". Az állam célja, hogy megakadályozza az anarchiát, tiszta és világos viszonylatokat teremtsen a társadalomban. Ehhez kapcsolódva Isten áldását kérte az állam vezetőire, hogy „élhető keretet biztosítsanak a társadalom számára".

Arról is beszélt, hogy vannak ugyan különbségek az emberek között a mindennapok világában, ugyanakkor ezeknek a különbözőségeknek "nem szabad abszolút rangra emelkedniük".

A református püspök megemlítette a kölcsönös felelősség elvét a szülők és a gyermekek viszonyában. Eszerint a gyermekeknek engedelmeskedniük kell a szülőknek, de nem szabad őket „korlátlanul és kritikátlanul" tisztelni, ezzel együtt viszont el kell kerülni "a szülők semmibe vételét is".

Minden igaz ismeret az engedelmességből fakad - idézte Kálvin Jánost, a református egyház alapítóját. „Jövője pedig annak a társadalomnak van, amely gondolkodó engedelmességgel tekint a múltjára" – hangsúlyozta.

Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT elnöke köszöntő beszédében megjegyezte: türelemre van szükség, mert „egy csapásra nem tudjuk megváltoztatni az országot". Mint mondta, nem szabad, hogy a bosszú irányítsa az emberi tetteket, hanem az elkövetett vétkek alapján kell mindenkinek megkapnia büntetését.

Az ünnepi istentiszteleten közreműködtek Paskai László bíboros, illetve a MEÖT tagegyházainak vezetői, valamint megjelent a rendezvényen Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója is. A rendezvény végén megáldották az új kenyeret, melyet a résztvevők között osztottak szét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben