Az út a szabadságba vezeti azt, aki hű tud maradni az Istenhez
„Szabadság, régóta keresünk téged fegyelem, cselekvés, szenvedés által; halálunkban, amikor meglátjuk Istent, megmutatkozol nekünk te magad.” Így zárja Állomások a szabadság felé vezető úton című versét Dietrich Bonhoeffer a Hitler ellen 1944. július 20-án elkövetett sikertelen merényletet követő napon. „Biztosan tudom, hogy Isten keze vezérel, s bízom benne, hogy ebben soha nem is fogok kételkedni. Hidd el, hogy hálás szívvel, boldogan megyek azon az úton, amelyen Isten vezet” – írja egy hónappal később legjobb barátjának küldött levelében berlini börtönéből a náciellenes evangélikus teológus. Az út végén Flossenbürg, a Dunától északra, a cseh határ közelében levő észak-bajorországi község várja, amelynek koncentrációs táborában 1945. április végéig több mint harmincezer embert öltek meg a nácik. Forrás: Magyar Hírlap / Faggyas Sándor
Dietrich Bonhoeffer az apokaliptikus huszadik század talán legteljesebb evangéliumi teológusa. Német (sziléziai) nyolcgyermekes polgári-értelmiségi család sarjaként fiatalon elkötelezte magát Jézus követése mellett: teológiai tanulmányait tizenhét évesen, 1923-ban kezdte el, már huszonegy évesen doktor. Több külföldi tanulmányútja és segédlelkészi szolgálata után 1931-től a berlini teológia tanára, egyben egyetemi lelkésze. Éppen huszonhét éves, amikor Hitler kancellári kinevezése után két nappal egy rádióbeszédben elutasítja a nemzetiszocializmust és a führerelvet, a behódolást bálványimádásnak nevezve – az adást persze megszakítják. A londoni német evangélikus gyülekezetben való másfél évi lelkészi szolgálat után 1935-ben tér haza, és elvállalja a náci befolyás alá került Német Evangélikus Egyházzal szembenálló Hitvalló Egyház egyik teológiai szemináriumának a vezetését. A náci hatóságok 1937-ben bezárják és betiltják a szemináriumot, magát Bonhoeffert fokozatosan korlátozzák tevékenységében. 1939-ben Londonba és az Egyesült Államokba utazik, de még a háború kitörése előtt hazatér, és – sógorán, Hans von Dohnanyin keresztül – bekapcsolódik az ellenállási mozgalomba. 1940-ben rendőri felügyelet alá helyezik, eltiltják a tanítástól, az igehirdetéstől, majd a publikálástól is. Az 1943. márciusi Hitler elleni merényletkísérletek után április 5-én őt is letartóztatják, másfél évig a berlin-tegeli katonai fegyházban tartják fogva, majd miután kiderül, hogy milyen fontos szerepe volt a Hitler ellenes merényletek előkészítésében, előbb a Gestapo börtönébe, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba viszik. 1945. április 8-án, a húsvét utáni fehérvasárnap este a Flossenbürg melletti koncentrációs táborban Hitler utasítására egy SS statáriális „bíróság” halálra ítéli az ellenállási mozgalom vezető személyiségeit, köztük Wilhelm Canaris tengernagyot és Dietrich Bonhoeffert, s másnap hajnalban – három héttel Hitler halála és egy hónappal a német kapituláció előtt – kivégzik őket. A német lelkész angol fogolytársát, Payne Best pilótát a schönbergi iskolában – az általa tartott fehérvasárnap délelőtti áhítat után –közvetlenül Flossenbürgbe hurcolása előtt még megkérte, hogy hazatérve adja át üdvözletét Chichester püspökének. Az utolsó szavak, amelyeket Best hallott tőle, ezek voltak: „Ez a vég – számomra az élet kezdete.” Tudatosan vállalta a mártírhalált, mert feltétel nélkül hitt és hű volt megváltójához, az élő, meghaló és feltámadó Jézus Krisztushoz. Bonhoeffer nemcsak azért ma is időszerű gondolkodó, minden ünnepelt dáridós percemberkénél hitelesebb, vonzóbb, élőbb példakép, mert Jézus tanítását és önfeláldozó kereszthalálát követve ő is önként vállalta a gonosszal szembeni, vérig menő ellenállást, az akasztófát – hanem azért is, mert minden szavát, mondatát, teológiai és etikai nézetét, hitvallását éppen személyes példamutatása, áldozatvállalása teszi hitelessé és elhihetővé, elfogadhatóvá. Krisztus-követő gondolkodóként és tanítóként azt tartotta a legfontosabbnak, hogy Isten iránti hűségünk, a gonoszsággal, hazugsággal és erőszakkal szembeni belső ellenálló képességünk legyen erős, s ez felelős és fegyelmezett cselekedeteinkben is mutatkozzék meg. Szerinte az a felelős és fegyelmezett ember, „akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet és válasz Isten kérdésére és hívására. Hol vannak az ilyen felelősök?” – kérdi. Erre az ő eredeti, ma is érvényes válasza: a mélységesen evilági keresztyénség, mert „csakis a teljes evilági élet valóságában tanulhat meg az ember hinni”. Hogyan lehetünk keresztyének a mai istentelen, Istennel szemben ellenséges, de még inkább közömbös posztmodern, újpogány, neoprimitív világban? Bonhoeffer válasza: „Az embert nem a vallásos aktus teszi keresztyénné, hanem az Isten szenvedésében való osztozás a világi életben. Ez a metanoia…”, azaz a megtérés, a Krisztusban való újjászületés.
…Ezért lehetett a magyar katolikus püspök és a német evangélikus lelkész mártírhalála is az élet kezdete.
