A szabadság érzése mámorító

Létrehozás: 2009. július 06., 13:10 Legutolsó módosítás: 2009. július 06., 13:11

Sopron - Közösen emlékezik a magyar, a bajor és az osztrák evangélikus egyház a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulójára. A pénteken kezdődő háromnapos program keretében filmvetítésre, pódiumbeszélgetésre és istentiszteletre várják az érdeklődőket. Forrás: kisalfold.hu / Gülch Csaba

A szabadság érzése mámorító

Fotó: Bolla Zsuzsanna

A szimpózium ötlete a Magyarországi, a Bajor, az Osztrák Evangélikus Egyház, valamint az Európai Protestáns Egyházak Közössége vezetőinek konzultációján fogalmazódott meg. A határnyitás, a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulójáról való közös emlékezésen a résztvevők, az érdeklődők többek között arra keresnek választ, hogy mi történt az elmúlt évtizedek alatt, milyen reményekkel indult az evangélikus egyház a rendszerváltást követő úton, mennyiben váltak be az 1989-ben ébredt remények.

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke elmondta: bár nem az egyház kezdeményezte a határ megnyitását, azért ünnepli mégis a húsz évvel ezelőtt történteket, mert ˝az egyház népe is átélte mindazt, amit mindenki más ’89 előtt, csak még sokkal nehezebb volt hitüket megélni, mint azoknak, akik csupán a mindennapi diktatúrát voltak kénytelenek elviselni. A szabadság érzése mámorító volt, így vallott egyik ma már nyugdíjas lelkészünk, aki ’89-ben szinte nem is hitte elsőre, hogy valóban megtörténhet a rendszerváltás. S mindez a vasfüggöny lebontásával kezdődött, és azzal, hogy a magyarok a nyugati határon át kiengedték a keletnémet turistákat. Az egyház nem játszott vezető szerepet a rendszerváltás során, de átmentette az értékeket és a hitet. Ezért ünnepeljük meg mi is az eseményt, mely visszavonhatatlanul hirdette a kommunizmus összeomlását.˝

A háromnapos rendezvény ma este 8 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik a közgazdasági egyetem aulájában, ahol a köszöntők után levetítik Kárpáti György soproni orvos filmjét a Páneurópai Piknikről, és egy önéletrajzi ihletésű rövidfilmet, amely után a rendező emlékezni fog a hajdani eseményekre. A beszélgetést Fabiny Tamás püspök vezeti. Szombaton délelőtt 10 órától pódiumbeszélgetést hallgathatnak a résztvevők a Liszt Ferenc konferencia-központban, korabeli filmrészletekkel, zenei betétekkel. A beszélgetésen Németh Miklós volt miniszterelnök, Balog Zoltán képviselő, aki akkoriban a keletnémet turisták között szolgált lelkipásztorként, Oplatka András történész, újságíró, akinek könyve a határnyitás történelmi körülményeiről tavaly jelent meg magyarul, idén németül, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, Hannelore Reiner, az Osztrák Evangélikus Egyház főtanácsosa és szemtanúk vesznek részt.

A közös emlékező rendezvény vasárnap délelőtt 10-kor ünnepi istentisztelettel zárul, amelyen Johannes Friedrich bajor püspök prédikál. A liturgiában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Michael Bünker osztrák evangélikus püspök és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke közösen szolgál.

A háromnapos rendezvényre minden olyan érdeklődőt várnak a szervezők, aki szeretné megismerni, ˝miként tekint önmagára az elmúlt húsz év fényében az egyház˝, illetve szeretné meghallgatni a határnyitásról szemtanúk emlékezését. Az eseményeket a magyar, az osztrák és a német tévéadók is közvetítik.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben