Állam és egyház egymás partnerei – mondta Rétvári Bence

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. május 26., 10:05 Legutolsó módosítás: 2010. május 26., 10:05

Budapest – A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Nemzeti Együttműködés Programja alkalmas arra, hogy egy lélekben és lélekszámban bővülő Magyarország alapja legyen. Forrás: MTI

Rétvári Bence, a párt vezérszónoka kedden a kormányprogram vitájában a parlamentben kiemelte: a dokumentum a társadalmat belülről építő program. Ki meri mondani, azt az alaptételt, hogy az államnak a közérdeket kell szolgálnia - mutatott rá, kiemelve: a program nem paternalista, hanem a cselekvő emberek közösségére épít. A parlamenti többség nem cél, hanem eszköz – tette hozzá Rétvári Bence, akinek szavai szerint az a cél, hogy az állam polgárai ne egymás kárára boldoguljanak, hogy az állam sikere úgy valósuljon meg, hogy közben minden polgára gyarapszik.   

Szólt arról is, hogy az állam és egyház egymás partnerei, az államnak az eddigi korlátozó szerep helyet együttműködést kell kínálnia. A program véget vet a „kordondemokráciának" is – jegyezte meg. Utalva arra, hogy a KDNP a családok pártja, kiemelte: a kormányprogram számos intézkedést tartalmaz a családok védelme érdekében is.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben