Adományokból és támogatásokból javították ki az evangélikus kistemplom kupoláját

Létrehozás: 2010. november 15., 16:01 Legutolsó módosítás: 2010. november 15., 16:02

Békéscsaba – A napokban fejeződött be a békéscsabai evangélikus kistemplom kupolájának belső festése. Kondor Péter, az egyházközség igazgató-lelkésze elmondta, évről évre folyamatos ütemterv szerint, részletekben újítják fel a kezelésük alatt álló épületeket, intézményeket. Forrás: beol.hu / M. P. M.

„Ősz végétől az istentiszteleteknek a fűthető kistemplom ad otthont. Ezért is volt időszerű a kupola kijavítása, festése” – hangsúlyozta Kondor Péter. Hozzátette, a munkálatok költségét gyülekezeti adományokból, valamint az önkormányzat 600 ezer forintos támogatásából fedezték.

Az igazgató-lelkésztől azt is megtudtuk, hogy a nagytemplom óraszerkezetét, melyet néhány hónapja villámcsapás tett tönkre, teljesen ki kell cserélni. A speciális alkatrészekből álló időmérő elkészítését jövő év elejére tudta vállalni a feladattal megbízott cég.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben