Bakács Tibor Bibliát és papot is csempészett

– Mióta hiszel?

– Úgy emlékszem, gyermekkoromban is volt hitem, csak nem igazán játszott szerepet az életemben. A szüleim a nevelésem során a keresztény középosztály összes hibáját elkövették, beírattak hittanra, jártam misére is. Ennek az szokott lenni a következménye, hogy az ember serdülőkorára minden hitét elveszíti. Aztán egymástól függetlenül megtért az egész családom, mondjuk, értem a nővérem négy évig imádkozott.

– Hogy történt meg a fordulat?

– 1979-ben, a katonaságban nagyon idegesített, hogy egy srác állandóan mosolyogva néz. Nem tudtam, hogy szimplán hülye vagy homokos is, de egy idő után odajött hozzám, és elhívott karizmatikus hívők közé. Óriási élmény ért, és ez indított el. Később engem is megragadott a karizmatikus jellegű hit. Persze, eleinte inkább a buli része fogott meg.

– Az 1980-as években viszonylag kevesen gondolták „bulisnak” a hitvalló életet.

– Pedig én tényleg így éltem meg; rengeteget jártunk Erdélybe, vittünk gyógyszert, Bibliát, miközben alig fogtuk fel, milyen veszélyes is az, amit csinálunk. Pláne, hogy a katolikus egyház akkoriban teli volt besúgókkal, mi pedig, a Kakaó csoport, független szerveződésként működtünk. Azért volt Kakaó a nevünk, mert bevetés előtt mindig ezt főztek nekünk az aggódó szülők. Egyébként kétszer még papot is „csempésztem” Ukrajnába.

– Hogy kell papot csempészni?

– Titokban vittük át a határon. Azért volt erre szükség, mert az oroszok bezárták a katolikus templomokat. Hihetetlenül megható pillanatokat éltünk át. Bementünk a helyi kocsmába, mondtuk, hoztunk papot. Mire kisebb tömeg rohant meg minket, mert 15-20 éve nem gyóntak, áldoztak arrafelé a katolikus hívek. A vége felé elég nagy hírnevünk lett, már a Chrudinák kameráját is mi csempésztük. Ez azért is volt lehetséges, mert nagyon vigyáztunk, a találkozóink például rendszeresen éjfélkor zajlottak a városmajori templomnál. Mi tagadás, nagyon élveztem, és Isten nagyon vigyázott ránk. Igaz, a végén lebuktunk, mert egy pap feldobott minket. De már nem haragszom rá.

– Volt megtérés-élményed is?

– Igen, ámbár én nem az eszem által tértem meg. Nem szeretek róla beszélni, de „damaszkuszi jellegű” élményem volt, valamikor 1985-ben.

– Miért nem szeretsz róla beszélni?

– Mert nem igazán lehet szavakkal kifejezni vagy emberi kategóriákba illeszteni. Sőt, még nő is volt a dologban, mert Máriával kapcsolatos.

– A teológiát mikor fejezted be?

– Soha, két év után otthagytam, mert nem akartam pap lenni, és a harmadik évtől már belépett a kánonjog meg hasonlók, amik engem abszolút nem érdekeltek. Egyébként nagyon rendesek voltak a tanáraim. Úgy alakult, hogy nagyon jó mester-tanítvány viszonyba kerültem Bolberitz Pállal, aki még 1995 környékén is, amikor eljöttem a Magyar Narancstól, azt mondta nekem, hittant bármikor taníthatok középiskolában. Az én nagy problémám az lett, hogy találkoztam a felszabadítás teológiájával, és az óriási hatással volt rám. Ha egy börtönben tolvaj, homoszexuális, drogos emberrel kell imádkoznom, vállalni kell.

– Korábbi tanáraid közül soha senki nem feddett meg valamilyen hülyeséged miatt?

– Nem, csak jó emlékeim vannak. Egyszer például egy gyönyörű szőke nőt állított rám a szeku. A nő annak rendje és módja szerint felszedett a vonaton, de az ösztöneim valahogy figyelmeztettek arra, hogy vigyázzak. Ezért soha semmilyen információt nem adtam ki neki, holott összejöttünk, egymás után háromszor is. Amikor kiderült, hogy más tekintetben használhatatlan vagyok, bement a teológiára és óriási botrányt csapott a dékánnál, aki akkor Bolberitz volt. Bolberitz elég határozottan kitessékelte, majd őrjöngve keresett, de akkor éppen nem talált meg. Vasárnap, az Úrfelmutatásnál a szemembe nézett, majd hétfőn a névsorolvasásnál annyit mondott: „láttalak a fügefa alatt”. Ennyi volt.

– Ha megható is, ahogyan a dékán megvédett, majd megbocsátott, hogy viszonyulsz a bűnhöz?

– Felháborítónak tartom, ahogyan az egyházunk Európában megpróbálta kilopni a szexualitást a hitünkből. Prűdek vagyunk, és sokan furcsállják, hogy a kurvák érdekében, Jézus Krisztus nevében emelem fel a szavamat. Borzasztó képmutatónak érzem, hogy miközben világhírű pornószínésznőink vannak, nincs egy bordélyházunk sem. Az meg már kifejezetten ördögi, hogy sokan úgy tartják, a prostituáltak általában önszántukból azok.

– A keresztény tanítás nem vonatkoztatható el bizonyos erkölcsi alapvetésektől.

– Egy meghatározott dimenzióból kérdezel engem, s miközben elismerem, lopni készültem, arról se feledkezzünk meg, hogy a biztonsági ajtó nálam becsipogott. Nem tudom, és nem akarom magam védeni, mert védhetetlen, amit tettem, de úgy gondolom, borzasztó sok ember van, akiknél „nem csipog be” a technika, amikor lopnak. Legutóbb azt nyilatkozta egy pap, hogy megbocsáthatatlan, amit tettem. Ez komolyan megijeszt, mert ezek szerint a teológia mellett a bűnt, de a bűnöst sem ismeri.

– Szóval, ez nem hack volt?

– Dehogyis! Szomorúbb a történet. A bűn csábítása misztikus, képzeld, jó érzés volt elképzelni, hogy hazaviszem a szalámit, egyáltalán nem gondoltam a következményekre.

– Ennyire kiszolgáltatod magad a hirtelen érzéseknek?

– Talán éppen itt van a tanulság. Elkeseredtem, mert régóta nincs munkám és pénzem se, de emiatt valószínűleg nem kellett volna hinnem az ördögnek.

– Hogyhogy nincs pénzed? Egy csomó magazinnak írogatsz, kreatívkodsz!

– Miért veszed át a bulvár információit? Sorold, légyszíves, hol dolgozom!

– Láttalak például a La Femme női magazin impresszumában, korábban az egyik mobilszolgáltató magazinjában tüsténtkedtél, és másutt is sokszor találkoztam a neveddel. 

– Az Elle-nél már nem vagyok, ahogyan a mobilos magazinnál sem, a La Femme háromhavonta jelenik meg, évente négy nagyinterjúból pedig nem lehet megélni. Hidd el, próbáltam munkát keresni, jelentkeztem lapoknál, de semmi nem jött össze. Sőt, a Népszava felkérésére is írtam tavaly húsvétkor, de azt visszaadták azzal, hogy szerintük túl klerikális.

– Színházban is fellépsz Para-Kováccsal.

– A Klubrádiós műsoromban éveken át minden kedden bejelentkezett Para és Vagesz (Vágvölgyi B. András), és ezért soha egyetlen fillért nem fizetett nekik a rádió, pedig többször kértük ezt. Ezért kétségbeesésünkben kitaláltuk ezt a színházat, ami most, hogy teltházzal megy, mindnyájunknak havi 80 ezret fizet. Csak a többiek nem beszélnek a maguk nyomoráról.

– Nincs olyan barátod, akitől tudtál volna 10 ezer forintot kérni elsejéig?

– Ez nem így működik. Egy idő után mérhetetlenül eladósodtam, megpróbáltam minden kölcsönömet visszafizetni, és amikor levegőhöz jutottam, igyekeztem elkerülni, hogy megint kölcsönkérjek. Óriási könyvtáram volt, ami lassacskán elkerült a Központi Antikváriumba. Egyébként meg nem milliárdosokkal cimbizek. A tévében félmilliót kínáltak, hogy elmenjek a főzőshowjaikba. Nem tudom, hiúságból-e, de azt gondoltam, az már pornó, oda nem szabad elmenni. A barátaimnak szívesen főzök, de az szent dolog. És tényleg furcsa, mert itt egy mozdulattal eltolok magamtól félmilliót, ott meg egy másik mozdulattal elemelek egy szalámit.

– A Megasztárral teljesen azonosulni tudtál?

– Igen. Ámbár ott is volt némi anyagi kényszer, mert az ott keresett pénzből fizettem ki az APEH-tartozásomat. Mondjuk, a végén kiábrándultam a műsorból, miután világosan kiderült, hogy a nézettségre és nem tehetségkutatásra hajtanak. Meg is támadtam őket ezért a sajtóban, amivel rögtön el is intéztem, hogy többet ne hívjanak oda vissza.

– Mennyiben függ az Istenben való bizalmad az éppen aktuális körülményeidtől?

– Állandóan változik, miközben nagyon intenzíven élem meg a vele való kapcsolatot. Most például nagyon haragudtam rá, látod, meg is lett a gyümölcse.

– Ok-okozati összefüggést látsz a haragod és a minapi tetted között?

– Nem, csak még mindig nem látom be, hogy nem vezet sehova a haragom. Régi karizmatikus barátaim szerint az bennem a jó, hogy mindig nagyon intenzív volt a lelki életem. Persze, volt sivatag is vagy négy éven át, de az egyszer volt, elég is volt.

– Annak volt valami előzménye?

– Nem tudom, hogy történik meg a sivatag-élmény, de attól rettegek.

– Vannak szerinted olyan ügyek, amiket Isten kifejezetten rád bízott?

– Jelen pillanatban a fekete bárány szerep lett kiosztva rám. Azzal vezeklek, hogy felveszem a telefont, nem próbálok elbújni, tagadni, hanem vállalom azt, ami történt. Ez rettenetesen fárasztó, miközben gyakran megfordulnak a szerepek, és emberek szinte nekem gyónnak. Mindnyájan loptunk, senki nem bűn nélkül való a Földön. Az már érdekesebb, hogy miért ilyen későn, 51 évesen történik ez velem.

– Korábban nem tettél ilyet?

– Gyerekként biztos loptam csokit, de amikor a politika közelében voltam, és lett volna rá lehetőségem, soha nem vettem részt semmilyen állami lenyúlásban, amihez néha nagy lelki erő kellett. Lesz majd nyilvános vezeklésem, el fogok menni közmunkára, de akkor legyen már végre ez egy következményekkel teli ország! Ne én vigyem el a szalámimmal mindenki helyett a balhét, hanem vállalja mindenki a maga lopásáért a felelősséget! Menjünk együtt közmunkára! Mert az nem állapot, hogy félig-meddig nyílt titkok felett szemet hunyva működik az egész ország, és egyedül én akadok fenn a hálón. Megjegyzem, a Pick később azt nyilatkozta, hogy „Bakács úr jól döntött”. Van, aki nem is hiszi el, hogy ez nem a Pick médiahackje volt.

– És nem?

– Nem! Sokan hívtak fel azzal, hogy hintsük el, médiahack volt csupán, mert annyira beleillik a rólam alkotott képbe. A barátnőmmel viszont úgy döntöttünk, ha már az ember elkövetett egy bűnt, ne tetézze gyorsan egy másikkal. Az hazugság lett volna.

– Mostani eseted kapcsán gondolsz-e arra, hogy néhányan tetted miatt az egész, balliberálisként emlegetett oldalt tolvajként könyvelik el? Vagyis barátaidat is bajba keverted…

– Semmi nem úgy van, ahogyan az a média tükrén keresztül látszik. Hadd mondjam el, hogy egy ismert szélsőjobboldali blogger még aznap felhívott.

– Beolvasott?

– Dehogy, épp ellenkezőleg! Azt mondta, „Baki, te akkora f@sz vagy, fiatalkoromban állandóan loptam, de mióta celeb vagyok, nem lopok. Te meg elrontottad a sorrendet!” És tényleg, igaza van! Egyébként a jobboldal sem egységes, ahogyan a baloldal sem. Csütörtökönként sakk klubot vezetek, ahol horogkeresztes tetoválású gyerekekkel is játszom, bárki bármit mondhat, egy feltétel van, senki nem sértődhet meg.

– Nagyáruházba nem mennél el polcot pakolni?

– Egy időben kenyérgyárban dolgoztam, mivelhogy szakmámat tekintve pék is vagyok. Sőt, a dzsiu-dzsicut is csak azért hagytam abba, mert eltört két bordám. Szóval, nem félek mozogni. Mindazonáltal, sokszor gondolok arra, hogy a Jóisten azért tart meg engem, mert beszélek, írok, képviselek valamit. Ha eljön az idő, amikor már nem tart igényt a talentumom használatára, akkor azt is el fogom fogadni. Persze, ha más terve lett volna velem, akkor jól befürödtem, mert itt állok 51 évesen, és így minden bizonnyal lecsúsztam az isteni tervről…