A pedagógusokat senki sem kérdezte meg

Létrehozás: 2010. május 21., 08:31 Legutolsó módosítás: 2010. május 21., 08:33

Budapest – A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aggályosnak tartja, hogy a KDNP megváltoztatná az önkormányzati iskolák egyházi fenntartásba adásának jelenlegi szabályozását – közölte az érdekvédelmi szervezet. Forrás: MTI

A szakszervezet azt kifogásolja, hogy azt átadást úgy módosítanák, hogy eltörölnék azt az ötéves moratóriumot, amely alatt jelenleg az átadó önkormányzatoknak kell állnia az egyházi iskoláknak járó alapnormatívát kiegészítő támogatást.

Az erről szóló javaslatot Semjén Zsolt és Szászfalvi László kereszténydemokrata politikusok hétfőn terjesztették be, szándékuk szerint az egyházi iskolák hátrányos különböztetését megszüntetendő. A javaslat indoklásában az szerepel, hogy a január 1-jétől élő szabályozás alkalmatlan a 2008-as egyházi közoktatás finanszírozását vizsgáló ÁSZ-jelentésben foglaltak végrehajtására és értelmetlenné teszi az arra hajlandóságot mutató önkormányzatok számára az egyházi fenntartású intézmények támogatását, hiszen ezek a támogatási összegek az egyházi kiegészítő támogatásból levonhatók.

Az érdekvédelmi szervezet közleményében arra hivatkozik, hogy Magyarországon az egyházi iskolák százszázalékosan a központi költségvetésből kapják a támogatást, és ha egy önkormányzat úgy dönt, hogy átadja iskoláját valamelyik egyháznak, további öt évig még neki kell fizetnie az alapnormatívát kiegészítő támogatást. Ez zárja ki, hogy a helyhatóságok anyagi motiváció miatt próbáljanak megszabadulni az alapfokú közoktatási intézmények fenntartásától, mint kötelezően ellátandó feladatuktól – fejtegetik.

A vatikáni megállapodás azért született, hogy Magyarországon érvényesüljön a lelkiismereti és vallásszabadság, s ennek megfelelően a szülő maga dönthesse el, hogy állami, egyházi, vagy egyéb fenntartású intézménybe járatja-e gyermekét – írták.

A szakszervezet szerint a KDNP által benyújtott közoktatási törvénymódosítás az önkormányzatokat arra ösztönzi, hogy közoktatási intézményeiket egyházi fenntartásba adják. Ezzel azonban egyrészt épp a szülő és a diák döntési szabadsága veszne el, s a szülők és a diákok alkotmányos alapjoga korlátozódna illetve sérülne. Azt is kiolvasták a javaslatból, hogy az egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatott pedagógusok elveszítik a közalkalmazotti jogviszonyukat, az ehhez kapcsolódó foglakoztatási jogbiztonságot, valamint a világnézeti semlegességhez való jogukat.
A Pedagógusok Szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem élhetett véleményezési jogával, mert az indítvány benyújtása előtt nem történt a törvényben előírtaknak megfelelően egyeztetés – zárták közleményüket.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben