A pápa magányossága

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2009. március 20., 09:02 Legutolsó módosítás: 2009. március 20., 09:03

A pápának nemzetközi médiasztárrá kell válnia, ha hatni akar a világra, és egyben uralni akarja az egyházon belül egymásnak feszülő erőket. Erre hívja fel a figyelmet a Williamson-ügyben megfogalmazott önkritikája. Forrás: Metazin / NOL

„XVI. Benedeknek a világ katolikus püspökeihez intézett levele távolról sem csupán azt árulja el, mennyire bántja a pápát, hogy az övéi részéről érték támadások és sértő célzások. Sokkal többről van szó. A pápa döbbent és csalódott szavai arra világítanak rá, mekkora nehézségek támadtak a világegyház vezetésében” – írja Ernesto Galli Della Loggia politológus a milánói Corriere della Serában.

Mint a Metazin is beszámolt róla, a Vatikán többször is magyarázkodásra kényszerült, miután Benedek pápa feloldotta négy engedetlen, ókonzervatív püspök kiközösítését. A Szentszék balszerencséjére egyikükkel, Williamson püspökkel éppen a határozat kihirdetése előtti napokban sugárzott interjút egy svéd tévéállomás, és ebben Williamson azt fejtegette, hogy a nácik nem hatmillió zsidót öltek meg, „csak” kétszázezret, továbbá hogy a gázkamrák története puszta legenda. A Vatikán lapja nyomban közölte, hogy a Szentszék elutasítja a holokauszttagadást. Később a Szentszék hivatalos közleményben szólította fel a négy püspököt a II. Vatikáni Zsinat tanításainak (például a más felekezetek iránti megbecsülés igényének) elfogadására, Williamsont pedig külön is arra, hogy vonja vissza szavait.

A jelek szerint nem volt elég, mert XVI. Benedek pápa megrendült hangú levelet intézett a világegyház püspökeihez, amelyben fájdalmának ad hangot, amiért némelyikük támadólag lépett fel vele szemben. „Az egyházban harapják-marják egymást az emberek” – olvasható a levélben, és Galli della Loggia idézi a hivatalos vatikáni lap, az Osservatore Romano főszerkesztőjét, aki szerint ez a marakodás a Kúriára is kiterjed.

Voltaképp a Vatikánban mindig is voltak pártok, de ezek most átszövik az egész egyházat. Hiába, a II. Vatikáni zsinat lényegében létrehozta az egyházban a többpártrendszert. Radikálisok és konzervatívok azóta többé-kevésbé nyílt harcot vívnak egymás ellen. A pápa hol az egyik, hol a másik párttal kerül szembe, és ilyenkor könnyen sebeket kaphat. Tekintélyét úgy őrizheti meg, ha a globális média révén közvetlenül a hívekhez, sőt az egész világ közvéleményéhez tud fordulni.

Ezt amúgy is megköveteli a kor. Amióta létezik a globális televíziózás, az egyház feje nem csupán Róma püspöke, hanem versenyben áll sok mindenkivel azért, hogy szavát az egész világ meghallja. A médiasikerhez azonban bizonyos konformizmusra van szükség, mindenkinek tetsző dolgokat kell mondani, „afféle tiarát viselő Dalai lámának kell lenni”. Ám a média és a közönség elvárásait követve hová lesz a pápai függetlenség? – kérdi Della Loggia, a pápa törekvései iránti nyilvánvaló rokonszenvvel. Elismeri persze, hogy a függetlenség nem garancia a tévedhetetlenségre. De arra igen, hogy a katolikus egyház feje időnként mást is mondjon, mint ami éppen divatos.

„A pápa azon munkálkodik, hogy szabad kezet biztosítson magának a pártküzdelmek és a világközvélemény nyomása közepette, de eközben fájdalmas és nyilvánvaló a magányossága.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben