Bibliaismereti verseny Nagyecseden

Létrehozás: 2010. május 10., 09:21 Legutolsó módosítás: 2010. május 10., 09:22

Az Egyházmegyei Bibliaismereti versenynek idén is a Nagyecsedi Gyülekezet adott otthont 2010. május 8-án, szombaton. Nagy volt a készülődés a gyülekezetben és azokban a gyülekezetekben (Csenger, Csengerújfalu, Ura, Tyukod, Nagyar és Nagyecsed), ahonnan lelkipásztoruk vezetésével eljöttek erre az alkalomra. A verseny és témája: Jézus találkozásai – voltak. Forrás: szon.hu / Muzsnainé Balázs Éva

Muzsnai László helyi lelkész nyitóáhítata után kilenc csapat mérte össze „erejét” . A tesztlapokat Muzsnainé Balázs Éva helyi lelkész állította össze. Nagy lendülettel kezdtek hozzá a fiatalok a feladatok megoldásához. A Lórántffy Zsuzsanna nőszövetség áldott kezű asszonyai e közben finom ebédet készítettek, amit maguk tálaltak fel a fiataloknak és az őket kísérő lelkészeknek. Ebéd után került sor az eredményhirdetésre.

Első helyezett lett és a kupát elvitte: Isten Nagyari bárányai csapat; második helyezett lett: a Csengerújfalui Mini apostolok csapata; harmadik helyezett lett: az Urai konfirmandus galambok csapata. Minden csapat elismerő oklevelet kapott, amit örömmel vettek át a csapatkapitányok. Az eredményhirdetés után már várták a csapatokat a Nagyecsedi Lovasklubb hintói, amivel sétakocsikázásra mentek a városban.

Jó volt újra együtt lenni, lélekben Jézussal találkozni és egymás hite által erősödni.

Köszönet minden lelkipásztornak, akik felkészítették a gyermekeket, fiatalokat. Meg kell említeni: dr.Tőkés Zoltán, Kocsis Zsuzsa, Fülep Lívia, Fülep Beáta, Lakatos Illés és Muzsnainé Balázs Éva lelkipásztorok nevét.

Hisszük, lesz még folytatása ennek a találkozónak. Isten áldását kérjük a lelkipásztorok életére, munkájára, mindazokra a gyülekezetekre, akik fontosnak tartják az utánuk jövő nemzedék betagolását a gyülekezet közösségébe és példái a hívőknek, akik példaképpé válva világítanak, mint szövétnekek életükkel, cselekedeteikkel.

Köszönetet mondunk az Egyházmegyének – Bartha Gyula esperes úrnak – a támogatásért, a Lórántffy Zsuzsanna Nőszövetség tagjainak az áldozatos, szeretetteljes munkájáért és a Nagyecsedi Lovasklubb hintósainak, hogy örömöt szereztek nekünk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben