A peszah és a húsvét – Beszélgetés Donáth Lászlóval

STOP: Harminc éve lelkész, ha jól tudom, több évtizede foglalkozik judaisztikával is, hogy látja a peszach és a húsvét összekapcsolódását?

Donáth László: Két kérdés izgat igazán, az egyik: mi a köze a mai széder ünnepnek az egykorihoz, és mi a köze a nagycsütörtök esti utolsó vacsorának, az akkori esztendő széder ünnepéhez. A másik fontos kérdés számomra, mi köze az egykori nagycsütörtöki úrvacsorának a kétezer évvel későbbi, tehát a mai konkrét úrvacsorai és eucharisztikus ünnephez. Ha erre választ kapunk, az egyben a feltett kérdésre is válasz, hogy létezik - e olyan, az intellektuális és begyakorló funkciókon túl, ami ezen az Ön által a felvezetésben nagyon pontosan megfogalmazott, a tavaszban és a szabadságban összefoglalt kettős, egy gyökerű ünnephalmazt a zsidóság - kereszténység számára egyértelművé teszi

A széder szó maga is rendet jelent, tegyünk rendet mi is!

A széder a peszah első napja, az Egyiptomból való átvonulás, kivonulás, kiszabadulás emlékünnepe, amelyet értelemszerűen, már csak azt követően ünnepelt a zsidóság, hogy hont foglalt. Ma már tudjuk, hogy még korábbi az ünnep, hiszen igazából az, ahogyan a Jézus korabeli zsidóság ünnepelte peszahot, az a Babiloni fogság utáni rítushoz tartozik. Az biztos, hogy az az ötszáz év, ami a fogság és Jézus születése között eltelik, erős hagyományt hozott létre. Ennek a rendnek Jézus nem vetett véget, Jézus benne maradt a zsidóságban. Jézus utolsó vacsorája, széder vacsora volt. Az első század végi, második század eleji őskeresztény közösség és az akkor élő zsidóság konfliktusa alakította át azt, ami a legerősebb kapcsolatot jelenti a kettő között. Jézus halálát követően két dátum nagyon fontos: hetven, amikor Titusz a jeruzsálemi szentélyt lerombolta, és ezzel véget vetett a klasszikus peszach ünnepnek, hiszen ezen az ünnepen egy tökéletes, fiatal hím bárányt kell áldozni, aminek pontos áldozati rendje van, hogy hol és hogyan kell bemutatni. A másik dátum: százharmincöt, amikor a Barchohba felkelés azt jelenti, hogy megszűnik Izrael nemzeti léte is. Ez a két fontos dátum, ami után klasszikus peszach ünnepről a zsidóság nem beszélhet.

Hogy kell akkor a másik megközelítést, az úrvacsorát értelmeznünk?

Az úrvacsora más történet, tekintettel arra, hogy Jézus utolsó vacsorája biztos, hogy széder vacsora volt. Ezzel ellentétben már az első század őskeresztény közösségében ünnepelt eucharisztika eltért a kor széder estjeitől, vagy peszachi vacsoráitól. Az elmúlt kétezer évben, ahány felekezet, annyiképpen ünnepli ezt a bizonyos vacsorát. Magyarul, a zsidó - keresztény egység legfontosabb, dramatikus pillanata, és cselekménye, elválasztóvá lett a kereszténységen belül a különféle felekezetek között is. Más a római katolikus, és más az ortodox, más az evangélikus, és más a református, és így tovább. Az egység és a különbözőség egyszerre foglaltatik össze ebben az ünnepben. Igazán izgalmas szerepe ezen az ünnepen a bornak van. Az első kehelybe négyszer kell töltenie a házigazdának, és azt négyszer kiinnia, a második kehely - Elijahu serlege - érintetlen marad, ha Elijahu eljön, az övé. A zsidóság messiásvárásának a centrális ünnepe peszach, és ez azt is jelenti, hogy azzal fejeződik be a liturgia, hogy: "Jövőre Jeruzsálemben". Így várják azt az esztendőt, amikor mindenki, akinek ez az ünnep fontos, Jeruzsálemben lesz, mert a Messiás odagyűjti a szétszóródott népet, és helyreállítja a Szentélyt, a templomot, a várost. A kétezer - ha tetszik, a kétezer ötszáz - éves diaszpórában való létet követően, akkor fejeződik be a történelmi idő, messiási idő kezdődik, azaz, a teljes megváltás és béke időszaka.

A keresztények mit várnak a húsvéttól?

Az eucharisztiát mindaddig ünnepelnie kell a keresztény közösségnek, - Jézus halálát és feltámadását hirdetve - ameddig vissza nem tér. Ha visszatért, minden térd meghajlik őelőtte, és ő helyre fogja állítani azt a mennyei királyságot, amelyben békesség, igazságosság, jólét honol, megvalósul a messiási korszak. Mindkét vallás, mindkét kultúra számára ugyanaz az extrapolát, a jövőből vetített és onnan visszavételezett várakozás kapcsolódik az ünnephez, amely mindig tavasszal van, kétezer ötszáz, vagy kétezer éve. A kellékek is fontosak, nem véletlenül ugyanazok, a kovásztalan kenyér, a macesz - magyarul: ostya - amely hirtelen kisült, élesztőt nem látott tészta. A bor, ugyanúgy a legfontosabb kelléke, nem csak a peszach ünnepnek, illetve a széder estének, és nem csak az úrvacsorának, hanem a bor a messiási jövendölések legfontosabb eleme. A két tavasz - ünnep lényege a termékenység, az élet, az új lét, a feltámadás és a tavasz. Mindez abból származik, hogy az időbe rekesztettsége az emberi létnek legföljebb hetven - nyolcvan esztendő. Ahogy a kilencvenedik zsoltár fogalmaz - a gondolkodó ember számára, aki időben lépni tud előre, hátra felé ,aki magára veszi annak a felelősségét, hogy valamiért a földön van, annak a jele, hogy bár élete véges, mégsem hiábavaló. A feltámadás nem más, mint az időbe rekesztett ember "nem" - je önnön biológiai, fiziológiai hiábavalóság-látszatára. Az ember léte akkor sem értelmetlen, ha meghal, sőt a halál, az az időbeli határ, amit nem Ő támaszt saját maga számára, de elfogadja azt. Ábrahám és Sára testének feltámadása - az Úr gyermeket ígér Ábrahámnak és Sárának annak ellenére, hogy testük már nem alkalmas erre. Mégis csoda történik, és megszületik Izsák. Ez a történés, előképe Jézus teste feltámadásának. Mindkettő szimbolikus, Ábrahámból és Sárából Izrael lesz, Jézus teste feltámadásából, pedig az egyház.