Beszélgetés Erdő Péter bíborossal a karácsonyról

– Bíboros úr, mi a katolikus egyház üzenete 2010 karácsonyán a társadalom számára?
– Karácsony örömhíre az, hogy velünk az Isten, Krisztus megszületett, a második isteni személy emberré lett… Közösséget vállalt velünk azért, hogy minket is meghívjon abba a boldogságba, amelyet az egész emberiségnek az isteni szeretet készít. Az ő születése történelmi esemény, de felemel bennünket az emberiség története fölötti magasságokba. Tehát értelmet ad, fényt ad az emberiség egész történelmének, és benne a saját életünknek is. Jézus szegénységben született, útközben, vendégként, akit nem fogadtak be jobb házaknál, ezért családjának istállóban kellett meghúzódnia. A Megváltó tehát sok mindenről lemondott, sok mindent nem tartott fontosnak, amit mi talán lényegesnek érzünk az életünkben, viszont nem mondott le a családról. Karácsony ünnepe megmutatja, hogy az ember életének nagyon fontos színtere a család, ezt az a tény is mutatja, hogy szenteste a családok köré sokszor odagyűlnek a magányos rokonok, ismerősök, hogy együtt ünnepeljenek.

– Milyen céllal hirdették meg a december 26-tól jövő év december 30-ig tartó család évét, és milyen rendezvényei lesznek ennek a programsorozatnak?
– Azért hirdette meg az MKPK a család évét, mert a családban megtapasztalható felelősségvállalásra, szolidaritásra ma talán nagyobb szükségünk van, mint bármikor. Az ember teljes boldogságához ugyanis több kell, mint a pillanatnyi jó közérzet, ahhoz szükség van a családban megtalálható értékekre is. Ma Magyarországon alapvető kérdés, hogy a lakosság lélekszáma tízmillió alá csökkent hosszú idő után először, s félig kihalóban lévő nemzet vagyunk. A család rendkívül nagy válságban van, a házasságok több mint a fele válással végződik, ráadásul nagyon sok ember nem meri magát rászánni a házasságkötésre, mert fél az egész életre való elkötelezettségtől. A család éve során rendezünk tudományos konferenciát, tervezünk nagyobb közönség számára találkozókat Gödöllőre és más helyszínekre, illetve lesznek egyházmegyei és plébániai szintű családi összejövetelek is. Remélem, hogy a jövő nyáron megrendezendő madridi ifjúsági világtalálkozóról, ahol XVI. Benedek pápa is jelen lesz, a fiatalok a család iránti felelősség dolgában is megerősödve térnek haza.

– A 2011-es év további kiemelkedő eseménye Magyarország soros EU-elnöksége. Hogyan tudnak kapcsolódni ezekhez a programokhoz, milyen együttműködési lehetőségek vannak az egyház számára?
– Az egyház azon dolgozik Magyarország soros EU-elnöksége kapcsán - és azon dolgozott korábban is -, hogy hírünk a világban és Európában jó legyen. Az Európában élő szórványmagyarságnak, ahogy az észak-amerikainak is, van lelkipásztori hálózata, amely magyar vallási, kulturális programokat kínál. Ezáltal közösségek jönnek létre, és fontos, hogy ezek értékhordozóként jelenjenek meg a helyi társadalmakban. Magyarország és Szlovákia EU-csatlakozásakor egyes diplomaták aggodalmukat fejezték ki, hogy olyan szegény társadalmi csoportok - többek között a cigányság - is bekerülnek az unióba, amelyek problémát okozhatnak a tagállamoknak. Az egyházi missziónak azonban meg kell mutatnia, hogy velük kapcsolatban nemcsak problémákról, hanem értékekről is szó van. Ennek jegyében léptek fel az egyház segítségével cigányzenészek Rómában, illetve a pápai testőrségnek, a svájci gárdának a futballcsapatával is játszott a roma válogatott először Rómában, aztán Magyarországon, és mind a kétszer győztek. Arra a soros EU-elnökség során is rá kell világítani, hogy ez a kisebbség értékeket hordoz. Lehetőségeinkhez tartozik az is, hogy a magyarországi uniós rendezvényeken vállaljunk házigazdai vagy segítő szerepet. Tartottunk eddig is programokat a magyar értékekről például Riminiben, ahol Szent István kiállítást rendeztünk. Itt termékbemutatóval, magyar borkóstolóval egybekötve igyekeztünk a történelmünket érthetően és vonzóan ismertetni. Törekvésünk továbbá, hogy az európai egyházakkal együttműködve felmérjük Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon a hátrányos helyzetű körzetek lakosságának állapotát, mert a szocialista építőipar összeomlásával, illetve privatizációjával itt egy nemzedék munka nélkül maradt. Ezekben a régiókban uniós támogatással munkahelyeket kell teremteni, még akkor is, ha sokaknak nincs szakképzettségük. A jövő azonban az, hogy az emberek szakképzettséget szerezzenek, ezért vannak olyan szerzetes középiskoláink, ahol esti iskolákat, felnőtt tanfolyamokat indítunk. A munkahelyteremtés érdekében néhány helyen kezdeményeztük kisállat-tenyésztési, mezőgazdasági tevékenység megszervezését is, mások mellett a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével.

– A társadalmi felzárkóztatás problematikája sok szállal kötődik a romaintegráció kérdéséhez. Milyen eredményeket ért el az egyház a cigánypasztoráció területén?
– A saját anyanyelvhez, kultúrához való jogot komolyan kell venni. Ehhez kapcsolódóan nagy eredménynek, művelődéstörténeti eseménynek tekintem azt, hogy Európában elsőként Magyarországon készült lovári nyelvű teljes bibliafordítás, amelyet akár külföldön is lehet használni, mivel a lovári a leginkább elterjedt roma nyelv. Ezenkívül romológiai oktatást tartunk hosszú évek óta az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, illetve hamarosan kiadjuk Székely János püspök könyvét a roma népismeretről a Szent István Társulat gondozásában. Ezeknek a kezdeményezéseknek az céljuk, hogy megismerjük egymást, és ennek során megtanuljuk egymást szeretni. A hitéleti események, például a nagy búcsúk vagy a közös szentmisék alkalmat teremtenek arra, hogy egyetlen hívő közösségként jelenjünk meg, azaz a testvériség érzését megragadjuk.

– Bíboros úr hogyan értékeli az utóbbi évek boldoggá avatási eljárásait, amelyek során a XX. századi diktatúrák mártírjai kerültek előtérbe?
– Egyházunk történetének kezdetétől fogva különös tisztelettel illeti azokat, akik a hitükért vállalták a halált. Vértanúkból az egyház története során soha nem volt hiány, mindig voltak olyan emberek, akik a hitükért életükkel fizettek. Ma is vannak a világban keresztények ellen elkövetett gyilkosságok, pogromok - például Indiában, Közel-Keleten vagy Afrikában. A kommunizmus áldozatainak boldoggá avatása elkezdődött II. János Pál pápa idején Ukrajnában, Szlovákiában, Horvátországban, az utóbbi időkben pedig Magyarország és Románia is sorra került. Azt gondolom, hogy Bogdánffy Szilárd és Scheffler János püspökök alakja egy hosszú sornak az előőrse. Hogy mindenki boldoggá lesz-e avatva, vagy sokan lesznek-e, akiket az egyház ünnepélyesen is elismer, azt majd meglátjuk. Az MKPK mindenesetre támogatja a ferences rendnek azt a kérését, amelyben vértanúik közös ügyét tárják a Szentszék elé, illetve folyamatban van mások mellett Brenner János, fiatalon meggyilkolt káplán ügye is. A XX. században a kommunizmusnak és a fasizmusnak egyaránt voltak egyházi áldozatai, utóbbiak közé tartozik Boldog Salkaházi Sára, a Szociális Testvérek Társaságának nővére, aki a holokauszt idején mentette az üldözötteket, amiért őt is meggyilkolták. A mártírok tisztelete a kereszténységben azonban soha nem jár együtt a bosszú érzésével, hanem a kiengesztelődésnek és a közösségi önismeretnek lehet az útja, hogy tudjuk, kik vagyunk, kiknek a lelki leszármazottai vagyunk, kiknek a példája kötelez minket.

– A gazdasági válság 2008 őszétől sújtja világszerte a társadalmakat. Milyen útmutatást tud adni az egyház ezzel kapcsolatban a különböző közösségeknek?
– Amit mi tudunk tenni, az az, hogy felhívjuk a figyelmet a megtérés szükségességére. Ha képessé válunk külön-külön arra, hogy ne csak a saját rövid távú anyagi érdekünket keressük, hanem tekintettel legyünk a másik emberre is, akkor talán a korrupció, a rövid távú önzés nem zilálja szét annyira a társadalmakat, mint amennyire ma ezt sajnos nemcsak a harmadik világban, hanem a nyugati világban is egyre inkább tapasztaljuk. A gazdasági élet rendbe tételéhez szükséges legfontosabb egyházi hozzájárulás tehát a megtérés, a Tízparancsolat hirdetése.

– A gazdasági bajokat tetézte az idén több katasztrófa. Az egyházi segítségnyújtás mennyire volt hatékony?
– Úgy vélem, a Magyar Katolikus Karitász idén minden eddigi évnél jobban teljesített, gyorsan eljutottak a segélyek a rászorulókhoz. Haitiben két nappal a katasztrófa után már segíteni tudtunk. A karib-tengeri szigetország rászorulóinak mintegy 300 millió forint értékű adományt, egyebek mellett élelmiszert, gyógyszert juttattunk, és a világegyház hálózatának a segítségével biztosan ért célba a segítségünk. Az észak-magyarországi építkezési program keretében a karitászon keresztül több száz árvízben megsérült épület újjáépítésében vettünk részt. Országos felhívásunkra a hívek erejükön felül adományoztak, és voltak, akik önkéntesen bekapcsolódtak az árvízvédelmi munkálatokba is. A vörösiszap-katasztrófa által sújtott terület megsegítésére az egyház szintén országos gyűjtést hirdetett, amelynek megint a sokéves átlagot messze meghaladó eredménye volt. Különösen nagylelkűnek mutatkoztak tehát a hívő emberek az idén, holott alig hiszem, hogy több lenne a pénzük, mint néhány évvel ezelőtt volt. A hit ereje ezen a téren is megnyilvánult.