A vallás érdekes, a fogyatékosság nem – átírná a népszámlálási törvényt a Fidesz

Létrehozás: 2010. május 19., 14:08 Legutolsó módosítás: 2010. május 19., 14:08

Módosítaná a Fidesz a tavaly decemberben elfogadott népszámlálási törvényt, a népszámlálási kérdőívet új kérdésekkel egészítené ki. A kedden benyújtott törvénymódosító javaslat szerint 2011-ben az emberek vallásáról és egészségi állapotáról is érdeklődnének a kérdezőbiztosok, a fogyatékosságra azonban nem kérdeznének rá. A párt szerint a módosításra azért van szükség, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel ezelőtt felvett adatokkal. Forrás: origo.hu

Mégis rákérdeznek az emberek vallására és az egészségi állapotára a 2011-es népszámláláson, ha elfogadják a Fidesz és a KDNP javaslatát, amely a népszámlálásról tavaly decemberben hozott  törvényt módosítaná. A népszámlálási törvényt korábban a köztársasági elnök is visszaküldte a parlamentnek megfontolásra, mert több kérdést is hiányolt a kérdőívről.

A Fidesz parlamenti honlapján olvasható módosító javaslata két paragrafust változtatna meg: ezek arról szólnak, hogy kiknek az adatait kell összeírni 2011-ben, pontosan milyen adatokra kell rákérdezni és mely adatokat nem kötelező megosztani a kérdezőbiztosokkal. A törvény indoklása szerint a változtatásra azért van szükség, hogy a 2011-es népszámlálás adatai összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel korábbi, 2001-es népszámlálás során felvett adatokkal.

A népszámlálási törvény tavaly decemberben komoly viták közepette született meg: Sólyom László köztársasági elnök már akkor kifogásolta, hogy nem a 10 évvel ezelőtti kérdéseket teszik fel újra, és kimaradnak a kérdőívből a vallásra, egészségi állapotra, fogyatékosságra és termékenységre vonatkozó kérdések (erről itt olvashat). A Sólyom által hiányolt témák közül a szocialista kormányzat a termékenységről és a fogyatékosságról szóló kérdést beemelte a törvénybe, a másik kettőt viszont nem (a decemberben elfogadott törvényről szóló cikkünket itt találja).

A kedden közzétett, Balog Zoltán (Fidesz), Semjén Zsolt és Szászfalvi László (KDNP) által jegyzett módosító javaslat több új kérdést is beemel a népszámlálási kérdőívbe, néhány eddig is szereplő témakört pedig részletesebben kibont. A vallásra és egészségi állapotra vonatkozó kérdések mellett a fideszes javaslat szerint jövőre rákérdeznének nem csak az iskolai végzettségre, de az emberek nyelvismeretére is. A törvényben szerepel, hogy rá kell kérdezni (főleg a gyerekek) iskolába járására, a közlekedésére és az utazására is, de az nem derül ki a szövegből, hogy ezekről pontosan mit kérdeznének.

A korábbi verzió csak az emberek családi állapotát tudakolta volna, az új rákérdezne emellett a „családi állásra" is, a foglalkozás és a munkáltató mellett pedig a munkahely és a megélhetési forrás is külön kérdésben szerepel majd. Megmarad a termékenységről szóló kérdés, az új kérdőív azonban már nem kíváncsi az emberek születési helyére, a háztartások és családok összetételére, valamint az emberek „gazdasági tevékenységére" sem. Szintén eltűnne a népszámlálási kérdőívből a korábban Sólyom László kérésére bekerülő kérdés az emberek esetleges fogyatékosságairól.

A fogyatékosok felméréséről a törvény külön paragrafusban rendelkezik, amely előírja, hogy a kormánynak „mintavételen alapuló" adatgyűjtési programot kell erre kidolgoznia. Miközben az általános népszámlálási kérdésekből a Fidesz-javaslat kiveszi a fogyatékosságra utaló kérdést, ezt a paragrafust a most benyújtott módosító javaslat is meghagyja. Ez azt jelenti, hogy a fogyatékosok valamilyen szintű felmérését a Fidesz is meg akarja kísérelni, de az általános népszámlálás kérdőív keretein kívül. A törvény szerint a fogyatékosokat felmérő adatgyűjtés mintavételének nagyságát, valamint a gyűjtendő adatok körét a kormány később rendeletben határozza majd meg.

Már a törvény előző verziója is kikötötte, hogy bár az adatszolgáltatás kötelező, egyes kérdéseket nem muszáj megválaszolni. A korábbi verzióban nem volt kötelező nyilatkozni az etnikai hovatartozásról, az anyanyelvről és a fogyatékosságról, az új törvénytervezet a nemzetiség és az anyanyelv mellett a vallásról, illetve egészségi állapotról szóló kérdéseket teszi választhatóvá.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben