Az egyház és a színház közösen segített a kórháznak

Létrehozás: 2010. február 10., 10:55 Legutolsó módosítás: 2010. február 10., 10:56

Székesfehérvár – Értékes EKG-gépet kapott kórházunk újszülött-, csecsemő- és gyermekosztálya. Az ajándékozó a Székesfehérvári Püspökség és a Vörösmarty Színház volt – közölte a Fejér Megyei Szent György Kórház kedden. Forrás: MNO

A püspökség karácsonykor adventi udvart nyitott, valamint a színészekkel közösen karácsonyi CD-t jelentetett meg. Az ezekből befolyt összegből vásárolhatta meg a kórház a gépet.

Mint Spányi Antal megyés püspök elmondta, a karácsonyi árusítás jótékony célú bevételeiből korábban is jutott már a kórháznak, ezt megelőzően például infúziós berendezést vásároltak szintén a csecsemők, kisgyerekek számára. A családok átmeneti otthonának fenntartását vagy most, a legnagyobb hidegben a rászorulók tűzifavásárlását is ezekből a pénzekből támogatták, ezért köszönet illeti mindazokat, akik vevők voltak a karitatív akciókban. Nincs nagyobb öröm, mint egy család egészségét, boldogságát segíteni – mondta a püspök –, és ha egy kisgyerek gyógyulását ez az EKG-berendezés siettetheti, teljes a sikerünk. Külön öröm, hogy a művészet, a művészek is társaink az adakozásban, tettel és lelkesedéssel is az ügy mellé álltak – fogalmazott Spányi.

Talán furcsa, hogy az mond köszönetet, aki ad – vette át a szót Vasvári Csaba színházigazgató –, de az az igazság, hogy ez a CD, az akció maga nekünk is örömet jelent. A köszönet tehát igazából azokat illeti, akik a korongokat megvették, mert csak az ő forintjaikból vehettük meg a gépet – tette hozzá.

Az EKG-berendezés egyébként egymillió forintba került – mondta Simon Gábor osztályvezető főorvos –, és kiválóan használható akár a gyermekek intenzív ellátásában is. Kicsi, gazdaságos üzemű, mobil, de korszerű, és kiválóan szűri az elektronikus „zajt” például ott, ahol sok berendezés működik egyszerre – fogalmazott. Másik előnye, hogy a gyerekek izgalmi állapotát, akaratlan izommozgásait is figyelmen kívül hagyja, így tehát pontosabb eredményt adhat, mint más típusok – tette hozzá.

A kórház sajnos – folytatta a főorvos – műszereket az állami juttatásokból végképp nem tud vásárolni. Bár minden évben szerepel erre valamekkora keret az intézmény költségvetésében, végül a fenntartás és a fennmaradás szempontjából sürgetőbb problémák mindig elviszik azt – panaszolta Simon. A pályázati lehetőségek is beszűkültek, így gyakorlatilag nem marad más erre a célra, mint a magánszemélyek, cégek, karitatív szervezetek adakozása, az alapítványi támogatások – tette hozzá. Pedig a korszerű műszer létfontosságú a gyógyításban – fejezte be –, hiszen például épp most is hazaadnak egy mosolygós, egészséges, szépen gyarapodó kislányt, aki biztosan sok örömet fog még szerezni a szüleinek, és aki nem olyan rég 25 hétre, 750 grammal született. Ezek a gyerekek azok, akik a nővéreket és az orvosokat is megerősítik munkájuk nagyszerűségében, és akikért érdemes korszerű műszereket ajándékozni, adakozni, vagy bárhogy máshogyan segíteni – vallotta be a főorvos.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben