Befejeződött a nyírbátori minorita templom felújítása

Létrehozás: 2011. május 13., 11:10 Legutolsó módosítás: 2011. május 13., 11:12

Nyírbátor – A teljesen felújított műemléket szombaton, az ünnepélyes újraszentelési ceremónia után adják át a szabolcsi kisvárosban. Forrás: MTI

A 3,5 milliárd forint összköltségű, Hit és Egészség című komplex vallásturisztikai projekt keretében zajló felújítást mintegy 400 millió forintból valósította meg a templomhoz tartozó plébániát működtető debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye.    

A teljes külső és belső rekonstrukciót, az oltárok felújítását magában foglaló beruházás mellett az egyházmegye saját forrásaiból épült meg a templommal egybekötött minorita kolostor negyedik szárnya – ismertette Bosák Nándor püspök a projekt zárása alkalmából megtartott sajtótájékoztatón szerdán Nyírbátorban. A kolostor épülete jelenleg megyei fenntartású múzeumként működik, így az új épületrészben kap helyet az eddigi kisebb területen működő plébánia, valamint az új lelkigyakorlatos ház is.    

A Kelet-Magyarország egyik legértékesebb műemlékeként számon tartott, gótikus stílusú teremtemplomban két éve kezdődtek a munkálatok, amelyek keretében teljesen felújították az épület külső homlokzatát és szinte teljes belső berendezését, valamint kegyoltárait – mondta a tájékoztatón Babály András plébános. A tetőszerkezet és a torony rekonstrukciója nyomán a templom visszanyerte eredeti arányait, arculatát és belső terének harmóniáját.    

Helyreállították a főoltárt, valamint a híres Krucsay- és a pócsi kegyoltárt, kicserélték a padokat, az ablakokat és a bútorzatot, korszerűsítették a templom elektromos-és fűtésrendszerét. Rendbe tették a műemlék környezetét is.     

A megújult templomot szombaton, az Erdő Péter bíboros-prímás, esztergomi-budapesti érsek által vezetett újraszentelési szertartás után adják át.    

A Nyírbátor és Máriapócs összefogásával létrejött Hit és Egészség vallásturisztikai beruházás a nyírbátori várostörténeti sétány, valamint a szintén felújított református templom átadásával fejeződik be május végén. A 3,5 milliárd forintos, nagyrészt uniós finanszírozású projekt során felújították a máriapócsi bazilikát, fejlesztették a nyírbátori strandfürdőt, és kialakították a helyi várkastélyban az úgynevezett panoptikumot is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben