A tíz legrémisztőbb tudományos kísérlet

Mi a legrémisztőbb és legnagyobb visszatetszést keltő kísérlet, amit a tudomány nevében hozhattak az elmúlt évtizedekben? Egyesek módszeres kegyetlenkedéseknek tartott állatkísérletekben látják a legnagyobb rosszat, mások az emberéletek tucatjait követelő vizsgálatokban, egy harmadik csoport pedig nem is a múltban, hanem a jövő technológiai fejlesztéseinek árnyoldalaitól tart: szerintük a Nagy Testvér abban a pillanatban nyomta le a demokráciát, amikor az első emberbe RFID-jeladót ültettek, ez ugyanis egyenes út ahhoz a jövőképhez, amelyben már mások gondolkodnak helyettünk. Az IO9 hírportál hasonló témájú cikkét alapul véve körbenéztünk - mik azok a kísérletek, amiket néha kétszer kell elolvasnunk, hogy egyszer ne higyjük el őket.

Kivégezhető egy elefánt 6600 volttal?

A huszadik századot Topsy, az amerikai Luna Park állatkert elefántja azzal nyitotta, hogy három év alatt három ápolóját taposta halálra. Az állatkert ahelyett, hogy az állatot felakasztotta volna, Thomas Alva Edison feltalálónak ajándékozta "tudományos célú felhasználásra". A fonográf és a szénszálas izzó feltalálója gyakorlatilag kivégezte az állatot, hogy a maga oldalára döntsön egy régóta tartó tudományos vitát. Edison és George Westinghouse ugyanis azon küzdöttek, hogy megszerezzék maguknak Amerika elektromos infrastruktúráját: Edison az egyenáram, Westinghouse pedig a váltóáram mellett kardoskodott. A Menlo Park varázslója riválisának áramával rendszeresen "sütött ki" kóbor állatokat - gyakorlatilag neki köszönhető az, hogy Westinghouse váltóáramát vezették be végül a villamosszékekbe.

Problémás ebek: vagy test nem volt, vagy fejből volt kettő

Erősen szemöldökrándító kísérleteket végzett két orosz tudós a huszadik században laboratóriumi kutyákkal: a nyitott szívműtétek elterjesztése miatt elhíresült Szergej Sz. Brjukonyenko például állatkísérleteihez egy autojektor névre keresztelt mesterséges szív-tüdő készüléket gyártott. Az ehhez csatlakoztatott levágott kutyafejek a harmincas évek második felében a híresztelések szerint életbenmaradtak és még enni és inni és képesek voltak - igaz, az elfogyasztott táplálék egyszerűen kicsorgott a nyelőcsőből. Hiába lelhető fel a neten videofelvétel is az egyik ilyen kísérletről, sokan ma is úgy vélik: csupán okosan előkészített orvostudományi hoaxról van szó.

Majdnem sikerült a kerberosz előállítása Vlamigyir Demikovnak - a szervátültetésben utazó tudós egy kutya fejét és mellső lábait ültette át egy másik kutya testére. Az így létrejött kétfejű állatok állítólag jól reagáltak környezetükre, jó étvágyuk volt és az ingerekre is reagáltak, igaz, az így létrehozott húsz (!) darab kétfejű kutya egyike sem élt többet egy hónapnál.

TGN1412: mégis van különbség állat és ember között

Sikeresen tesztelték állatokon 2007-ben a leukémia kezelésére kifejlesztett, TGN1412-nek elnevezett kísérleti gyógyszert: a német TeGenero gyógyszercég által kifejlesztett más autoimmun betegségeket is gyógyíthatott volna. Az ezt követő, hat emberi tesztalannyal végzett kísérlet volt az első olyan klinikai teszt, amely során embereken teszteltek kísérleti gyógyszereket, kimenetele azonban kifejezetten szerencsétlen volt: a résztvevők mindegyike többszörös szervelégtelenséggel került kórházba - írja a New Scientist - az egyik férfi feje óriásira dagadt, végtagjai ellilultak, a másik pedig úgy nézett ki, mint David Lynch elefántembere.

Általánosságban egy gyógyszert akkor tesztelhetünk biztonságosan embereken, ha nem halálos egyetlen laboratóriumi állat számára sem. Az emberi tesztalanyok azonban hiába kaptak ötszázszor gyengébb dózist, a gyógyszer a vártnál sokkal erősebb immunválaszt indított az emberi szervezetben. A TeGenero vizsgálatait követően azt állította, a legvalószínűbb az lehet, hogy a gyógyszer a szervezet összes aktiválható T-sejtjét beindította, a szervezet veleszületett ütőegységei pedig módszeresen lemészárolták az önkéntesek immunrendszerét.

Kísérletek - embereken

Az elmúlt években több olyan filmalkotás is megjelent (a Das Experiment ill. a Cube Zero csak a két legismertebb), amely a második világháború után végzett két legkritikusabb pszichológiai kísérletre reflektál. Philip Zimbardo 1971-ben végezte az ún. Stanfordi börtönkísérletet: 24 önkéntes diákja foglyok és fogvatartók szerepét játszotta el a Stanfordi egyetem pszichológia tanszékének alagsorában berendezett börtönben. Az eredmények túlléptek mindazon, amit eredetileg jósoltak: az őrök egyharmadából "igazán szadista" viselkedést mutatott, számos fogoly pedig jelentős érzelmi traumákon ment keresztül - közülük kettőt még a kísérlet elején el kellett távolítani az épületből. A kísérletet Zimbardo idő előtt, hat nap után leállította - a tervek szerint a kísérlet két hétig húzódott volna el. Zimbardo később azt írta egy jelentésben, amelyet az amerikai képviselőház jogügyi bizottsága számára írt, hogy az önkéntesek többsége valóban szerepe rabjává vált és nem volt képes különbséget tenni saját személye és a szerepjáték között. A kísérlet azt bizonyítja, hogy az adott szituáció, nem pedig a személyiségi adottságok határozzák meg az egyes emberek viselkedését.

Mindez visszaköthető az engedelmességet vizsgáló híres szociálpszichológiai vizsgálathoz, az 1961-62-ben végzett Milgram-kísérlethez. Ennek során Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa azt vizsgálta, engedelmeskednek-e az emberek az autoritásnak akkor, ha olyasmit kérnek tőlük, ami ellenkezik lelkiismeretükkel. Egy, a kísérletbe bevatott színésznek szópárokat "kellett megtanulnia" és ha azt elrontotta, a résztvevőknek a hibát egyre növekvő erősségű áramütéssel kellett büntetniük.

A színész csupán eljátszotta az áramütések hatását, a kísérlet elvégzése előtt pedig Milgram kollégái azt állították, csupán néhány szadista megy majd el a legnagyobb, 450 volttal jelölt áramütésig. Mégis - a legelső kísérletsorozatnál kiderült, az önkéntesek 65 százaléka volt hajlandó elmenni a legnagyobb áramütésig még akkor is, ha azt rossz érzéssel tette meg. A 150 voltos határt elérve a színész könyörögni kezdett, hogy hagyják abba, de Milgram hajthatatlan maradt, ugyanúgy, ahogyan a magukat egyre kellemetlenebbül érző diákok esetében is.

A Milgram-kísérlethez hasonlít a  szintén engedelmességet vizsgáló Hofling-kísérlet is. A hatvanas években Charles Hofling kórházi nővérekkel végzett egy kísérletet, amelynek során azt hitette el velük, hogy a kórházba, ahol dolgoznak, új főorvos érkezik. Az orvos első ügyelete során arra kérte meg a nővéreket: adják be egy betegnek egy gyógyszerből a megengedett dózis dupláját. Míg a nővérek 83 százaléka normális körülmények között nem volt hajlandó erre, az újszerű helyzetben 87 százalékuk beadta volna a betegeknek az egészségre mindenféleképpen káros injekciót.

Az idei Sundance fesztiválon bemutatott The Killing Room c. pszicho-thriller újra bedobta a köztudatba a popkultúrában időről időre felbukkanó MK-ULTRA projektet. A köztudatban az él, hogy a CIA az ötvenes évektől kezdve vagy negyed évszázadon át kutatta a viselkedésmódosítás, vallatás és az agykontroll különféle technikáit, sokszor különböző tudatmódosítókkal kombinálva ezeket - a Wikipedia olyan forrásokra hivatkozik, amelyek szerint a projektben 44 amerikai kollégium vagy egyetem, 15 vegyi cég vagy gyógyszergyár, 12 kórház vagy klinika, illetve 3 börtön volt érintett. Míg 1973-ban az ezzel kapcsolatos összes iratot megsemmisítették, 1977-ben az ex-CIA veterán Victor Marchetti azt nyilatkozta több interjúban is, hogy a projekt még nagyobb titokban, de ugyanúgy folyik tovább. Egy állítólagos 1955-es keltezésű dokumentum tizenhét különféle vizsgált vegyülettípust sorol fel, amely jól ábrázolja a projekt nagyságát: a szerekkel szellemi és fizikai képességet lehet maximálisan lerontani (amellyel így, állítja a szöveg, egyes közszereplők lejárathatóak), súlyos betegségek tüneteit lehet szimulálni, az agymosással szembeni ellenállóképességet lehet fokozni, egy másik személy iránt érzett függést lehet kialakítani, illetve fokozni vagy egyes érzékszerveket lehet időlegesen legyengíteni vagy eltorzítani.

Az egyik leghosszabb emberi kísérlet az 1932 és 1972 között zajló Tuskegee-féle szifilisz-kísérlet volt, amely mögött az amerikai Közegészségügyi Szolgálat állt. Az etikai, orvosi és emberi alapelveket teljesen félrevető kísérletben az Alabama állambeli Tuskegee környékén 399 afrikai származású munkástól tagadták meg a szifilisz elleni terápiát, hogy a betegség hosszútávú hatását vizsgálhassák, még úgy is, hogy az 1947-től penicillinnel sikeresen kezelhetővé vált. A kísérleti alanyokkal nem közölték, hogy miért vizsgálják őket, csak azt mondták nekik, hogy "rossz vérük" miatt kezelik őket, ezért cserébe pedig élelmet és ingyenes orvosi ellátást kaptak. A kísérlet végére csupán 74-en maradtak életben, időközben pedig 19-en jöttek a világra veleszületett szifilisszel.