Az erős jellemű aszkétát Júdás helyére választották

Mátyás sorsa homályba vész, tetteit és tanításait legendákból ismerjük. Az Apokrif szerint Mátyás és András missziós tevékenységet folytattak az „emberevők országában”, ahol Mátyást megvakították és börtönbe vetették. Ám hűségének és imáinak hála Isten visszaadta szeme világát, majd András csodával határos módon kiszabadította fogságából. További sorsa ismeretlen előttünk, a halálának körülményeiről is vita merült fel a történetírók között. Alexandriai Kelemen szerint természetes halált halt, míg egy másik feljegyzés szerint az Etiópiában teljesített küldetése és evangélium hirdetése alatt lefejezték, így halt vértanúhalált – s ezért ábrázolják őt sokszor bárddal a kezében. Mivel életéről keveset tudunk, az életmódjára vonatkozó töredékek alapján kell megismernünk őt, Alexandriai Kelemen a következőket jegyezte fel Mátyásról: „Önmegtagadás által gyengítsed testedet, hogy lelked a Megfeszítettnek alattvalója legyen.” Tehát Mátyás az aszkétasorsot választotta, hogy így vezekeljen közös bűneinkét, és imádkozzon az Úr bocsánatáért. Ezzel bizonyságot tett önzetlenségéről, jámborságáról és roppant erős jelleméről is.

A 11. században még Rómában is február 24-én emlékeztek meg róla, mivel a Jeromos-féle martirológium e napon említi. Viszont e nap már a nagyböjt időszakába tartozik, ezért áttették a megemlékezés napját május 14-re, de több nemzeti egyház, köztük a magyar is, megtartotta az eredeti időpontot, így alakult ki a különbség a világegyház és egyes nemzetek között. Szent Mátyáshoz kapcsolódik egy magyar népi hagyomány is, miszerint „ahol Zsuzsanna nem vitte el a fagyot, ott Mátyás töri meg a tél uralmát, vagy ha nem talál jeget, akkor csinál”. Ezenkívül a halászok számára is jeles nap Jégtörő Mátyás napja, mert ez idő tájt kezdenek ívni a csukák, így az ekkor fogott csukákat „Mátyás csukájának” nevezik, és egész évre gazdag fogás a jutalmuk