A populáris kabbala – Megváltás és piros karkötő

Létrehozás: 2009. október 13., 12:10 Legutolsó módosítás: 2009. október 13., 12:12

Különös kultúrtörténeti kalandtúrán vehet részt, aki végig kívánja követni, hogyan jutott el a zsidó misztika nagy valószínűséggel 1200 körül kezdődő útján az ekkor még ismeretlen kontinens távoli, nyugati partjaira, Hollywoodba, hogy a popularizált kvázikabbala úgy terjedjen szét a világban, hogy régmúlt századokbéli „szülőatyái” se ismerjenek rá. Forrás: Magyar Narancs, Vári György

Mióta a populáris kabbalamozgalom megindult hódító útján Hollywood sztárjai között, a tömegmédiát elöntő zöldségekből óvatosan csemegézve is el lehetne tartani, akár egyéb téma híján is, lapunk Szüret rovatát. A magyar sajtó munkatársai ebben a termelésben is élen járnak. Csak néhányat hintek a tisztelt olvasó elé, kedvcsinálónak. Egy helyen például azt olvashatjuk, hogy "a kabbala népszerűségét annak köszönheti, hogy képes rámutatni zakatoló világunk mögötti valós vagy valótlan tartalmaira" (http://magazin.zassa.hu/index.php/magazin/cikk/84/Kabbala). Egy angol nyelvű ismertetés szerint a populáris kabbala az ortodox zsidóság és a pozitív gondolkodás sajátos keveréke, holott látni fogjuk, hogy ha valamihez, akkor az ortodox zsidósághoz semmi köze nincsen, egyáltalán, a kabbala keletkezése messze megelőzi a különböző modern vallási irányzatok, így az ortodoxia kialakulását is. „A kabbala a zsidó vallás egyik oldalhajtása, de azt a misztikus irányvonalát, amelyhez a hírességek közül is sokan csatlakoztak, az eredeti kabbalavallás központjában csupán felszínes pénzcsinálásnak tartják és kultusznak nevezik” – írja a sztárkabbalisták kapcsán a Velvet. A tudósítás, fájdalom, homályban hagyja, hol található ez a titokzatos, abszolút hiteles központ, amelyik kiátkozta Madonnáékat, és vajon micsoda lehet „az eredeti kabbalavallás", aminek e stílusosan misztikus hely a központja. A Slágerbulvárról pedig megtudhatjuk, hogy a híres popénekesnőt úgy megfogta az ősi tan, hogy még „be is keresztelkedett" zsidónak, Esther néven. Az ősi világban azt jelentette a kabbala, hogy hagyomány, tudósít komoly képpel a sopron.info, ámbátor ma is azt jelenti. Végül az adu ász, az interno.hu-ról: „A Kabbala az ősi Atlantiszról ered, a zsidók örökítették tovább. Alighanem ott lehet most is a központ, ahonnan tiltakoztak Madonna ellen. Legalábbis gyanús, hogy Atlantiszról azóta sem érkezett cáfolat."

Spirituális tudomány
Ahhoz, hogy valamilyen ösvényt vágjunk a káoszban, tisztáznunk kell a furcsaságok különböző forrásait és rétegeit. Magának a zsidó misztikának kabbala nevű irányzata (voltak előtte más misztikus irányzatok is) önszemléletében természetesen eltér a kabbala tudományos vizsgálatának kabbalaszemléletétől, például saját életkora tekintetében. Egyes elképzelések szerint Isten nyilatkoztatta ki Ádámnak a szóban forgó tudást. A hagyomány úgy tudja, hogy a legismertebb, „legsikeresebb" kabbalista könyvet, a Zohárt, egy Simon bár Jocháj nevű, II. században élt rabbi írta, míg a vallástörténet a már említett XIII. századba helyezi. Aztán komoly különbségek vannak a tradicionális kabbala és populáris értelmezései között. Még továbbá komoly különbségek vannak az újságírók számára még mindig nem elég populáris kabbala és a róla szóló tudósítások közt is.
A populáris kabbala történetének legkezdetén egy Yehuda Ashlag (1885-1954) nevű lengyel zsidó áll. Ashlag életében periferikus figura volt. Szociális és misztikus kérdéseket gyúrt egybe. Az ultraortodoxiának, ahová tartozott, túlzottan radikálisnak bizonyult, a zsidó misztikatörténet tudományos kutatásának megteremtője, Gershom Scholem (1897-1982) pedig lényegileg történetietlennek tekintette a Zohár és a XVI. századi cfáti kabbalista Jichák Lúria Askenázi (1534-1572) tanainak közös lényegét kereső erőfeszítését. A két szöveg ugyanis, érvelése szerint, a zsidó történelem két teljesen különböző pontján, egészen eltérő szituációkra reagált, noha a Zohár Lúria gondolkodásának is a fókuszában volt. Ashlagra tehát, más-más okból ugyan, de nagyjából senki sem volt kíváncsi, tanai csak fiai és sógora, Yehuda Brandwein sokáig meglehetősen sikertelen népszerűsítő erőfeszítései miatt nem tűntek el teljesen. Madonna, Mick Jagger és a többiek "misszionáriusa", Philip Berg Brandwein tanítványa volt, erre hivatkozva vezeti vissza, legitimációs célokkal, Ashlagig iskoláját. Ashlag a kabbala belső, voltaképpeni jelentését akarta feltárni, megfejteni az "üzenetét", mert szerinte a kabbala "lefordítható" olyan gyakorlati tudásra, ami nemcsak a zsidókhoz, de az egyetemes emberiséghez szól, ahogy ő mondja, egyfajta „spirituális tudomány". Az emberiség megjavításának módja érthető meg belőle. A már emlegetett Lúria messianista mítoszát fordítja le szociális terminusokra. Lúria elképzelése szerint Isten "azt a helyet létrehozandó, ahol a [...] teremtés végbemehet, kihúzódott önmaga egy pontjáról [...] Az így keletkezett üres térben [...] formálódott az Eredeti Ember, aki [...] az ebbe a semmibe beáramló Isteni Fény életét élte [...] A katasztrófa akkor következett be, amikor a fényfolyamokat felfogni hivatott 'hét edény' széttört. A világ [...] logikai szerkezetét jelképező edények [...] egy ponton túl nem bírták befogadni [...] a beléjük áramló fénytömeget [...] Az isteni élet fénysugarai fénycserepekké zúzódva hullnak alá, hogy reménytelenül keveredjenek össze a törött edények áthatolhatatlan törmelékeivel". A megváltást az ily módon "minden létezőben szétszórtan jelen levő isteni szikrák tikkunja: összegyűjtése és 'felemelése'" hozza el (Tatár György vallásfilozófus egy tanulmánybéli összefoglalása). A tikkun, a felemelés módja eredetileg a zsidók számára előírt vallási parancsolatok betartása volt. Ashlag értelmezése szerint azonban mást jelent. Az embereknek meg kell szabadulniuk önző egójuktól, a kabbala tanításának segítségével belső átalakuláson kell keresztülmenniük az egoizmusból az altruizmusba, ez hozza el a Messiást. Szerinte az "edények" voltaképpen az önző emberi vágyak voltak, hiszen az isteni szeretet nem juthat el hozzánk, ha nem vágyunk rá. Ugyanakkor az emberek vágya arra, hogy kapjanak, ellentétes az Istenével, aki adni kíván, ezért a Teremtő és teremtménye eltávolodnak egymástól, az edények nem bírják el a fényt, széttörnek. Ezen az állapoton csak úgy lehet segíteni, ha a kabbalát tanulmányozzuk, mert tiszta fény árad belőle ránk, ami átformál bennünket. Továbbá ha olyan közösségeket hozunk létre, melyekben kölcsönös szeretet és szociális igazságosság uralkodik. Úgy véli, hogy a zsidók, akiket Isten kiválasztott, abban az államban, amelynek megalakításán épp dolgoznak, megteremthetnék az első ilyen kabbalisztikus szocialista modelltársadalmat, a megváltás kezdeteként, erről a későbbi Izrael területére települve megkísérli meggyőzni Ben Guriont. Racionalizáló megközelítése ellenére úgy érzi, küldetése során lelke egyesült Lúria lelkével, hogy megalkothassa kora kabbaláját, mert a megváltás alternatívája a világkatasztrófa. Izrael állam megalakítása és az, hogy az ő művében feltárult a Tan, bizonyítja szerinte, hogy elközelegtek a végidők. (Ashlag életútjának és tevékenységének összefoglalásához Micha Odenheimer Haarec-beli cikkét használtam fel - V. Gy.)
A legnépszerűbb kabbalaiskolát fenntartó Berg-dinasztia az ő követőjének vallja magát, az ő soraikat erősíti vagy erősítette Madonnán és Jaggeren kívül Britney Spears, Zac Efron, Diane Keaton, Demi Moore, Paris Hilton, Naomi Campbell, Lindsay Lohan, David és Victoria Beckham, Ashton Kutcher. Itt-ott Liz Taylort is emlegetik. Rav Philip Berg, a dinasztia feje, mielőtt a misztikával jegyezte el magát, biztosítási ügynök volt, aztán elhagyta gyermekeit, feleségét és szakmáját, viszont megtalálta a Fényt. Jelenlegi neje, aki maga is beszállt a boltba, szerzette például az alighanem az Örökkévaló sminkelési szokásainak teológiáján meditáló, immár magyarul is hozzáférhető munkát, melynek címe: Isten is visel rúzst. Szorgalmas szerző még fiuk, Yehuda Berg is, szintén sok könyvét forgathatja, aki Arany és Vörösmarty nyelvén kíván megvilágosodni. Yehudát különben egy két évvel ezelőtti összeállítás az Egyesült Államok negyedik legbefolyásosabb rabbijaként tartotta számon. Központjaik jelen vannak az Egyesült Államokban (nem utolsósorban Hollywood közelében), Dél-Amerikában, Európában, Izraelben, híveik száma - állításaik szerint - milliós nagyságrendű. A kabbalát egységes képződményként kezelik, őket még kevésbé érdeklik századok és kontinensek, mint Ashlagot.

Mágikus termék
Bergék univerzalisták, nem zsidókat, nőket is tanítanak, a kabbalát ők is ősi, minden tételes vallást megelőző tudásnak tekintik. Ezt az elképzelést a reneszánsz gondolkodók, elsősorban Pico della Mirandola (1463-1494) hozták be a kabbala európai karrierjébe. Pico szerint "a kabbala az emberiség titkos ősi hagyományának egyik formája, vagy az Ádámnak adott ősi kinyilatkoztatás, amely most a kereszténység rejtett előrejelzéseként lett tálalva" - írja Scholem. Philip Berg ennek szellemében néha hajlamos a "Szent Grálnak" hívni a Zohárt. A reneszánsz tudósainak érdeklődése nem kis részben "a kabbala mágikus elemei iránt" nyilvánult meg, ebben bízvást tekinthetőek Bergék Pico közvetett örökösének, Ashlag marhaságnak tartotta az ilyesmit. A híres piros karkötő, amely mintegy a csoporthoz tartozás jelzésévé vált Hollywoodban, eredetileg szemmel veréstől védő amulett. Ilyen termék még a komoly botrányokat okozó szent forrásvíz (azt rebesgették, gyógyítja a rákot), továbbá az az elgondolás, hogy a Zohár puszta közelsége, érintése olvasás nélkül is segít.
Az ilyen mágikus termékek piacra dobása Bergék anyagi körülményein mindenesetre bizonyosan sokat segített. A kabbala szerintük eszköz életünk jobbá tételére, nem ellentétes egyetlen vallási meggyőződéssel sem. Jól ismert klisék, divatos jelszavak alkotják a beavatatlan számára is hozzáférhető tanításukat: a benned lévő reaktív erők, negatív energiák legyőzése, a pozitív gondolkodás, az ego visszaszorítása kinyitja számodra a kaput a felsőbb világok és a teljes boldogság, sikeresség felé. Ha valami rossz történik veled, "az esély, hogy eltávolíts egy belső akadályt, ami közéd és a határtalan boldogság közé áll, ami a Te valódi sorsod". Ebből kiindulva, következetes korlátoltsággal már nem nehéz eljutni addig a tézisig, hogy a holokausztot lényegében maguknak köszönhetik a zsidók, mivel negativitásuk elzárta előlük a kabbala igazságát. Ezt Eitan Yardeni, a központ egyik oktatója mondta egy alkalommal. A dinasztia feje szerint az antiszemitizmus általában arra vezethető vissza, hogy a zsidó vallási elit nem osztotta meg a Zohár titkait az emberiséggel. Ezt a hibát kívánják ők jóvátenni. Egyes pletykák szerint egyébként Yardeni írta valójában Yehuda Berg könyveit is, továbbá - és ez már ijesztőbb - Madonna kabbalától inspirált meséit. A történeti tudományok ugyan hidegen hagyják őket mély hitükben, de a kemény és komoly természettudományokat szeretik citálni, mint igazságuk alátámasztóit. Analógiákat találnak a kabbalista tanok és a modern fizika, csillagászat, biológia jól népszerűsített elméletei között, mondván, a kabbala mindezen felfedezéseknek mindig is tudatában volt.
Az interneten keringő, ellenőrizhetetlen történetek arról regélnek, hogy a híveket Bergék elszakítják a családjuktól, a befolyásos, ismert és gazdag emberek befolyását és pénzét kihasználják stb. Ugyanakkor Malawi megsegítésére irányuló emberbaráti ténykedésükről is beszámol a honlap. Innen származik Madonna és Guy Ritchie egykor közösen örökbe fogadott gyermeke, tudható, hogy a kezdeményezés nagyrészben Madonna projektje.

Ez a divat
A populáris kabbala másik ága Michael Laitman orosz származású zsidó, egykori természettudós központja (Bnei Baruch) nem büszkélkedhet ekkora sikerekkel, viszont vigasztalhatja magát a tudattal, hogy hűségesebb Ashlag szelleméhez - bár a tradicionális zsidóság mindkét mozgalmat élesen elutasítja. Laitmanék Bergéket szemfényvesztőnek tartják, megvetik őket a mágikus tárgyak árusításáért és azért, hogy pénzért tanítanak. Ez szerintük igencsak ellentétes a tanítás lényegével, az altruizmussal, a mágia külső védelme pedig azt a tévképzetet hiteti el, hogy megúszható a belső átalakulás, amiről persze Bergék is szoktak beszélni. Honlapjuk magyarul is hozzáférhető (http://www.kabbalah.info/hung/).
Ashlag magyar híve Kozma György, a Zsidó Egyetem oktatója és doktorandusza, kántorjelölt, író, az egykori magyar underground szcéna jellegzetes figurája. A Szigeten idén Ashlag rabbi dallamait énekelte. Kozma számára a kabbala terapikus módszer, doktori munkájában Ashlag elgondolásait a pszichoanalízissel akarta ötvözni, végül azonban idevágó gondolatait regény formájában adja majd közre. Sejtése szerint Ashlag kabbalájával rokon kezdeményezések a magyar szellemtörténetben is fellelhetőek, elsősorban Tábor Béla mély és némiképp szintén szinkretista hajlamú vallásfilozófiájában, és ezek Gémes János (Dixi) és Szerb Antal fogadott fia, Szerb János költő, esszéista gondolkodásában éltek tovább. A populárkabbalát természetesen elutasító rabbiképzőn csak kedvtelésből, ingyenes speciális kollégiumokon oktatta Ashlagot és követőit, a kortárs messianizmus egyik válfajaként, de néha (ünnepeken) Dixi fiának, Dávidnak a galériájában, a Práter utcában tart kabbalatémákról performanszokat. Bár hasznosnak és fontosnak tartja a populáris kabbalát, örül terjedésének, laza kapcsolatban van némely híveikkel, de nem tartozik közéjük. Kozma szerint arra is jó a kabbalamozgalom növekvő népszerűsége, hogy oldja a zsidóellenes előítéleteket, azzal is, hogy a kabbala tanait eltávolítja a zsidóságtól, univerzalizálja.
Tatár György vallásfilozófus megemlíti, hogy Scholem is beszél krízisről és megújításról a kabbala kapcsán, úgy véli, hogy a középkori zsidó filozófusok és a kabbalisták ugyanarra a kérdésre keresték a választ: hogyan lehetne hitüket és a hagyomány által megszentelt életmódjukat kapcsolatba hozni egyúttal a tudásigényükkel is. A kabbala mélyebb választ tudott adni a filozófiánál, mert nem egy külső filozófiai tudásra akarta lefordítani a judaizmus szellemiségét, hanem "magát a zsidó vallási szellemet termékenyíti meg" Scholem szerint. Mintha azt mondaná, hogy a voltaképpeni zsidó filozófia a kabbala. A vallásbölcselő véleménye szerint a mai, zsidóságon belüli, pláne kívüli kabbalista érdeklődés ehhez képest inkább divatjelenségnek látszik, nélkülözi a középkoriak roppant szövegismeretét, tudását, utóbbiba beleértve kifejezett filozófiai tudásukat is. A klasszikus kabbala a hívő tudás megvalósítására törekedett. A mai divatkabbalának sikerült megvalósítania a sem hit, sem tudás állapotát.
Kamarás István vallásszociológus szerint Bergék sikereinek titka abban is kereshető, hogy a mágikus tárgyak vonzása egyetemes jelenség, vagyis messzemenően nem szorítkozik a népi vallásosságra, jelen volt és van a városi és polgári világban is,még a racionális karakterű protestantizmusból sem tűnt el. Az utóbbi évtizedekben mindenütt felerősödött részben párhuzamosan azzal a spirituális reneszánsszal, mely nemcsak a New Age jellegű kvázivallásokra, hanem a hagyományos vallásokra és az új (például pünkösdi) vallási mozgalmakra is kiterjed. Igaz, inkább a valláspótlék egyfajta megjelenési formája, de a komolyan vallásos emberek is foglalkoznak horoszkóppal, és sokan közülük hordanak magukkal kabalafétiseket.
B. Gáspár Judit pszichoanalitikus szerint ez az attraktivitás is azzal a vággyal függ össze, hogy mindenhatóak legyünk, hogy kontrollálni tudjuk a transzcendenciát. Noha a tanítás az ego visszaszorításáról tűnik szólni, azt ígéri, hogy ha ezt megoldod, utána minden vágyad teljesül, gazdag leszel, boldog és sikeres, minden kérdésre választ kapsz, és még a haláltól sem kell félned. Minden jól eladható kultúrkritikus máz ellenére itt lényegében az uralomról, a hatékonyságról szóló regresszív vágyálmok munkálnak, a sztárok félnek attól, amit már nem adatott meg birtokba venniük, ami fölött senki nem uralkodhat. A mágikus eszközök kultusza még világosabbá teszi ezt. Ez az igény a piac logikáját kiterjeszti a transzcendenciára is, mintha a halhatatlanságba be lehetne fektetni. Ez, a felsőbb hatalmak befolyásolására tett kísérlet lényegében egyfajta neopogányság.
A Berg család könyvei megkezdték hódító útjukat itthon, Laitman blogja pedig magyarul is mindennap frissül, érkezik lassan keletre a fény. Mindenesetre csak idő kérdése, hogy a kelet-közép-európai régiónak is megnyíljon az első kabbalaiskolája, talán éppen nálunk.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

meglátás

Elküldte Vas Judit idő 2010. szeptember 18., 12:05
Szerintem a célja ugyanaz mint más vallásoknak, hogy legyünk jobb emberek. Egy kicsit elfogultnak találom a cikket itt ott. Én nem találtam benne ígéreteket, inkább tanácsokat. Jó gondolatokat ültet el az emberben, ugyanakkor nem tagadja meg a többi egyházat, vallást. Konfirmálásom előtt ugyanúgy belemerültem a hittanba a tanításokba és bizonyos formalitásoktól eltekintve a mély tartalmát megegyezőnek tartom a kabbala tanításaival.