Áfamentes lesz az adomány

Létrehozás: 2010. június 14., 09:26 Legutolsó módosítás: 2010. június 14., 09:27

Budapest – Sokan szívesen támogatnák az árvízkárosultakat, ám azt kérdezik: mikor biztosítják a közcélú adományok áfamentességét? Ha ugyanis ez megtörténik, készek segítséget nyújtani – hivatkozott saját tapasztalataira a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. Forrás: Népszabadság / Lencsés KÁroly

Ezért tegnap benyújtották az egyházak, valamint a közhasznú és kiemelten közhasznú szervezeteknek nyújtott adományok áfamentességéről szóló törvénytervezetet. Balog hangsúlyozta: ha az ellenzék is partner lesz hozzá, hétfőn sürgősséggel tárgyalják meg az előterjesztést, és a módosítás ebben az esetben néhány napon belül hatályba léphet.

Balog emlékeztetett rá, hogy ellenzékben háromszor nyújtották be ezt az előterjesztést, ám az akkori kormánypártok azt mindannyiszor elutasították. Ennek tudható be, hogy 2007 – vagyis a „büntető rendelkezések” bevezetése – után több mint negyven százalékkal esett vissza az adományok értéke. Az államtitkár reméli, hogy az áfafizetési kötelezettség eltörlése után ismét nő majd az adományozási kedv.

A kormány egy hete hirdetett közmunkaprogramot az árvíz okozta károk helyreállításának gyorsítása érdekében. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár a szóvivői tájékoztatón bejelentette: eddig tíz vízügyi igazgatóság területéről – Szegedről, Pécsről, Győrből, Miskolcról, Nyíregyházáról, Gyuláról, Budapestről, Székesfehérvárról, Szolnokról és Debrecenből – érkezett pályázat, s 251 településen csaknem 2300 fő foglalkoztatása iránt jelentkezett igény. Ennek költségigénye 260 millió forint, ami valamennyivel több, mint ez eredetileg tervezett összeg, de Czomba szerint biztosítják a fedezetet.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy kifejezetten hátrányos helyzetű embereket kívánnak bevonni a programba, ami azt jelenti, hogy elsősorban a rendelkezésre állási támogatásban részesülők, illetve a regisztrált tartós munkanélküliek számára adnának érdemi feladatokat. Azokra is számítanak, akik az előző kormány Út a munkához programja keretében nem tudtak igazán értékteremtő munkát végezni. Czomba szerint most viszont van erre lehetőség, hiszen nagyobb figyelmet kívánnak fordítani a megelőzésre, például a gátépítésekre.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben