Az ünnep környékén

A problémák aztán ebből adódtak, a labda néha bement a szemközti plébánia kertjébe. Így kellett találkoznom a valamikori cisztercita szerzetessel, Vajk Alajossal. Nem kaptam megrovást tőle. Beszélgetéseink egyre gyakoribbá váltak. Sokszor látogattam meg órák után, rideg folyosókon keresztülhaladva a dupla ajtóig, amely mögött egy íróasztal, egy ágy és tömérdek könyv fogadott. Meg ő; általában (németül) telefonálva, de mindig volt ideje rám. Beszélgetésünk nem ment könnyen a gyengülő hallása és az én hanyag artikulációm miatt, amire csak azt mondta, hogy túlságosan finom tónusú a hangom… volt benne tapintat, amit még a cserkészmozgalomból szerzett pedagógiai tapasztalataiból hozott.

Egyszer megajándékozott néhány értékes könyvvel, én mondtam, ez túlságosan sok, mire ő: „te többet érsz”. Ezzel kihúzta alólam a sámlit. A helyzetet aztán hiába próbáltam kompenzálni egy neki ajándékozott német nyelvű Heine-kötettel; nemcsak ismerte Pál szeretethimnuszát, hanem jó pap módjára tudta is használni.

Beszélt a saját hitkereséséről , ami engem, az akkori idők szelleméhez rendelt gimnazistát, egészen meghökkentett. Elkunyeráltam tőle a Jesus Christ Superstar címadó képét, cserébe végig kellett hallgatnom, hogy kik a bibliai „lelki szegények”. Merthogy, mint mondta, nem a hülyék, hanem akik kívül vannak a hiten, de még beterelhetők… A személyes „prédikációk” néha időben elcsúsztak, volt, amikor a kántor kopogott be, és figyelmeztette a plébános urat, hogy ha nem indulnak azonmód, akkor nélkülük temetik el a halottat.

Beszédei logikailag nem vonalak voltak, hanem ívek, kérdések, azzal együtt, hogy a katolicizmus tradi­cionális méltósága mellett a reformáció személyessége szerényebb hangot kapott. Tán mint jó katolikust kötelezte a szolgálat fegyelme az ész nyilvános és magánhasználatának megkülönböztetése. Kantot, ha nem is a szószékről, de szívesen emlegette, annak ellenére, hogy a német klasszika lutheránus gondolkodója, aki lendületes írásban ítélte el a vallási türelmetlenség (protestánsüldözés) minden formáját, semmiféle filozó­fiai tételt nem talált hitelesnek Isten létének igazolására. Ám – mint mondta – van a dolognak egy másik oldala is: Kant szerint morális szempontból szükséges, hogy legyen Isten mint a szabad akarattal bíró ember döntéseinek, cselekedeteinek jó reménye.

Ez a hit csakugyan hatóképes, többek között az erdélyi magyarok megmaradásának záloga, ereje, az egyszemélyes partiumi gyülekezettől kezdve Csíksomlyóig. Ez a remény van ott nagyanyám húsvéti terítőjének tömör hímzésében, a motívumok rendjében, tavaszi virágokat idéző színeiben. De abban a zsidó-keresztény kultúrát egybefűző hagyományban is, amelytől idegen az utolsó lehetőséget kereső haszonlesésből fakadó, fuldokló bosszúállási szándék. Merthogy a feltámadás reménye előtte csönd is; aztán persze (év)kezdet, termékenység, locsolás, rituális megtisztulás: a görög istennők a mitológia szerint ekkortájt újították meg a szüzességüket.