Árpád-kori kaput rejtett a bői templom fala

Létrehozás: 2010. március 08., 12:43 Legutolsó módosítás: 2010. március 08., 12:43

Virágvasárnap vehetik újra birtokba felújított templomukat a bői hívek. A nagyszabású rekonstrukció során láthatóvá válik az épület több, Árpád-korból fennmaradt része, amely a többször átépített templomot rendkívüli műemlékké teszi. Forrás: Vas Népe / Tersztyánszky Krisztina

Nagy a sürgés-forgás, intenzív munka folyik ezekben a napokban a bői Szent Imre-templom körül és bent az épületben is. A helyi katolikus hívek több éve várnak erre a nyüzsgésre. Erősen vizesedő falú templomukat már régóta szerették volna felújítani. A falak átnedvesedett vakolatát saját maguk leverték, gyűjtésbe kezdtek. Megszólították az elszármazott bőieket, és több bői gyökerekkel rendelkező előadóművészt is sikerült megnyerniük egy-egy jótékonysági rendezvényre. Csákányi Eszter színművész, valamint a Kispál és a Borz fellépése is szépen hozott bevételt, és egy idehozott nagy- rendezvénnyel segített a Barankovics Alapítvány is. A beruházás mégis akkor ért elérhető közelségbe, amikor az egyházközség tavaly húszmillió forintot nyert az Új Magyarország Vidékfejlesztési Pályázat Vidéki örökségünk megőrzése című projektjén.

 

A helyiek mindig sejtették, hogy barokk-klasszicista stílusú templomuk jóval korábbi gyökerekkel rendelkezik. A vakolat leverése után aztán napvilágra került a bizonyíték is: az 1250-es évekből származó faragott kő déli kapu, melyhez hasonló a jáki templomon látható. Egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy a templomfal régi része szemmel láthatóan elválik a később, vastagabb téglákból épített bővítménytől. Az immár rendkívül értékes műemlék épületet úgy fogják helyreállítani, hogy a kőkaput eredeti állapotában rekonstruálják, a falat áttörve újra meg- nyitják a mellette ugyancsak felszínre került két Árpád-kori kőablakot és az eredeti fűrészfogas párkányt.

 

A festékréteg alól egy másik érdekes rekvizitum is előkerült. Egy emléktábla az 1834-es évből, amikor a le-égett torony helyett újat építettek. A kovács fiának állít emléket, aki a kereszt felhelyezésekor lezuhant a toronyból, és szörnyethalt.

 

A templombelső intenzív felújítási munkálatainak idejére a padokat összetolták és fóliával letakarták, így a szentmiséknek most néhány hétig a szomszédos művelődési ház ad helyet. A vakolatot a fal belső oldalán is két méter magasságban eltávolították, a fal tövénél pedig kívül-belül kavicsréteget terítenek le, ami megelőzi a vizesedést. Már restaurálták, és visszahelyezik majd az oltárra azt az értékes barokk kori olajfestményt, amely a Szűzanyát ábrázolja a Kisjézussal, valamint Szent Istvánt, Imrét és Lászlót, amint felajánlják neki a magyar koronát. A déli fal belső felületén is napvilágra kerültek Árpád-kori maradványok, így két ülőfülke, amit szintén helyreállítanak. A jobb oldalfalat Závodi Zoltán két freskója díszíti: Boldog Özséb és Apor Vilmos vértanú püspök portréja. Az utóbbit vakolatostól át kell helyezni a bal oldali falra, ugyanis itt lesznek áttörve a középkori ablakok. A kényes műveletet Gyarmati András végzi el a következő napokban.

 

A most folyó munkálatok befejezése után a templomot újra berendezik, hogy a húsvéti ünnepeket itt tarthassa a gyülekezet, majd megint kipakolnak, és következik a belső festés. A nyár közepén esedékes szentelésig elkészül a külső vakolás-festés, teljesen megújul a templompark, és még a tetőt is lecserélik. A megszépülő műemlék templomot kis-Jákként is emlegetik, hiszen az előkerült épületrészek a híres műemlékkel vetekednek.

 

Németh Antal, az egyházközség világi vezetője elmondta, hogy az épületre a pályázattal és az összegyűjtött saját forrásokkal együtt több mint harmincmillió forintot költenek. A Templom és környéke pályázaton kívül az egyházközségnek egy másik projektje is elbírálásra vár. Az ősszel életveszélyessé vált a plébánia épülete, amit nyaranta hittanos táborok és egyéb közösségi rendezvények céljára szoktak hasznosítani. Ha sikerrel jár a pályázat, a beszakadt födémű épület helyén ifjúsági szálláshelyet szeretnének kialakítani, két tanári apartmannal, melyeket szükség esetén plébániaként is lehetne hasznosítani. Ezáltal az egyházi épületek is hozzájárulnának a főtér teljes megújulásához.

 

A templomfelújításhoz a Bőből elszármazott művészek is hozzájárultak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben