Az új szentszéki nagykövet szerint az EU-s elnökség alatt hazánk megmutathatja magát

Létrehozás: 2010. október 13., 14:24 Legutolsó módosítás: 2010. október 13., 14:25

Együtt fogunk működni a római nagykövetséggel és a Római Magyar Akadémiával, az ottani kultúrintézettel is – mondta Győriványi Gábor, az új szentszéki magyar nagykövet. A Balassa Jánost október elején váltó, teológiát végzett diplomatával beszélgettünk. Forrás: Magyar Kurír ( Szilvay Gergely

– Bemutatkozó látogatást tett a püspöki karnál, ami korábban nem volt szokás. Miért döntött mégis a bemutatkozás mellett?

– A vatikáni nagyköveteknek fontos feladata, hogy szoros kapcsolatot tartsanak fenn országuk püspöki karával. Az már technikai kérdés, hogy ki miként kezd ehhez hozzá. Volt már rá példa, Tar Pál esetében, hogy a leendő nagykövet elment a püspöki kar ülésére. Ehhez persze az a szerencse szükségeltetett, hogy épp akkor tartotta a püspöki kar az őszi ülését. Elődeim valószínűleg a vatikáni kapcsolatok szempontjából legfontosabb püspököket személyesen látogatták meg, ha már nem volt alkalmuk az egész testület előtt való bemutatkozásra. Mindehhez persze elég idő is kell, a mostani kormányváltás után azonban elég gyors váltásra került sor.

– Hogy választanak ki egy vatikáni nagykövetet? Miért önre esett a választás?

– Hát, hogy miért engem választottak, azt inkább a minisztérium vezetésétől kellene megkérdezni. Azért gondolhatták, hogy jó jelölt lehetek, mert tanultam teológiát, ami ismereteket ad a Vatikán felépítéséről és tevékenységéről is, és a Szentszék is szívesen veszi, ha gyakorló katolikust küldenek ki. A vallásilag sokszínű Egyesült Államok is katolikus teológust küldött nagykövetnek, és más országok is szoktak erre figyelni. Németországban pedig az a szokás, hogy váltogatja egymást egy katolikus és egy protestáns követ. Külügyi gyakorlatom is van, ez is a javamra írható, régóta a Külügyminisztériumban dolgozom. Így aztán az a vád sem érheti a külügy vezetését, hogy olyan teológust választ, akinek nincs külügyi gyakorlata. Nyilván tapogatóztak is, hogy a püspöki kar és a Vatikán miként vélekedik a személyemről.

– Mi a feladata a vatikáni nagykövetnek?

– Kiutazásom előtt körbelátogattam a különböző főosztályok és más állami szervek közt, és próbálom magamba szívni, hogy kinek milyen feladatai, elképzelései vannak a Szentszék vonatkozásában. Az első időszakban egyébként nagy látogatási dömping várható, amit Schmitt Pál nyitott meg szeptemberi útjával, amikor felkereste a pápát is. Aztán jön majd az európai uniós elnökség időszaka. Ez jó lehetőség lesz arra, hogy Magyarország megmutassa magát. Persze ez elsősorban nem a Vatikánra, hanem Olaszországra fog koncentrálni. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Rómában két nagykövetség is van, az olasz és a vatikáni, így meg tudjuk majd osztani a feladatokat. Egymást segítve talán többet tudunk kihozni mindebből.

– Épp a római magyar nagykövetséggel való együttműködésről kérdeztem volna.

– A római nagykövetséggel is együtt fogunk működni és a Római Magyar Akadémiával, az ottani kultúrintézettel is. Ez helyet adhat akár egyházi vonatkozású rendezvényeknek is. Ezután indul be majd a rendszeres nagykövetségi munka, ami egyrészt olyan rendszeres eseményekből áll, amiken Magyarországnak is meg kell jelennie, másrészt a Szentszék körül rengeteg diplomáciai képviselet van, így ha megtudjuk a Szentszék álláspontját bizonyos kérdésekben, az nagyban segítheti a magyar álláspontok kialakítását. Ez jól átgondolt, erkölcsi tekintéllyel megalapozott álláspont, amire érdemes figyelni.

– Gondolom, a magyarországi apostoli nunciussal is kapcsolatban lesz.

– Igen, meglátogattam őt is, miután kineveztek nagykövetnek. Több rendezvényen vettünk már részt közösen. Ugyanakkor én Rómában leszek, ő meg Budapesten, így nem lesz közöttünk szoros kapcsolat, de nyilván elő fog fordulni, hogy kikérjük egymás véleményét. A fő feladata most a nunciusnak a vatikáni-magyar vegyesbizottság újbóli felállítása lesz. Mivel ez itt, Magyarországon ülésezik, ezzel kapcsolatban nem lesz sok feladatom. Esetleg néha tolmácsolnom kell majd a magyar álláspontot. (Az interjú elkészítése óta már ülésezett is a vegyesbizottság, mint arról hírt adtunk - a szerk.)

– Bajnai Gordon és Schmitt Pál is meghívta a pápát Magyarországra.

– XVI. Benedek nem egy sokat utazó pápa, egyházpolitikájának és lelkipásztori céljainak megfelelően jól megválogatott úti célokat választ. Ezért személy szerint a Bajnai Gordon-féle meghívást kicsit elhamarkodottnak tartottam, ami az akadémiának egy fontos nemzetközi ülésére szólt ugyan, ami azonban a Szentatya különleges helyzetéhez azért mégsem mérhető. Irreális elgondolás volt. A pápa megfelelő lelkipásztori célból szokott utazni, a meghívás és az előkészületek szorosan a püspöki karokkal és a nunciatúrákkal együttműködve zajlanak.

– Tud tenni valamit a csángó anyanyelvi misékért és a felvidéki magyarok pasztorációjáért?

– Több fórum van, ahol hangot adhatok ilyen irányú elképzeléseinknek, kívánalmainknak, informális módon mindenképpen. A Szentszék szimpátiával figyeli a nemzetiségi nyelven való misézést, de látni kell azt is, hogy vannak más, az egész egyház működésére vonatkozó célkitűzései is, amelyek természetesen prioritást élveznek. Nyilván ez nekünk nagyon fontos kérdés, ezt hangsúlyozni is fogjuk mindenütt. Nem árt megnyerni az érintett országok nagyköveteinek hallgatólagos egyetértését sem.

– Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyházaknak visszajuttatandó iskolai pénzek kapcsán említette meg, hogy lehet, hogy felül kellene vizsgálni a vatikáni szerződést. Mint vélekedik erről?

– A Szentszék az 1997-es magyar-vatikáni szerződést példaértékűként emlegette más országok számára is, ugyanakor ez egy 13 éves dokumentum, így elképzelhető, hogy más forma ésszerűbbnek tűnhet most. Ha így lesz, akkor ezt a vatikáni-magyar vegyesbizottság fogja elhatározni, amit én ezügyben tehetek, hogy akkor ezt én is támogatom Rómában. Remélem egyébként, hogy az iskolai támogatások helyzete minél hamarabb rendeződik itthon, mert nagy segítség lenne a munkámhoz, ha elmondhatnám, hogy ebben a kérdésben nagyot léptünk előre.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben